Kicsoda Isten? (JHVH)

Ki Isten? Az egyiptomi fáraó Kr.e. tizenhatodik században lenézően kérdezte: hogy hallgassak szavára és elbocsássam Izraelt? Én nem ismerem az Urat (JHVH) és nem is bocsátom el Izraelt. Ezen kihívásra jött Mózes prófétának eme vigasztaló szózat: Fáraó nem fog reátok hallgatni és akkor én kezemet Egyiptomra vetem, és kihozom seregeimet, az én népemet, az Izrael gyermekeit, Egyiptom földéről nagy büntetés által. És megtudják az Egyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr (JHVH), amikor kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom Izrael gyermekeit ő közülük. - II Mózes 5:2 és 7:4,5 A Bibliában Egyiptom egy kis mintaképe az egész mai világnak, ahonnan Isten kimenekíti hűségeseit, hogy a fáraóhoz hasonlóan mindenki megtudja azt, hogy az egyedüli élő igaz Isten az, akinek a neve JHVH (Jahve). A tetragram jelentése: Aki előidézi, hogy legyen; Vagyok aki vagyok; Azzá leszek, amivé akarok, mindenható vagyok, teremtek, előidézem, hogy legyen. Tehát egyiptomnak nem csak egy új nevű istent kellett megismernie, hanem azt az Istent aki termetette a világot (Aki előidézi, hogy legyen), aki igéreteit betartja (Vagyok aki vagyok). Isten neve egy jelentés, egy egész bizonyosság és ezt kellett megismernie a fáraonak es az embereknek is. Ez a név, ezek a tulajdonságok külömböztetik meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jakobnak Istenét a többi istentől. A fáraó nem ismerte azt az istent aki kimenti választott hűséges népét.

A név Jhvh egy Héber szó és ez értendő alatta, őrökké létezik, és egy célja van. Mikor az ő prófétájával, Mózessel tudatta nevét, egyben közölte célját is a kiválasztott néppel, akik akkor fogságban voltak Egyiptomban. (II Mózes 3:15-21; 6:2-8) (II Mózes 6:7; Ezékiel 6:7,10,13,14)

Igy olvassuk: Monda az Isten Mózesnek, ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK: és monda, így szólj Izrael gyermekeinek: ÉN VAGYOK [Héber: E hyeh] küldött engem hozzátok. És Isten monda ismét Mózesnek, így szólj Izrael gyermekeinek, Jahve, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, és Jákob Istene, küldött engem hozzátok: ez az én nevem mindörökké, és így legyen rólam emlékezet minden nemzetségeken át. (II Mózes 3:14,15) Azután, hogy Mózes és testvére Áron megjelentek Fáraó előtt az első esetben, olvassuk, Szóla az Isten Mózesnek, mondván, Én vagyok Jahve: és megjelentem Ábrahámnak, Izsáknak, és Jákobnak, mint Mindenható Isten; de az én nevemen, amely Jahve (Jehova), ők nem ismertek engem. - II Mózes 6:2,3 Isten Mózesen keresztűl mentette ki népét Egyiptomból, első alkalommal kiválasztván egy népet. Rajtuk teljesedett be Isten igérete, ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK.

A szentírás a Keresztény korszak előtti időben legnagyobb részben Héber nyelven lett írva, egy része az Aramaik nyelven is; ezekben a Szentírásokban Istennek neve ilyen betűkkel van írva, Yod He Waw He (vagyis YHWH), az első könyvtől az utolsóig. A neve, e négy Héber betűkben képviselve, le van írva, összesen, 6,823 szór a Héber Szentírásban. A Héber Szentírást Kr. e. 280-ban kezdték lefordítani Görög nyelvre. De bizonyos idővel már azelőtt a babonás Héberek kezdték kihagyni a nevet, féltek azt kimondani, mint káromlást. Ha olvasás közben e névhez jutottak így ejtették ki: Adonay (Ur) vagy Elohim (Isten). Azonban mikor az első fordítást készítették Görög nyelvre, ez a Septuaginta fordítás, a fordítók nem követték ezt a szokást, hanem e négy Héber betűt használták Isten nevének megjelölésére a Görög fordításban.

