Az élet és az ember

Mi az, ami meglepi Istent, az ember magatartását illetőleg, és mi az, amit meg kell, tanuljunk: * Az a tény, hogy hamar megunják a gyerekkort, igyekeznek minél előbb felnőttek lenni, és amikor felnőttek arról álmodoznak, hogy jó lenne ismét gyerek lenni. * Az a tény, hogy a legtöbb ember arra használja fel élete első felét, hogy a másodikat nyomorúságossá tegye. * Az a tény, hogy elvesztik egészségüket pénzszerzés közben, majd elvesztik pénzüket keresvén az egészséget...
... olvasd tovább >>

Babilon - Ég Királynője, Szemiramisz, Nimrod

A János apostol által írt Jelenések könyve részletesen foglalkozik Jézus és a Sátán között lejátszódó végső küzdelemmel. A Sátán az évezredek folyamán óriási hatalmat épített ki magának, és amikor eljön az idő, teljes erejét latba vetve áll majd ki a végső harcra. Félelmetes hatalmának egy részét a Jelenések 17. fejezete a következő szavakkal ábrázolja: ... és láttam egy asszonyt ülni egy skarlátvörös fenevadon, amely tele volt istenkáromló nevekkel, amelynek hét feje és tíz szarva volt, az asszony pedig bíborba és skarlátba volt öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve, kezé­ben aranypohár, tele utálatossággal és paráznaságának tisztá­talanságaival, és a homlokára írva ez a titokzatos név: A nagy Babilon, a föld paráznáinak és undokságainak anyja (Jel. 17,3-5).

Ez a leírás három dolgot jelent ki:
1. az aranypoharat
2. az asszony a pohár tartalmával minden nemzetet megrészegít,
3. az asszony nevei:
a. titok (görögül: mysterion)
b. a nagy Babilon
c. a föld paráznáinak és utálatos bálványainak anyja.

Először is nagyon fontos számunkra annak a kérdésnek a megválaszolása, mit jelent a misztérium kifejezés, mi az eredete, mit rejt magában, továbbá mi a jelentősége a pohárnak, s hol jelenik meg először az asszonnyal kapcsolatban. Az l Mózes 10. fejezetében található Nóé három fiának, Sémnek, Hámnak és Jáfetnek a nemzetségtáblázata (10,1-10). Nimród, Hám unokája volt Babilon építője. Feleségét Szemiramisznak hívták, varázslatosan szép, ugyanakkor erkölcstelen asszony, parázna nő volt. Eusebius, az egyházatya (Krónika 1-2 kötet) azt írja, hogy Ninus (azaz Nimród) és Szemiramisz Ábrahám idejében uralkodtak. Ábrahám a héber időszámítás szerint Kr. e. 1996-ban született. Kilenc éves volt tehát, amikor Nimrod uralma Kr. e. 1987-ben véget ért. Szemiramisz 42 évvel élte túl férjét. Nimród és Szemiramisz uralkodásának idején az élő, teremtő Istenbe vetett patriarchális hit még többé-kevésbé elevenen élt, hiszen Sém, Nimród dédnagybátyja az özönvíz után még 502 évig, azaz Kr. e. 1846-ig élt (1Móz 11,10-11).

Nimród és Szemiramisz, az atyáktól örökölt hittel szemben, titkos tant alapítottak. A titkos tan korrupt babiloni rendszerének bevezetését és elterjesztését az ún. papokra bízták. ők voltak az új rend - különösen a vallási ismeretek - egyedüli letéteményesei és irányítói. Csak ők voltak az igazi hagyomány birtokában, amellyel az írásokat és jelképeket meg lehetett magyarázni, továbbá a tudás minden területén nekik volt igazán mély ismeretük. A tudás eme titkát csak azokkal osztották meg, akik felvétették magukat a misztériumokba, vagyis akiket annyira előkészítettek, hogy képesek voltak megvédelmezni ennek az ördögi rendszemek az érdekeit. A rendszer és a papok iránti vak és föltétlen engedelmesség nélkül senki sem szerezhetett tudomást a szabaduláshoz szükséges tanításról. Így ahol csak a babiloni rendszer elterjedt (és ez az évezredek folyamán az egész világon végbement), a nép szorosan kötődött a papokhoz. A babiloni misztériumok jelképe egy aranypohár volt. A Jelenésekben (17. fejezet) szereplő asszony képe, kezében az aranypohárral, a parázna Szemiramiszra vezethető vissza, hiszen őt ábrázolták így, mint nagy tanítómestert, aranypohárral a kezében. Aki meg akarta ismemi a misztériumokat, annak innia kellett e pohárból. Ezt a titokzatos italt borból, mézből, vízből és lisztből, és még más mérget is tartalmazó anyagokból erjesztették.

