A Bibliai csodák

Jézus a tanítványaival Nainba, egy észak-palesztinai város felé haladt, ahogy a városkapú közelébe ért, találkozott egy temetési menettel. Egy férfi halt meg. Özvegy édesanyja, akinek ő volt az egyetlen fia, így teljesen egyedül maradt. A feljegyzés szerint Jézus szánalomra indult iránta, és azt mondta neki: 'Ne sírj.' Ezután közelebb ment és megérintette a koporsót. Akik azt vitték, megálltak, ő pedig így szólt: 'Ifjú, neked mondom, kelj fel!' A halott férfi felült, és beszélni kezdett (Lukács 7:11-15). Vajon igaz-e? Sokan nehezen tudják elhinni, hogy ilyen dolgok egykor valóban megtörténtek. Mégis, a csodák a bibliai feljegyzés szerves részei. A Bibliában való hit azt jelenti, hogy az ember hiszi: történtek csodák. Valójában a bibliai igazság teljes egésze egy nagyon fontos csodán alapszik: Jézus Kriszus feltámadásán.

Hiszel-e a csodákban? Vagy úgy érzed, hogy ebben a tudományos korban nem logikus hinni bennük - azaz olyan rendkívüli eseményekben, amelyek emberfeletti beavatkozás bizonyítékát adják? Ha nem hiszel, semmiképpen sem állsz egyedül ezzel a véleményeddel. Már két évszázaddal ezelőtt egy skót filozófus, David Hume is ugyanígy gondolta. Valószínűleg a te érveid hasonlóak az övéhez, amiért nem hiszel.

A skót filozófus Hume ezt írta: A csoda a természet törvényeinek áthágása. Az ember időtlen idők óta bízik a természet törvényeiben. Tudja, hogy egy tárgy, ha leejtik, leesik, hogy a nap minden reggel felkel és minden este lenyugszik, és így tovább. Tudja, hogy az ilyen események mindig egy megszokott mintát követnek. Semmi sem történik, ami ne lenne összhangban a természeti törvényekkel. Ezt a bizonyítást Hume hibátlannak érezte, mint bármely tapasztalatból származó érvet a csodák lehetősége ellen.

A második érv, amit felhozott, az volt, hogy az emberek könnyen becsaphatók. Néhányan szeretnek hinni csodálatos dolgokban és csodákban, különösen, ha azoknak közük van a valláshoz, de már sok úgynevezett csoda csalásnak bizonyult. A harmadik érve az volt, hogy a csodákról szóló feljegyzések általában a tudatlanság korából származnak. Minél több ismeretre tettek szert az emberek, annál kevesebb csodát jegyeztek fel. Hume kimondta, hogy ilyen csodálatos események napjainkban soha nem történnek. Ezzel bizonyítottnak érezte, hogy csodák soha nem is történtek. A csodák elleni legtöbb érv a mai napig ezeket az általános alapelveket követi.

Mi a helyzet azzal az ellenvetéssel, hogy a csodák a természet törvényeinek áthágásai, és így nem lehetnek igazak. Ez az érv látszólag meggyőzőnek tűnhet, mégis vizsgáljuk meg, mit is jelent valójában. Általában egy csodát úgy határozhatunk meg, mint olyan eseményt, amely a normál természeti törvények keretein kívül történik. Olyan váratlan eseményről van szó tehát, amelynél a nézők meg vannak győződve arról, hogy emberfeletti beavatkozás tanúi voltak. Ennélfogva Hume ellenvetése valójában azt jelenti: A csodák lehetetlenek, mert természetfölöttiek! Nem kellene-e minden bizonyítékot fontolóra venni, mielőtt elhamarkodva így következtetnénk?

Tény, hogy ma a szakemberek, David Hume-mal ellentétben, nem feltétlenül abból indulnak ki, hogy a megszokott természeti törvények mindenhol és mindenkor érvényesek. A tudósok azon töprengenek, vajon a megszokott három dimenzió: a hosszúság, a szélesség és a magasság mellett nincs-e mégsok további dimenzió is a világegyetemben. Elméleteket alkotnak fekete-lyukak létezéséről, óriáscsillagokról, amelyek addig omlanak össze saját magukban, amíg sűrűségük gyakorlatilag végtelen nagy lesz. Szomszédságukban a világűr szerkezete úgy megváltozik, hogy maga az idő is megáll. Sőt, a tudósok még annak a lehetőségét sem zárják ki, hogy bizonyos feltételek mellett az idő előrehaladás helyett visszafelé is haladhat!