A Keresztény Görög Szentírás írói a Septuagint Fordítást használták és idézték a Görög szavakat, amely magában foglalta a mindenható Isten betűszerinti nevét. De később, akik lemásolták a Septuaginta, kezdték kihagyni a Héber betűkben jelzett isteni nevet, és Görög szavakkal helyettesítették azt, amely azt jelenti Úr vagy Isten. Azután bibliafordítók kezdték követni e zsidó papi szokást, amely részben megmagyarázza miért nem fordul elő ez a név a legtöbb Keresztény Görög Szentírásfordításokban. Jerome, aki a Latin Vulgate fordítást készítette, hasonlóképpen tett, és a II Mózes 6:3 versben az Adonai nevet használta a JHVH helyett, ezek mind megmagyarázzák, hogy a név miért nem fordul elő az Angol Római Katolikus Douay Fordításban. A King James és az American Standard Fordítás fordításban a Jehova név található, a Rotherham Biblia 6,823 esetben mondja a nevet, mint Yahweh.

A pontos kiejtése ma már ismeretlen, a zsidók, néhány kivételtől eltekintve, az írásukban csak a mássalhangzókat jelölik, a megfelelő magánhangzókat pedig szüleiktől hagyományozottan ejtik ki, de létezik több elfogadott ejtési variáns; ezek közül a legelterjedtebb a Jehova ( Károli Gáspár féle fordítás), de a Jahve hangsor talán helyesebb; valamint a Jah` és a Jahn rövidítések is közkedveltek (pl.: hallelujah, héberül annyit tesz: imádkozzunk JHVH-ez ). További restaurált kiejtések: Yahuweh, Yeho-ah, Yehou-ah, Yehua.

A pontos kiejtés bizonyára azért tűnt el, mert ezt a hangsort szentnek tartották a zsidók, és csupán évente egyszer, a kiengesztelődés ünnepén lehetett kiejteni, akkor is csak a főpap élhetett vele; de a szertartást többször betiltotta a megszálló Római Birodalom, a templomot is lerombolták Titusz császársága idején. (Ma csak a Siratófal áll, amelyről azt tartják, hogy az eredeti templom egy falmaradványa.) A hétköznapokon helyette csupán az Elohim (isten(ek)), Hashem (a név) és az Adonáj (Úr) szót használták. A kereszténység is az Adonájt vette át, a Septuaginta fordításban a kyrios ( görögül : Úr) szóként jelent meg az istennév, de később a Dominus ( latinul : Úr) terjedt el. Számtalan más fordítása is megjelent, közkedvelt a Mindenható, Isten, Úr fordítás.

Körülbelül i.sz. 3. században a zsidók felhagytak a név használatával: Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd [a szádra]; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi. (2Mózes 20:7).

A JHVH értelme ez: aki előidézi, hogy legyen.

Gyakran megfigyelhető, hogy több igéből raknak össze egy tulajdonnevet; a Tetragrammaton összeilleszthető az ő volt , ő van , ő lesz kifejezésekbol, ami azt fejezi ki, hogy Isten időtlen, örökkévaló. A 2Mózes 3:14-ben a Biblia istene így mutatkozik be: Vagyok a ki vagyok, amely az eredeti szöveg értelmében és szövegkörnyezetében olyan értelmet nyer, hogy azzá leszek, amivé akarok, mindenható vagyok, teremtek, előidézem, hogy legyen. A Zsoltárok 83:19-ben olvasható.

HaYaH = volt, HoWeH = van, YiH_YeH = lesz

A Jehova név nagy valószínűséggel téves olvasat. A négybetűs isteni név köré ugyanis jóval később, amikor a magánhangzó jelölés (a héber pontozás) a gyakorlatba jött, egy másik, helyette olvasandó szó (az 'Uram' jelentésű ADONÁJ) magánhangzóit írták. Aki ezt nem ismerte, tévesen összeolvasta a mássalhangzókat a mellette álló magánhangzókkal, így lett belőle Jehova, aminek semmi értelme nincs. Ez olyan, mintha az 'Isten' szó mássalhangzóit az 'Uram' magánhangzóival olvasná valaki össze. Mi lesz belőle? 'SUTAN'!