Ameddig a jelölt nem ivott a pohárból, amelynek a tartalma elködösítette az értelmet és felkorbácsolta a szenvedélyeket, nem várhatta, hogy a titkos tanításba bevezetik. Akit pedig beavattak a misztériumokba, annak szigorú büntetés kilátásba helyezése mellett meg kellett öriznie a titkokat. Nehogy azonban egy gyönge pillanatában abba a kísértésbe essék, hogy valamit eláruljon, kertelés nélkül meg kellett vallania minden tettét. Ily módon a papok nagy hatalmat nyertek a beavatott fölött, akinek száját az a félelem zárta be, hogy a pap elárulja meggyónt titkát. Ha a jelöltet például gyilkosság vagy valamilyen más bűntény terhelte, csak akkor vették fel a misztériumba, ha a pap feloldotta gonosz tettei alól és megtisztította. Ezzel még erősebb lett a paphoz fűződő kötelék. Babilon titkos tana többek között - tisztán elméleti alapon -, tartalmazta az istenség egységét. Vagyis: bár a régi Babilon számtalan kis istenséget (bálványokat) imádott, elismert egy végtelen és mindenható Teremtőt, aki mindenek fölött áll.

A babiloniaiaknak ez az egy istene három személyt ábrázolt. Az egység tanításának szimbólumaként - amint Layard Babilon és Ninive című művében rámutat - az egyenló oldalú háromszöget használták fel, amit, mint sok minden mást, a római egyház is átvett. Layard könyvében egy rajzra hívja fel a figyelmet, amelyet Asszíriában találtak. Ez a rajz a következőképpen ábrázolja a háromságot: Egy idős embert, akinek csak feje és törzse van, őt egy kör veszi körül, s a férfi hátán két szárny látható. A kör Káldeában a nullát, továbbá a magot jelenti. A kép tehát a következót ábrázolja: az idős férfi feje az atyaisten, a kör a magot, vagyis a fiúistent, a madárszárnyak (galamb) pedig a szent szellem istent jelképezik. Ez az isten káromló mód maradt fenn a Szentháromság képi ábrázolásában és ennek imádásában. Izráel később átvette ezt a mérgező babiloni bálványimádást, ezért kellett Ézsaiásnak figyelmeztetnie a népet: Elpusztulnak mindazok, akik megszentelik és megtisztítják magukat, de csak azért, hogy kertekben áldozzanak egy középen álló körül, és akik disznóhúst, undok állatot és egeret esznek - így szól az Úr (Ézs 66,17). Ugyan kihez hasonlíthatnátok engem, kivel mérhetnétek össze, kivel vethetnétek egybe, akihez hasonlítanék? (Ézs 46,5). A háromságnak ez a bálványimádó ábrázolása elárulja, hogyan torzult el, milyen istenkáromló módon a patriarchális hit, hogy egy még nagyobb istenkáromlás alapját vesse meg.

A babiloni háromságban nagyon hamar változás állt be. A babiloniaiak az idők folyamán egy istenanyát imádtak fiával, vagyis karjában a gyermekkel, akiket képeken és szobrokon mindenütt ábrázoltak. Hogyan állhatott be ekkora változás? Korábban megállapítottuk, hogy Szemiramisz 42 évvel élte túl férjét, Nimródot. Ez utóbbi halálát többé-kevésbé homály fedi. A hagyomány szerint erőszakos halállal halt meg. Életében hősként ünnepelték. A káldeusok lélektana szerint Nimród egy fiú személyében jelent meg újra, aki természetfölötti módon született, mégpedig felesége, Szemiramisz által. Szemiramiszt, a nagy paráznát is istenként tisztelték halála után. Minden hatalmát istenné nyilvánított fiától kapta, vagyis ugyanarra a fokra emelték, mint amelyen emberré lett s istenként tisztelt fia volt. Így történhetett, hogy a babiloniaiak a köznép vallásában általában egy anyaistenséget imádtak, és egy fiút, akit képeken és szobrokon anyja karjában ülő gyermekként ábrázoltak. Az anya és gyermek imádata Babilonból kiindulva az egész földön elterjedt. Egyiptomban az anyát és gyermekét Izisz és Ozirisz néven tisztelték, Indiában (még ma is) Izi és Iszvara néven, Ázsiában Kibele és Deoiusz néven, a pogány Rómában pedig Fortuna és Jupiterpuer (Jupiter-fiú) volt a neve, míg Görögországban Cerasz, a nagy anya keblén fiával, vagy mint Irene, a béke istennője fiával, Plutusszal. A jezsuita misszionáriusok (Le Pére Lafitan: Les moeurs des sauvages amériquains ) még Tibetben, Kínában és Japánban is meglepetéssel látták a Madonnát a gyermekkel. Kínában Sing Moo szent anyát a gyermekkel együtt glóriával ábrázolják.