A klasszikus általános relativitás elmélet szerint a világegyetem kezdete a végtelen sűrűség és tér-idő görbület egyedülállósága kellett, hogy legyen. Ilyen feltételek mellett minden ismert fizikai törvény összeomlana. A tudósok nem értenek egyet azzal, hogy valami lehetetlen, csak azért, mert a normál természeti törvényekkel ellentétben áll. Szokatlan feltételek között történhetnek szokatlan dolgok. Amennyiben hiszünk egy Mindenható Istenben, el kell ismernünk, hogy neki bizonyára hatalmában áll szokatlan - természetfölötti - eseményeket előidézni, ha azok szándékával összhangban vannak (2Mózes 15:6-10; Ésaiás 40:13, 15).

Egyetlen gondolkodó ember sem tagadja, hogy néhány csoda nem más, mint csalás. Néha hallunk arról, hogy hamis bankjegyek kerültek forgalomba, de ez nem jelenti azt, hogy minden pénz hamis. Néhány beteg ember nagyon bízik a kuruzslókban és a csaló orvosokban, és ezek sok pénzt adnak nekik. De ez nem jelenti azt, hogy minden orvos csaló. Néhány művész nagy ügyességgel hamisítja a régi mesterek festményeit. De ez nem jelenti azt, hogy minden festmény hamisítvány. Az a tény, hogy néhány állítólagos csoda nyilvánvalóan csalás, épp oly kevéssé jelenti azt, hogy valódi csoda soha nem történhet.

A harmadik ellenvetést a következőképpen öszszegezték: Ilyen csodálatos események napjainkban soha nem történnek. Hume soha nem látott csodát,így nem akarta elhinni, hogy valaha is történhettek csodák. Ez a fajta érvelés azonban nem következetes. Minden gondolkodó embernek el kell ismernie, hogy a skót filozófus korát megelőző időkben történtek csodálatos események, amelyek az ő életidejében nem ismétlődtek meg. Miféle események voltak ezek?

Például, valamikor megjelent a földön az élet. Azután a tudatos élet bizonyos formái bukkantak elő. Végül feltűnt az ember, bölcsességgel, képzelőerővel, a szeretet képességével és a lelkiismeret adományával. Egyetlen tudós sem képes megmagyarázni a ma működő természeti törvények alapján ezeknek a rendkívüli eseményeknek a folyamatát. Mégis léteznek annak élő bizonyítékai, hogy ezek megtörténtek.

És mi a helyzet azokkal a csodálatos eseményekkel, amelyek David Hume kora óta történtek? Tételezzük fel, hogy képesek voltunk visszautazni az időben, és mesélni neki a mai világról. Hogyan próbálnánk elmagyarázni például, hogy egy hamburgi üzletember beszélhet valakivel, aki Tokióban van, tőle több ezer kilométerre anélkül, hogy felemelné a hangját; hogy egy spanyolországi futballmeccs az egész földön élőben látható; hogy szerkezetek, amelyek sokkal nagyobak, mint Hume idejében a tengeri hajók, képesek felemelkedni a föld felszínéről és néhány óra alatt csaknem 500 embert szállítanak a levegőn át több ezer kilométerre. El tudod képzelni a válaszát?

Mégis a mi napjainkban történnek ilyen csodálatos dolgok. Miért? Mert az ember olyan tudományos elvek segítségével, amelyekről Hume-nak fogalma sem volt, megtanult telefont, televíziót és repülőgépet építeni. Olyan nehéz akkor elhinni, hogy bizonyos esetekben a múltban Istennek lehettek, általunk még nem ismert módon végrehajtott dolgai, amelyek számunkra természetfölöttiek?

Természetesen csupán azt mondani, hogy a csodák megtörténhettek, nem jelenti azt, hogy meg is történtek. Honnan tudhatjuk ma, a XX. században, hogy vajon egykor, a bibliai időkben Isten vitt-e véghez valódi csodákat a földön szolgáin keresztül, vagy sem? Milyenfajta bizonyítékot ismernénk el az ilyen dolgokra? Képzeld el, hogy az egyik primitív törzs tagja elfogad egy meghívást a dzsungelben lévő otthonából egy nagy városba. Amikor visszatér, hogyan tudja leírni népének a civilizáció csodáit? Nem képes megmagyarázni, hogyan működik az autó vagy miért hangzik zene egy hordozható rádióból. Számítógépet sem tud készíteni, hogy bebizonyítsa, létezik ilyesmi. Minden, amit tehet, hogy elmeséli, amit látott.

Ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint azok az emberek, akik ennek az embernek a törzséhez tartoznak. Ha Isten valóban véghez vitt csodákat, arról mi csak egyetlen úton értesülhetünk: szemtanúktól. A szemtanúk nem tudják megmagyarázni, hogyan történtek a csodák, megismételni sem képesek azokat. Csak arról számolhatnak be nekünk, amit láttak. A szemtanúkat természetesen becsaphatták, könnyen túlozhattak vagy állíthattak valami hamisat. Ahhoz, hogy higgyünk a tanúvallomásukban, tudnunk kell, hogy ezek a szemtanúk szavahihetők, igazságszeretők, tehetségesek és bizonyítottan jó indítékúak.