Ki Isten? Mózes próféta írja: Uram, te voltál nekünk hajlékunk minden nemzedékben. Mielőtt a hegyek lettek, vagy a föld és a világ formáltatott, öröktől fogva és örökké vagy te Isten. Térj vissza, óh JHVH (Jahve); meddig késel? És könyörülj a te szolgáidon. (Zsoltár 90:1,2,13) Ki, tehát Jahve? Ő az Isten, akinek soha nem volt kezdete hanem örökkévaló, ezért más mint a többi egyiptomi isten(Ésaiás 57:15). Ezeket mondja a magasságos és felséges az örökkévalóságban lakó, kinek neve Szent; magasságban és szentségben lakom. Az örökkévaló, halhatatlan, láthatatlan királynak, az egyedül való Istennek, legyen tisztesség és dicsőség örökkön örökké. (I Timótheus 1:17)

A termetés előtt Isten egyedül volt a világegyetemben. Minden élet, erő és gondolat egyedül ő benne foglaltatott, de nem érezhette a magányt, mert ő benne összpontosul minden, ő teljes önmagában és semmit nem nélkülöz. Azután eljött az idő mikor Isten kezdett teremteni. Első teremtményei szellemi teremtmények voltak, szellemek, mint ő maga. Jézus monda: Isten egy szellem (pneuma), és azok a kik imádják őt, szellemmel és igazsággal kell imádniuk. (János 4:24) Mivel ő egy szellem, Isten most sem és soha nem lesz látható emberi szem által. Te nem láthatod meg arcomat: mert nem láthat engem ember élvén. (II Mózes 33:20) Oly dicsőséges hogy emberi teremtmény nem bírná ki, hogy őt lássa. Mégis felismerhetővé tette magát az embernek az ő csodálatos munkájával a teremtésben. Ezért azok, akik tagadják az ő istenségét, vagy mint Isten a Teremtőt, ezek ítélet alá kerülnek. Mert az ő láthatatlan képessége tisztán látható a világ teremtésétől fogva, munkáiból megérthető az ő örök hatalma és Istensége, úgy hogy ők menthetetlenek. (Róma 1:20) Beszélve az ő dicsőségéről, mint Teremtő, az ihletett zsoltáríró hittel énekel: Áldjad én lelkem az URAT. Óh URAM én Istenem, te igen nagy vagy; ékességet és fenséget Öltöztél magadra. A ki körül vagy véve világossággal, mint egy öltözettel: kiterjesztetted a mennyet, mint egy kárpitot: aki vizeken építi fel az ő házát: a ki a felhőket rendeli szekerévé: a ki a szelek szárnyain jár: Aki angyalaidat szellemekké teszed; szolgáidat lángoló tűzzé. - Zsoltár 104:1-4; Zsidók 1:7,14.

Az Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. (1Móz 1:26) Vajon Isten pont ugy néz ki fizikailag mint mi? Isten egy szellemi entitás, (János 4:24 Az eredeti görög szövegben a 'pneuma' szó szerepel ami SZELLEMET jelent, és nem LÉLÉK, ami görögűl 'psziche') neki nincs szüksége emésztőrendszerre, nincs szüksége kézre, hogy megfogjon tárgyakat, stb. Nem fizikai dolgokra ertette a Bibliaíró ezt a hasonlatosságot, hanem Isten azokkal a tulajdonságokkal ruházta fel az embert amelyekkel Ő maga is rendelkezik: Szeretet (1Ján 4:8), Hatalom (Ésa 48:9; 1Moz 4:7), Igazság (5Moz 32:4; Jer 10:10), Bölcsesség (Dán 2:20; Jer 10:12; Péld 3:13; Zsolt 136:5; Ezék 1:10; Jel l4:7)

Mint Teremtő, Isten a Kútforrása minden létezésnek, erőnek és jótulajdonságnak, az ő munkái tökéletesek. Neki énekelte Mózes az éneket: Hirdetem én az UR nevét: Magasztaljátok Istenünk nagyságát. Koszikla, cselekedete tökéletes; minden útja igazság: egy hűséges Isten és minden hamisság nélkül, igaz és tökéletes ő. Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülrol van, leszállva a világosság Atyjától, kinél nincs változás, sem árnyéka a változásnak. (V Mózes 32:3,4; Jakab 1:17) Isten a szerzője minden tervnek, hogy megmentse az emberiséget a bűntől, fogságtól, bánat és haláltól melyeket Sátán hozott az emberiségre. Ezért van megírva: Istené a szabadítás: a te áldásod legyen a te népeden. - Zsoltár 3:9

