Az élet és az ember

Mi az, ami meglepi Istent, az ember magatartását illetőleg, és mi az, amit meg kell, tanuljunk: * Az a tény, hogy hamar megunják a gyerekkort, igyekeznek minél előbb felnőttek lenni, és amikor felnőttek arról álmodoznak, hogy jó lenne ismét gyerek lenni. * Az a tény, hogy a legtöbb ember arra használja fel élete első felét, hogy a másodikat nyomorúságossá tegye. * Az a tény, hogy elvesztik egészségüket pénzszerzés közben, majd elvesztik pénzüket keresvén az egészséget...
... olvasd tovább >>

Jeremiás siralmai

1.

1 Jaj, de magára maradt az egykor oly népes város! Olyanná lett, mint az özvegy. Nagy volt a népek között, úrnő a tartományok között, de kényszermunkássá lett! 2 Sírva sír az éjszakában, könny áztatja arcát. Senki sem vigasztalja azok közül, akik szerették, barátai mind hűtlenné lettek, ellenségeivé váltak. 3 A nyomorúság és terhes szolgálat után fogságba került Júda. Ott lakik a pogányok között, de nem talál nyugodt helyet. Üldözői mind utolérik nyomorúságában. 4 Gyászolnak a Sion útjai, nincs, aki ünnepekre járjon. Kapui mind elpusztultak, papjai sóhajtoznak. Szüzei szomorkodnak, neki csak keserűsége van! 5 Elnyomói fölülkerekedtek, ellenségei jólétben élnek. Az ÚR szomorította meg sok vétke miatt. Gyermekei fogságba mentek elnyomóik előtt. 6 Odalett Sion leányának minden ékessége. Vezérei olyanok lettek, mint a szarvasok, amelyek nem találnak legelőt: erőtlenül mentek üldözőik előtt. 7 Visszagondol Jeruzsálem nyomorúsága és hontalansága idején arra, hogy milyen jó dolga volt az elmúlt időkben. De népe ellenség kezébe esett, és nem volt segítője, csak nézték ellenségei, és nevettek romlásán. 8 Sokat vétkezett Jeruzsálem, beszennyezte magát. Volt tisztelői mind lenézik, mert látták gyalázatát. ő maga is sóhajtozott, és elfordult. 9 Ruhája szegélye piszkos; nem gondolt a jövendőre. Szörnyű mélyre süllyedt, nincs vigasztalója. Nézd, URam, milyen nyomorult vagyok, milyen fölfuvalkodott az ellenség! 10 Kinyújtotta kezét az ellenség Sion minden drága kincsére. Látnia kellett, amint bementek szentélyébe azok a népek, akikről azt parancsoltad: Nem mehetnek be gyülekezetedbe! 11 Az egész nép sóhajtozik, kenyeret keresgélnek, odaadják értékeiket ennivalóért, hogy föléledjenek. Nézd, URam, és lásd meg, mennyire lenéznek minket! 12 Mindnyájan, akik erre jártok, nézzetek ide, és lássátok: Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam, amelyet nekem okoztak, amellyel megszomorított az ÚR izzó haragja napján?! 13 A magasból tüzet bocsátott csontjaimba, és eltiport engem. Hálót feszített ki lábaim elé, és hanyatt ejtett engem. Elhagyottá tett, beteggé naphosszat. 14 Számon tartotta vétkeimet, összefonódtak kezében, és nyakamra csavarodva megrendítették erőmet. Olyanok kezébe adott az Úr, akiknek nem tudok ellenállni. 15 Félredobta hőseimet mind mellőlem az Úr. Kitűzte azt a napot, melyen összetörte ifjaimat; sajtóba taposta az Úr Júda szűz leányát. 16 Ezek miatt sírok én, szemem könnybe lábadt, mert messze van vigasztalóm, aki engem föléleszthetne. Fiaim odalettek, oly erős az ellenség. 17 Sion kinyújtja a kezét, de nincs vigasztalója. Az ÚR rendelt elnyomókat mindenünnen Jákób ellen. Jeruzsálemre úgy tekintettek, mint egy tisztátalanra. 18 Igazságos az ÚR, mert szembeszálltam parancsával. Halljátok meg mind, ti népek, és lássátok fájdalmamat: szüzeim és ifjaim fogságba mentek. 19 Hívtam azokat, akik szerettek, de ők cserbenhagytak. Papjaim és véneim elpusztultak a városban, amikor ennivalót keresgéltek, hogy föléledjenek. 20 Nézd, URam, milyen nyomorult vagyok, belsőm háborog, vergődik bennem a szívem, mert nagyon engedetlen voltam. Ott kint a fegyver öli gyermekeimet, otthon a halál. 21 Hallották, hogy sóhajtozom, de nincs vigasztalóm. Minden ellenségem hallotta bajomat, és örvendezett, hogy így tettél, és elhoztad a napot, melyet kitűztél. Járjanak ők is úgy, mint én! 22 Jusson eléd minden gonoszságuk, és bánj velük úgy, ahogyan velem bántál sok vétkem miatt! Bizony, sokat sóhajtozom, és beteg a szívem!