A legjobban bizonyított csoda

A legjobban bizonyított csoda a Bibliában, Jézus Krisztus feltámadása, használhatjuk ezt úgymond próbaként. Először nézzük a feljegyzett tényeket: Jézust Nizán hó 14-én este fogták el, a hét modern beosztása szerint, csütörtök este. A zsidó vezetők elé vitték, akik káromlással vádolták, és elhatározták, hogy meg kell halnia. Ezek a zsidó vezetők azután Poncius Pilátus római kormányzó elé vezették Jézust, aki engedett nyomásuknak és átadta őt, hogy kivégezzék. Péntek délután - a zsidó naptár szerint még mindig Nizán hó 14-én - Jézust kínoszlopra szegezték, és néhány órán belül meghalt (Márk 14:43-65;15:1-39).

Miután egy római katona dárdával átszúrta Jézus oldalát, hogy megbizonyosodjon arról, valóban meghalt, Jézus testét egy új sírboltba temették. A következő nap, Nizán hó 15-e (péntek-szombat) egy Sabbath volt. De Nizán hó 16-án reggel - tehát vasárnap reggel - néhány tanítvány ment a sírbolthoz és azt üresen találta. Hamarosan olyan hírek kezdtek keringeni, hogy Jézust élve látták. A kezdeti reakció ezekre a hírekre pontosan ugyanaz volt, mint ami ma lenne - hitetlenkedés. Még az apostolok sem akarták elhinni. De amikor a saját szemükkel látták az élő Jézust, végül el kellett fogadniuk, hogy ő valóban feltámadt a halálból (János 19:31-20:29; Lukács 24:11).

Valóban feltámadt-e Jézus, vagy ez az egész csak kitalálás? Az emberek akkor valószínűleg megkérdezték: Vajon Jézus teste a sírban van-e még? Jézus követői nehéz helyzetbe kerültek volna, ha ellenfeleik meg tudták volna mutatni, hogy a tetem még mindig a sírboltban van mint annak bizonyítéka, hogy nyilvánvalóan nem támadt fel. Azonban nincs arra vonatkozó feljegyzés, hogy ezt tették volna. A Biblia szerint inkább pénzt adtak azoknak a katonáknak, akik a sírboltot őrizték, és arra utasították őket: Mondjátok,'a tanítványai éjjel odajöttek és ellopták őt, amíg mi aludtunk'(Máté 28:11-13). Emellett a Biblián kívül is van bizonyítékunk arra, hogy a zsidó vezetők így cselekedtek.

Lukács egy első századi igen művelt ember, az orvos Lukács, gondosan megvizsgálta a bizonyítékokat (Kolosé 4:14). Lukács két könyvet írt, amelyek ma a Biblia részei: az egyik egy evangélium, vagyis Jézus szolgálatának története, a másik pedig, amit Apostolok cselekedeteinek neveznek, arról szól, hogyan terjedt el a keresztényiség a Jézus halálát követő években. Evangéliumának bevezetőjében Lukács sok olyan bizonyítékra utal, amelyek az ő rendelkezésére álltak, de ma már nem elérhetőek számunkra. Említ írásos dokumentumokat Jézus életéről, amelyeknek utánanézett. Megjegyzi, hogy beszélt Jézus életének, halálának és feltámadásának szemtanúival. Ezért ezt mondja: Kezdettől fogva mindent pontosan megírtam (Lukács 1:1-3). Lukács nyilvánvalóan alapos kutatást végzett.

Milyen következtetést vont le ez a valóban jól képzett ember abból, hogy Jézus sírboltja Nizán hó 16-án üres volt? Mind az evangéliumban, mind a Cselekedetek könyvében Lukács tényként jegyzi fel, hogy Jézus feltámadt a halálból (Lukács 24:1-52; Cselekedetek 1:3). Semmi kétsége sem volt efelől. A feltámadás csodájába vetett hitét talán saját tapasztalatai is megerősítették. Bár ő, úgy tűnik, nem volt szemtanúja a feltámadásnak, de beszámol saját tapasztalatairól és olyan csodákról, amelyeket Pál apostol vitt véghez (Cselekedetek 14:8-10; 20:7-12; 28:8, 9).