Isten összes szent, értelmes angyali teremtményei a mennyekben egy összhangzatos, békés világot alkotott, ezek mind Isten fiai, mind tőle nyertek életet. Mikor az embert és az asszonyt megteremtette, azok Isten földi gyermekeivé váltak; ezért nevezte Ádámot az Isten fiának. (Lukács 3:38)

Jézus így tanította imádkozni követőit: Mi Atyánk ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod, mint mennyben, úgy a földön is. (Máté 6:9,10) Én vagyok az UR, ez az én nevem; dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak. - Ésaiás 42:8

Isten így szólt a keményszívű Fáraónak Egyiptomban: Hogy megtanuld, hogy nincs hozzám hasonló az egész világon. Én másképpen is használhattam volna hatalmamat, megvertelek volna téged és népedet döghalállal, úgy hogy elvesztetek volna a földről; de azért tartottalak meg téged élve, hogy megláthasd az én hatalmamat, és hirdetve legyen az én nevem az egész világon. (II Mózes 9:14-16)

Hirdetve legyen, hogy Isten országa hamarosan itt lessz, mert Jahve egy olyan Isten, aki igéreteit betartja és népét megszabadítja. Ezt kell megismernie a világnak, hogy a szabadulás itt van.

Az igazság Istene

Jahve az igazság Istene. Lehetetlen, hogy az Isten hazudjon és ő nem tagadhatja meg önmagát. Azért kezdi az ihletett Mózes 1. könyvét azon nyilvánvaló igazsággal, hogy Isten létezik: Kezdetben teremtette Isten. Ezzel nem azt mondja, hogy Istennek kezdete lett volna, hanem ez azt jelenti, hogy ő a szerzője minden létezőnek, a Teremtője, ősforrása az egész teremtésnek. Az Istentől a Mózes 1. könyvének a megírására ihletett férfi továbbá ezt írta: Mielőtt hegyek lettek és föld és világ formáltatott, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten - 90. zsoltár 2.

Lehetetlen, hogy az alacsony ember korlátolt erejével kikutathatná Isten örökkévaló létezését, hisz még arra sem képes, hogy Isten titokzatos csodaműveinek a mélyére pillantson, amelyekhez maga is tartozik. Mert nem az én gondolatom a ti gondolataitok és a ti utaitok nem az én utaim, - így szól az Ur! Mert amint magasabbak az egek a földnél, úgy magasabbak az én utaim a ti utaitoknál és az én gondolataim a ti gondolataitoknál (Ésaiás 55:8,9) Mivel Istennek nincs kezdete, azért ő, a Teremtő az egyedüli önmagában létező, a Legfelségesebb, kié egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: akinek tisztesség és örökkévaló hatalom Ámen - 1. Timótheus 6:16.

Egy adott időben Isten a teremtést megkezdte. Ezt megelőzően a világegyetem mérhetetlen idején keresztűl egyedül volt. Azonban nem volt elhagyatott, hisz ő tökéletes, önmagában is teljes. A világegyetemben sohasem uralkodott zűrzavar, sohasem voltak alaktalan, rendezetlen, zavaros viszonyok. Csak a pogány, görög mitológia állította, hogy Káosz (zűrzavar) volt az első az istenek között. Isten igazságos Igéje utalva a pogány tudomány gondolataira, ezt mondja: Isten nem a zűrzavar Istene, hanem a békességé (1. Korinthus 14:33). Isten nem teremtett rendet a zűrzavarból, hisz az élő és igaz Istennél sohasem létezett zűrzavar. A világegyetem minden időben az ő hatalma és uralma alatt állott. Abban az időben, midőn, mint a világmindenség és az örökkévalóság egyedüli lakója megkezdte a teremtést, rendszeresen járt el. Az ő teremtési munkája - akár hirtelen, akár fokozatosan történt - az ő utasításai és az általa a teremtési folyamat tökéletes irányítására megszabott törvényei szerint ment végbe.

Isten a maga létezése, felsőbbsége, kikutathatatlan bölcsessége és mindenhatósága bizonyítására az emberek figyelmét a mennyben, a földön és a tengerben látható műveire irányítja, amelyek már az embernek a földön való megjelenése előtt működésben voltak, s amelyek továbbra is emberi segítség nélkül működnek. Ezek megmagyarázása vagy korlátozása az ember hatalmán felül áll. - Jób 38-41.