2.

1 Jaj, de sötét felhőt borított az Úr haragja Sion leányára! Az égből a földre dobta Izráel ékességét, nem gondolt lábai zsámolyával haragja napján. 2 Elpusztította az Úr kíméletlenül Jákób összes hajlékát. Ledöntötte féktelen haragjában Júda leányának erődítményeit. Földre terítette, meggyalázta az országot és vezéreit. 3 Haragja hevében egészen összetörte Izráel hatalmát, visszavonta segítő jobbját, amikor jött az ellenség. Perzselte Jákóbot, mint lángoló tűz, emésztette körös-körül. 4 Fölvonta íját mint ellenség, előállott mint támadó, és jobbjával megölt mindent, ami a szemnek kívánatos Sion leányának a sátrában; tűzként öntötte ki haragját. 5 Olyan volt az Úr, mint az ellenség: pusztította Izráelt, elpusztította minden palotáját, lerombolta erődítményeit, megsokasította Júda leányának búját-baját. 6 Földúlta hajlékát, mint egy kertet, lerombolta ünneplése helyét. Feledésbe juttatott az ÚR a Sionon ünnepet és szombatot, bosszús haragjában megutált királyt és papot. 7 Elvetette oltárát az Úr, elhagyta szentélyét. Ellenség kezére juttatta falakkal körülvett palotáit. Hangoskodtak az ÚR házában, mint ünnepnapon. 8 Az ÚR akarta, hogy lerombolják Sion leánya várfalát: mérőzsinórt feszített, nem hagyta abba keze a pusztítást. Gyászol az erőd és a várfal, együtt omladoznak. 9 Földbe süllyedtek kapui, elpusztították, összetörték zárait. Királya és vezérei a pogányok közt vannak, ahol nincsen kijelentés, prófétái sem kapnak látomást az ÚRtól. 10 Némán ülnek a földön Sion lányának vénei, port hintettek a fejükre, zsákruhába öltöztek. Földre hajtják fejüket Jeruzsálem szüzei. 11 Szemem könnybe borult, bensőm háborog, a földre roskadtam népem leányának romlása miatt, mert elalélt csecsemő és kisded a város terein. 12 Azt mondják anyjuknak: Hol van kenyér és bor? Elalélnak, mint a sebesültek a város terein, kiadják lelküket anyjuk kebelén. 13 Kihez mérjelek, kihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya? Milyen példával vigasztaljalak meg, Sion szűz leánya? Romlásod nagy, mint a tenger, ki gyógyíthat meg? 14 Prófétáid hiábavaló látomásokkal ámítottak téged! Nem leplezték le bűnödet, hogy fordítsanak sorsodon. Hanem hiábavaló látomásokkal vezettek félre téged. 15 Összecsapják kezüket miattad, akik arra járnak. Fölszisszennek, és fejüket csóválják Jeruzsálem leánya miatt. Erről a városról mondták, hogy szépsége tökéletes, az egész föld öröme! 16 Föltátotta rád a száját minden ellenséged. Fölszisszentek, fogukat csikorgatták, és ezt mondták: Elpusztítottuk! Erre a napra vártunk, megértük, megláttuk! 17 Véghezvitte az ÚR, amit eltervezett, valóra váltotta, amit megmondott, amit régóta elrendelt: rombolt, és nem kímélt, örömöt szerzett az ellenségnek, fölemelte támadóid szarvát. 18 Szívük az Úrhoz kiáltott Sion leányának várfala miatt. Patakként áradjon könnyed éjjel-nappal! Ne csillapodj le, ne nyugodjon meg a szemed! 19 Kelj föl, jajgass az éjszakában, az őrködés kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt! Emeld föl hozzá kezeidet gyermekeid életéért, akik elaléltak az éhségtől minden utcasarkon. 20 Nézd, URam, és lásd meg azt, akivel így bántál! Miért kell az asszonyoknak megenniük gyermekeiket, dédelgetett csecsemőiket? Miért gyilkolják az Úr szentélyében a papot és a prófétát? 21 Az utcákon a földön feküsznek a gyermekek és a vének. Szüzeim és ifjaim fegyvertől estek el. Gyilkoltál haragod napján, mészároltál kíméletlenül. 22 Mintha ünnepnap lett volna, összehívtad mindenünnen azokat, akiktől iszonyodtam. Nem tudott az ÚR haragja napján megmenekülni, megszökni senki! Akiket dédelgettem és fölneveltem, azokkal ellenségem végzett.