Az evangéliumok közül kettőt a hagyományok szerint olyan embereknek tulajdonítanak, akik ismerték Jézust, látták őt meghalni, és állították, hogy valóban látták őt a feltámadása után. Máté apostolról, az egykori vámszedőről, és Jánosról, Jézus szeretett apostoláról van szó. Egy másik bibliaíró, Pál apostol, szintén azt állítja, hogy látta a feltámadt Krisztust. Pál még másokat is megemlít név szerint, akik halála után látták Jézust újra életben, és azt mondja, hogy Jézus egy alkalommal több mint ötszáz testvérnek jelent meg (1Korinthus 15:3-8).

Az egyik, akit Pál mint szemtanút említ, Jakab, Jézus féltestvére, akinek Jézust gyermekkora óta ismernie kellett. Egy másik, Péter apostol, akiről a történész Lukács feljegyzi, hogy néhány héttel Jézus halála után bátor tanúvallomást tett Jézus feltámadásáról (Cselekedetek 2:23, 24). A Bibliában hagyományosan neki tulajdonított két levele közül az elsőben Péter rámutat, hogy a Jézus feltámadásába vetett hit még sok évvel az esemény után is komoly erőforrás volt számára. Ezt írja: Áldott legyen a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, mert nagy könyörületességéhez híven új születést adott nekünk élő reménységre azáltal, hogy Jézus Krisztust feltámasztotta a halottak közül (1Péter 1:3).

Így, mivel Lukács beszélhetett olyan emberekkel, akik saját bevallásuk szerint, látták Jézust halála után és beszéltek vele, olvashatjuk azokat a szavakat, amelyeket közülük néhányan leírtak. És mi saját magunk véleményt alkothatunk arról, vajon azok az emberek tévedtek-e, vajon megpróbáltak-e becsapni minket, vagy valóban látták a feltámasztott Krisztust. Ószintén szólva nem valószínű, hogy félrevezethették őket. Többen közülük ugyanis Jézus bensőséges barátai voltak egészen a haláláig. Néhányan szemtanúi voltak szenvedésének a kínoszlopon. Látták, hogy vér és víz folyt ki a sebből, amit a katona a dárdájával ejtett rajta. Ugyanúgy, ahogy a katona, ők is pontosan tudták, hogy Jézus vitathatatlanul meghalt. Később, amint mondják, látták Jézust élve, sőt még beszéltek is vele. Nem, nem csaphatták be őket. Akkor talán ők próbáltak meg másokat félrevezetni azzal a kijelentéssel, hogy Jézus feltámadt? (János 19:32-35; 21:4, 15-24).

Gondoljuk meg azt is, mit jelentett azokban a napokban kereszténynek lenni. Ez nem hozott sem tekintélyt, sem hatalmat vagy vagyont. Éppen ellenkezőleg. A korai keresztények közül sokan holmijaik fosztogatását is örömmel vették a hitük kedvéért (Zsidók 10:34). Kereszténynek lenni áldozatos és üldözött életet jelentett, amely sok esetben szégyenteljes és gyötrelmes mártírhalállal ért véget. Néhány keresztény jómódú családból származott, mint például János apostol, akinek apja egy köztudottan virágzó halászati üzlet tulajdonosa volt Galileában. Sokuknak jó kilátásaik voltak a jövőt illetően, mint például Pálnak, aki a híres Gamáliel rabbi tanítványa volt, és amikor elfogadta a keresztényiséget éppen kezdett kitűnni a zsidó vezetők előtt (Cselekedetek 9:1, 2; 22:3; Galata 1:14). Mégis mindannyian hátat fordítottak annak, amit a világ kínált, hogy terjesszenek egy olyan üzenetet, amelyet az a tény támasztott alá, hogy Jézus feltámadt a halálból (Kolossé 1:23, 28). Vajon hoztak volna ilyen áldozatot, szenvedtek volna ennyit egy ügyért, ha tudták volna, hogy hazugságon alapul? Egész biztosan nem. Olyan ügyért voltak készek szenvedni és meghalni, amelyről tudták, hogy igazságon alapszik.

A bemutatott tanúbizonyságok teljesen meggyőzőek. Jézus valóban feltámadt a halálból i. sz. 33. Nizán hó 16-án. És mivel ez a feltámadás megtörtént, a Biblia minden más csodája is megtörténhetett - csodák, amelyekről szintén szemtanúk megbízható beszámolóival rendelkezünk. Ugyanaz a Hatalom, aki feltámasztotta Jézust a halálból, képessé tette őt korábban arra, hogy feltámassza a mini özvegy fiát. Lehetővé tette számára azt is, hogy nem olyan látványos - de mégis csodálatraméltó - gyógyításokat vigyen véghez. ő állt a háttérben, amikor Jézus csodálatos módon megvendégelte a tömeget, és szintén ó tette lehetővé Jézusnak, hogy a vízen járjon (Lukács 7:11-15; Máté 11:4-6; 14:14-21, 23-31).