Az isteni hatalom és értelem ily műveit csodáló értelmes ember felkiált: Fülem hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged. Ezért hibáztatom magamat és bánkódom a porban és hamuban. Az ilyen ember megérti a zsoltáros szavait: Mikor látom egeidet, ujjaid munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél: - Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla s az emberfia, hogy gondod van rá? (Jób 42:5,6; 8. zsoltár 4,5). Az ily becsületes ember előtt tanúskodnak az egek hallgatásuk ellenére, hogy van Isten, s hogy ő dicsőséges: Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezei munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond híradást, éj éjnek ad jelentést, nem olyan szóval, nem olyan beszéddel, melynek hangja nem volna hallható. Szózatuk kihat az egész földre s a világ vége az ő mondásuk; a napnak ott sátort alkotott... és hevétől nem rejtőzhet el semmi - 19. Zsoltár 2-7.

Isten a Mindenható. Ez igazság ellen vétőknek mondja ő: Emlékezzetek meg a régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincs több, Isten vagyok és nincs hozzám hasonló (Ésaiás 46:9). Egyesek utalnak arra a tényre, hogy ezen a helyen a héber eredetiben, mint az 1. Mózes 1:1-ben is az Isten szó helyett az Elohim szó áll és Elohim a héber Eloah szó többes számú alakja. Ezért azt állítják, hogy ezekben és más versekben az Elohim jelentése istenek s ez - szerintük - azt bizonyítja, hogy a mindenható Isten három személyből áll, mindhárman teremtés nélkül öröktől fogva együtt léteznek s hatalomban és dicsőségben egyenrangúak. A háromszemélyű Istenről szóló ily tan nemcsak ésszerűtlen és megmagyarázhatatlan, hanem a háromság szó vagy ennek akár csak, a gondolata egyáltalán nem fordul elő Isten igazságos Igéjében. Az Istenháromság tana mindazonáltal Egyiptom, Babilon, Görögország, Kína stb. pogány vallásában már sokkal azelőtt létezett, hogy az úgynevezett kereszténységben felvetették volna. Bár Elohim többes számú szó, egyes számú névmás és ige kíséretében fordul elő, ha a Legfelségesebbre és Mindenhatóra vonatkozik. Ez a tény kinyilatkoztatja, hogy ő egyedülálló, egységes Létező, rajta kívül más Lény nem létezik senki, hozzá hasonló nincsen és hatalomban, dicsőségben vele senki sem egyenlő.

Az Elohim többes számú alak tehát a mindenható Istenre vonatkozólag végeredményben csak a dicsőség és fenség többes száma és egy személyt jelöl meg. Eloah (egyes szám) és Elohim (többes szám) mindkettő az eredeti héber El főnévnek a kibővítése; El pedig ool igéből származik s ennek jelentése: erősnek és hatalmasnak lenni, vagy tovább, illetve előre lenni. Így tehát az Elohim többes száma helyénvaló, ha a Legfelségesebbre vonatkozik, s őt mint azt az Egyet írja le, akiben minden hatalom és erő lakozik, fenséges volta és örökkévaló létezése révén mindenkit felülmúl és megelőz. Ha Isten az, aki van, mi az ő neve? Ez a kérdés már régen felvettetett. Igen, már évezredek előtt, Mózes idejében. A mindenható Isten az égő csipkebokor csodája által kinyilatkoztatta jelenlétét Mózesnek, mégpedig meghatározott szándékkal: Erre Mózes így szólt Istennek: Íme én elmegyek Izrael fiaihoz, és ezt mondom nekik: A ti atyáitok Istene küldött engem hozzátok! De ha ők megkérdezik tőlem: Mi a neve? Mit mondjak nekik? Isten [Elohim] ezt mondotta Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. És így szólt: Ezt mondd Izrael fiainak: A VAGYOK küldött engem hozzátok. Azután ismét szólott Isten [Elohim] Mózesnek: így szólj Izrael fiainak: JHVH(JAHVE), a ti atyáitok Istene. [Elohim], Ábrahám Istene [Elohim], Izsák Istene [Elohim] és Jákob Istene [Elohim] küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökké és ez az én emlékezetem nemzedékről nemzedékre - 2. Mózes 3:13-15.
Az Úr Isten Ábrahámnak még egy másik néven is kinyilatkoztatta magát: Mikor Ábrahám kilencvenkilenc éves volt, megjelent neki az Ur és így szólt: Én vagyok a mindenható Isten (1. Mózes 17:1). Ennek a névnek az volt a célja, hogy megerősítse Ábrahámnak az Istentől egy fiú csodálatos születésére vonatkozólag tett ígéretébe vetett hitét.