3.

1 Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt. 2 Sötétben űzött, hajtott, ahol nincs világosság. 3 Bizony, ellenem fordítja kezét folytonosan, egész nap. 4 Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat. 5 Körülbástyázott engem méreggel és fáradsággal. 6 Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat. 7 Falat emelt körém, nem juthatok ki, súlyos bilincsbe vert. 8 Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől. 9 Faragott kőből emelt falat utaimra, ösvényeimet járhatatlanná tette. 10 Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint rejtekhelyen az oroszlán. 11 Lekergetett utamról, összetépett, elpusztított engem. 12 Felvonta íját, és kitett engem nyilai céltáblájául. 13 Veséimbe eresztette tegzének nyilait. 14 Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap. 15 Keserűséggel lakatott jól, bánattal itatott meg. 16 Kavicsot rágatott velem, hamuba kényszerített engem. 17 Elvette békességemet, elfeledtem, mi a jólét. 18 Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az ÚRban! 19 Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre! 20 Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. 21 De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: 22 Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: 23 minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! 24 Az ÚR az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom. 25 Jó az ÚR a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. 26 Jó csendben várni az ÚR szabadítására. 27 Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz. 28 Üljön hát magányosan és maradjon néma, amikor ráteszik. 29 Hajtsa porba fejét, talán van reménysége. 30 Tartsa oda arcát, ha ütik, tűrje el, ha gyalázzák. 31 Mert nem vet el örökre az Úr. 32 Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. 33 Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket. 34 Amikor lábbal tiporják egy ország foglyait, 35 amikor az embert kiforgatják jogából a Felségessel szembeszállva, 36 amikor megcsalják az embert perében, azt nem nézi el az Úr! 37 Ha bekövetkezik, amit valaki megmond, nem az Úr parancsából van-e az? 38 Nem a Felséges szavától függ-e a rossz is, meg a jó is? 39 Miért siránkozik az élő ember, a férfi, ha vétkezett? 40 Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az ÚRhoz! 41 Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyekben van: 42 Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek, ezért nem bocsátottál meg. 43 Elzárkóztál haragodban, és üldöztél, kíméletlenül gyilkoltál bennünket. 44 Elzárkóztál felhőd mögé, nem jutott hozzád imádság. 45 Megvetett söpredékké tettél bennünket a népek között. 46 Ránk tátotta száját minden ellenségünk. 47 Rettegés és csapda lett a részünk, pusztulás és összeomlás. 48 Könny patakzott a szememből népem összeomlása miatt. 49 Szemem szüntelen könnyezik, megállás nélkül, 50 míg le nem tekint, és meg nem látja a mennyekből az ÚR. 51 Fáj a lelkem, ha látom városom lakóinak sorsát. 52 Vadásztak rám, mint a madárra, ellenségeim ok nélkül. 53 Verembe taszítottak engem, és köveket dobtak rám. 54 Összecsapott a víz a fejem fölött, már azt mondtam: elvesztem! 55 Segítségül hívtam nevedet, URam, a verem mélyéről. 56 Meghallottad szavamat: Ne fogd be a füled sóhajtásom és kiáltásom előtt! 57 Közeledtél, mikor kiáltottam hozzád, így szóltál: Ne félj! 58 Te perelted, Uram, peremet, és megváltottad életemet. 59 Láttad, URam, hogy megcsaltak: ítéld meg igazságomat! 60 Láttad, milyen bosszúvágyók, mi mindent terveztek ellenem. 61 Hallottad, URam, hogyan gyalázkodtak, mi mindent terveztek ellenem. 62 Támadóim szája egész nap engem rágalmaz. 63 Lásd meg, hogy akár ülnek, akár állnak, csak engem gúnyolnak. 64 Fizess meg nekik, URam, azért, amit kezükkel tettek! 65 Adj nekik elborult elmét, ez legyen átkod rajtuk! 66 Üldözze haragod őket, pusztítsd ki őket az ÚR ege alól!

4.

1 Jaj, de megfeketedett az arany, elváltozott a színarany! Szétszórták a drágaköveket minden utcasarkon! 2 Sionnak színaranyat érő drága fiait jaj, csak cserépedénynek tekintették, fazekas keze munkájának! 3 Még a sakálok is odatartják emlőiket kölykeiknek, és szoptatják őket, de népem leányai oly kegyetlenek lettek, mint a struccok a pusztában. 4 A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt a szomjúság miatt, a gyermekek kenyeret kértek, de senki sem tört nekik. 5 Akik csemegéket szoktak enni, éhen pusztultak az utcákon, akiket bíborban neveltek, a szemétdombon turkáltak. 6 Nagyobb volt népem bűne, mint Sodoma vétke, amely egy pillanat alatt elpusztult, kezét sem mozdíthatta benne senki. 7 Előkelői tisztábbak voltak, mint a hó, fehérebbek, mint a tej, testük pirosabb volt, mint a korall, mintha zafírból metszették volna őket. 8 Testük feketébb lett, mint a korom, nem ismerni rájuk az utcákon, bőrük a csontjukhoz tapadt, elszáradtak, mint a fa. 9 Jobban jártak azok, akiket fegyver ölt meg, mint akik éhen haltak; azok átdöfve múltak ki, ezek pedig, mivel elfogyott a föld termése. 10 A gyengéd szívű asszonyok saját kezükkel főzték meg gyermekeiket, hogy legyen táplálékuk népem összeomlása idején. 11 Szabad folyást engedett haragjának az ÚR, kiöntötte izzó haragját. Lángba borította a Siont, megemésztette még az alapját is. 12 Nem hitték a föld királyai, sem az egész világ lakói, hogy be tud hatolni az ostromló ellenség Jeruzsálem kapuin. 13 Prófétáinak vétkei miatt, papjainak bűnei miatt történt ez, akik igazak vérét ontották benne. 14 Vakon botorkáltak az utcákon, vértől beszennyezve. Érinteni sem lehetett az öltözetüket. 15 Félre az útból, tisztátalan - kiáltoztak feléjük -, félre, félre az útból, ne érintsetek! Ha botladozva eljutottak is a pogányok közé, azok azt mondták: Nem maradhattok tovább itt! 16 Maga az ÚR szolgáltatta ki őket, nem tekint rájuk többé. A papok személyét nem tisztelték, a véneknek sem kegyelmeztek. 17 Már a szemünk is belefáradt, vártuk a segítséget, de hiába; őrhelyünkről lestük a népet, amely nem hozott szabadulást. 18 Még a lépteinket is figyelték, a szabadba sem mehettünk ki. Elközeledett a vég, letelt az időnk, eljött a vég! 19 Gyorsabbak voltak üldözőink, mint a sasok az égen. A hegyeken hajszoltak bennünket, a pusztában ólálkodtak utánunk. 20 Az ÚR fölkentje, éltető leheletünk, foglyul esett vermükben, pedig azt gondoltuk, hogy oltalma alatt élhetünk a népek között. 21 Örülj, örvendezz, Edóm népe, aki Úc földjén laksz! Hozzád is odakerül még a pohár, te is lerészegedsz, és pőrére vetkőzöl. 22 Véget ért büntetésed, Sion leánya, nem visznek többé fogságba. De a te bűnödet, Edóm, számon kéri az ÚR, és leleplezi vétkeidet.

5.

1 Emlékezz, URam, mi történt velünk! Tekints ránk, és lásd meg gyalázatunkat! 2 Örökségünk bitorlókra szállt, házunk idegenekre. 3 Apátlan árvák lettünk, anyáink özvegyek. 4 Vizünket pénzért isszuk, fánkért fizetnünk kell. 5 Nyakunkon vannak hajszolóink, fáradozunk pihenés nélkül. 6 Egyiptomnak adtunk kezet, meg Asszíriának, hogy legyen elég kenyerünk. 7 Atyáink, akik vétkeztek, már nem élnek: nekünk kell hordanunk bűneik terhét. 8 Szolgák uralkodnak rajtunk, nincs, aki kiragadjon kezükből. 9 Életünk kockáztatásával hordjuk be élelmünket, a pusztalakók fegyverétől veszélyeztetve. 10 Bőrünk tüzel, mint a kemence, a kínzó éhségtől. 11 Meggyalázták az asszonyokat a Sionon, a szüzeket Júda városaiban. 12 A vezéreket felakasztották, a vének személyét sem becsülték. 13 Az ifjaknak kell a malomkövet forgatniuk, a gyermekek a fahordásban botladoznak. 14 Nincsenek már vének a kapuban, nem muzsikálnak az ifjak. 15 Odavan szívünk öröme, tánc helyett gyászolunk. 16 Leesett fejünkről a koszorú, jaj nekünk, mert vétkeztünk! 17 Ezért lett beteg a szívünk, emiatt homályosodott el szemünk, 18 mert pusztává vált a Sion hegye, rókák szaladgálnak rajta. 19 De te, URam, trónodon ülsz örökké, királyi széked megmarad nemzedékről nemzedékre. 20 Miért feledkezel meg rólunk ilyen sokáig, miért hagysz el minket oly hosszú időn át? 21 Téríts magadhoz, URam, és mi megtérünk, tedd újra olyanokká napjainkat, mint régen voltak! 22 Bizonyára nem vetettél el minket végképp, nem haragszol ránk annyira!