Isten maga megmondja, hogy bár Ábrahám és mások Mózes előtt magát a nevet ismerték, de nem ismerték annak mélyebb értelmét: Azután beszélt Isten Mózessel és ezt mondta neki: Én vagyok az Ur (Jhvh)! Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak úgy jelentem meg, mint mindenható Isten, de az én (Jhvh) nevemen nem voltam ismeretes előttük (2. Mózes 6: 2, 3). Isten tovább folytatta az akkor Egyiptom szolgaságában élő választott népével való elhatározása kinyilatkoztatását, hogy az Ábrahám ősatyjukkal kötött szövetség egy részét teljesíti és a maga szövetséges népévé, teszi őket. Ez alkalmat nyújtott Isten neve mélyebb értelmének a kinyilatkoztatására. Isten ez alkalommal kiemelte ezt és kiválasztotta elhatározása ismertetésére önmaga és szövetsége Igéjének az igazolását illetőleg, hogy a Jahve név az Elhatározóra vagy a teremtményeivel kapcsolatos elhatározására utal. Ez a név őt nem, mint Örökkévalót jelöli, ami magától érthető. Ez a név (Jhvh) a héber havah (lenni) ige műveltető vagy okozatos alakja és Szószerinti jelentése: ő létrehoz, illetve előidéz feltett szándékának vagy elhatározásának megfelelően.

Különösen Jézusnak és apostolainak a napjai után sok évszázadon keresztűl szem elől tévesztették a Jahve név értelmét s magát a nevet is háttérbe, szorították. Mivel tehát az Istennek ivadéka vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy az istenség hasonló aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, a művészet s az emberi gondolat alkotásaihoz. - Cselekedetek 17:29, Káldi.

Isten emberi szemek számára láthatatlan, látható művei által azonban nyilvánvaló bizonyítékokat nyújt az embereknek a maga Istenségéről. Hiszen ami láthatatlan benne, örök ereje, valamint istensége, észlelhető a világ teremtése óta, mert az értelem a teremtmények révén felismeri (Károli: az értelem útján az alkotásaiból meglátható) (Róma 1:20). Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott, amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket, hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon (2. Péter 1:3,4). Az ilyen hű tanítványok Jézussal együtt részesei lesznek az isteni természetnek, mivel ők az Istenség, azaz Isten láthatatlan ereje által alkalmassá tétettek arra.

Isten láthatatlan s így az ember képtelen meglátni őt. Mózes prófétának mondotta: Arcomat azonban - mondotta - nem láthatod, mert nem láthat engem ember élve (2. Mózes 33: 20). Emberi természet tehát sohasem juthat a mennybe s nem láthatja Istent. E gondolat támogatására írja Jézus egyik tanítványa: Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt. Senki sem ment fel a mennybe, csak aki a mennyből alászállott: az Emberfia (János 1:18; 3:13). Ez azért van így, mivel az emberi természet földből való földi. Isten azonban szellem, De eljön az óra, s az most van, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres. Az Isten Szellem, és akik őt imádják, kell hogy szellemben és igazságban imádják János 4:23,24.

Szükség van tehát arra, hogy a Szellem, Isten imádása végett templomba, katedrálisba menjünk? Az ő szolgája, Pál megadja a helyes feleletet: Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, Ura lévén az égnek és földnek, nem lakik kézzel csinált templomban, emberek kezeinek szolgálatára sem szorul, mintha valamire szüksége volna, mert ő ad mindennek életet, leheletet és mindent ... Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy az istenség aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz, vagy az emberi művészet és kigondolás valamely alkotásához hasonló. A tudatlanság időszakát elnézve, most már azt parancsolja az Isten minden embernek mindenütt, hogy térjen meg- Cselekedetek 17:24-30; 7:48-50.

Tehát Istent imádja valaki, ha tömjénnel áldoz s valamilyen anyagból való kép előtt leborul és térden állva imákat mond? Ez vallásos szokás és nem Isten imádása, akit Jézus szellemben és igazságban imádott (János 20:17). Isten összes hű imádói Ábeltől Mózesig nem emberek által épített templomokban imádták Istent, sem képek előtt. Az arábiai Hóreb hegyen Isten megkezdte hatalma félelemkeltő ismertetését, azután felhívta Mózest a hegyre és átadta ama prófétának a kőtáblákat a saját kezével írott tíz paranccsal, felírva Isten ujjaival. Én, az Ur(Jahve) vagyok a te Istened [Elohim], aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyenek neked idegen isteneid énelőttem. - Ne csinálj magadnak faragott képet és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek lenn a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én az Ur (Jehova,Jahve) a te Istened féltőn szerető Istened vagyok- 2. Mózes 20:2-5; 31:18.

Nem mentegetőzhetűnk azzal a kifogással, hogy a képnek adott tisztelet és imádat csak viszonylagos s nem magát a képet imádjuk, hanem azt, akinek a helyén áll. Éppen ezt az érvelést hozták fel a pogányok is mentségűl azért, hogy vallásukban képeket alkalmaztak és a napot, holdat, csillagokat s az úgynevezett égi királynőt imádták (Jeremiás 7:18; 44:17-25). Ez a vallásos szokás önámítás.

Isten azért ihlette Mózest, hogy a következő figyelmeztetést intézze Isten szövetséges népéhez, és azt jegyezze is fel: őrizzétek meg azért jól lelketeket, mert semmi alakot sem láttatok akkor, amikor a tűz közepéből szólt hozzátok az Ur a Hóreben. Hogy elvetemülten faragott képet, bármilyen bálványféle alakot ne készítsetek magatoknak, férfi vagy nő képére, földi barom, bármilyen levegőben repdeső madár képére, földi csúszó-mászó állat képére, bármilyen vízi hal képére. Vagy ha felemeled szemeidet az égre és meglátod a napot, holdat, csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, leborulj ezek előtt és tiszteld azokat, amelyeket az Ur, a te Istened minden néppel közölt az egész ég alatt. Az ilyen szokásoktól óvott Isten, így szól­ván: Te, ne tiszteld isteneiket, mert ez tőrbe ejtene téged. Isteneik faragott képeit tűzben égesd el, a rajtuk levő aranyat és ezüstöt ne kívánd és magadnak el ne vedd, hogy tőrbe ne essél miatta, mert utálatosság ez az Ur, a te Istened előtt (5. Mózes 4:15-19; 7:16,25).

A 84. zsoltár 12-ben olvassuk az ihletett kijelentést: Mert nap és pajzs Isten. Ez azonban nem igazolja Isten imádóját, ha a napnak vagy pajzsnak csókot dob vagy azokat üdvözli, és előttük meghajol, mivel azok Isten szemléltetésére vannak használva. Isten tiszta és hű imádója az igaz Jóbhoz hasonlóan vissza kell tartsa magát attól, hogy teremtményeknek és emberek által készített dolgoknak ily módon hódoljon. Jób mondotta: Ha reménységemet aranyba vetettem s azt mondtam a finom aranynak: én bizalmam! Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom és sokat szerzett az én kezem, ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt, és a szívem titkon elcsábult, úgy hogy számmal megcsókoltam kezemet: az is bíró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent odafenn (Elberfeldi: hisz megtagadtam volna Istent odafenn) - Jób 31:24-28; 1. Királyok 19:18; Hóseás 13:2.

Semmi sem lehetne fontosabb, mint Isten szellemben és igazságban való imádása. E jogot Isten minden teremtménynek megadta, s az emberek egyetlen kormányának sem áll jogában, bármilyen helyet töltsenek is be a földön, ezt a jogot megtámadni és az Isten imádatára irányuló intézkedésekkel és parancsokkal ellentétben levő előírásokat, kiadni. Isten a legfelsőbb hatalom (Prédikátor 5:8, van Ess). Az értelmes ember élete közvetlenűl a legfelségesebb hatalom imádatától függ. Válaszd hát az életet, hogy élhess mind te, mind ivadékod, hogy szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass szavára és ragaszkodjál hozzá, mert attól függ életed és napjaid hosszúsága (5. Mózes 30:19, 20; 32: 47). Ez az igaz Isten és az örök élet (1. János 5:20). Isten kegyelmi ajándéka örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban - Róma 6:23.



Amennyiben kérdései vannak, vagy szeretne többet megtudni egy adott témáról, várjuk levelét, vagy adj hozza a Kedvenceidhez!