Már megjegyeztük, hogy Nimród és Szemiramisz idejében a nép körében ismert volt a patriarchális hit, amely többek között a következő ígéretet tartalmazta: Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ó utódja közt: ő(a férfi) a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod (1Moz 3,15). Amikor az istennővé nyilvánított Szemiramiszt, mint a gyermekét karjában tartó égi anyát, vagy az ég királynőjét imádták, a világnak a megígért utódot adó asszonynak tekintették. Így alakult át Szemiramisz alig észrevehető, ugyanakkor azonban istenkáromló módon az isteni ígéret szerinti asszonnyá. Diodórusz elmondja, hogy a babiloni Belosz templomában három kép állt, amelyek Babilon nagy istenségeit ábrázolták. Az egyik egy asszonyt ábrázolt, aki egy kígyó fejét tartotta kezében. A régi görögök is ismerték ezt a képet. Artemisz istennőt (a görög Szemiramiszt), egyik kezében kígyót tartva ábrázolták, amelynek nem volt feje. - Később, amikor a történelmi babiloni Szemiramisz alakja egyre inkább homályba borult, alma mater -nek, szűzanyának nevezték. Az alma (szűz) kifejezést Ézsaiás prófétánál találhatjuk meg. Ezt a Babilonba elhurcolt zsidók magukkal vitték a száműzetésbe, s amelyet a bálványimádók a gyermekét karjában tartó Szemiramiszra értelmeztek. Emellett a legmagasabb címmel ruházták fel: Ég királynője . Megrázóak a Jeremiás próféta könyvében olvasható szavak. Megmutatják, hogy a zsidók bálványimádatukban mennyire az ég királynőjéhez fordultak: Akkor mindazok a férfiak, akik tudták, hogy feleségeik más isteneknek szoktak tömjénezni, és mindazok az asszonyok, akik nagy tömegben ott álltak, mert az egész nép, amely Egyiptomban, Patrószban lakott, így válaszolt Jeremiásnak: Nem engedelmeskedünk neked abban, amit az ÚR nevében hirdettél nekünk, hanem mindazt megtesszük, amit kimondtunk: tömjénezünk az Ég Királynőjének, és italáldozatot mutatunk be neki, ahogyan tettük mi és atyáink, királyaink és vezetőink Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin. Mert akkor jóllaktunk kenyérrel, jó dolgunk volt, és nem kerültünk veszedelembe. De amióta abbahagytuk a tömjénezést az Ég Királynőjének, és nem mutatunk be neki italáldozatot, azóta mindenben szűkölködünk, fegyver és éhínség miatt pusztulunk. És ha az Ég Királynőjének tömjénezünk - mondták az asszonyok, és italáldozatot mutatunk be neki, talán férjeink tudta nélkül készítünk áldozati süteményeket, amelyek ót ábrázolják és úgy mutatunk be neki italáldozatot?

Jeremiás pedig így válaszolt: Nem tűrhette tovább az ÚR gonosz tetteiteket és utálatos szokásaitokat, amelyeket követtetek. Ezért lett országotok rommá és pusztasággá, gyalázatossá és lakatlanná, amilyen az ma is! Mivel tömjéneztek, vétkeztek az ÚR ellen, és nem hallgattatok az ÚR szavára, nem éltetek az ő törvénye, rendelkezései és intelmei szerint, azért ért utol benneteket ez a veszedelem. (Jer 44,15-19.22-24 ). Egyiptomban a babiloni Ég Királynőjét Athor-nak, azaz Isten lakóhelyének, templomának nevezték. Ezzel kijelentették, hogy Isten teljessége lakik benne. Görögországban Hesztia, a rómaiaknál pedig a Vesta volt a neve; mindkét szó lakóhely-et jelent. Az orfeuszi himnuszok Hesztiát vagy Vestát így szólítják meg:

Satumus lánya, tiszteletre méltó szűz,
aki nagy és örök tűz lángjai között lakozol:
az istenek benned választottak maguknak lakóhelyet,
a halandók fajának szilárd nyugvópontjában.

Babilonban az istenanyának még Szakku vagy Szakta, azaz a szentség címe is volt. Így kapta a nagy indiai istenn ő, akié volt Isten minden hatalma – a Szakti nevet, ahogyan még ma is hívják (Kennedy és Moor). Az Ég Királynőjét tekintették a központnak, akiben nemcsak minden hatalom, hanem minden kegyelem és jóság is lakozik. Amikor Szemiramisz meghalt és istenné nyilvánították, galambbá is változott, és D'Juné vagy Galamb néven lett ismertté. Ebben az alakban imádták Babilonban. A galambot általában olajággal a csórében ábrázolták. Az ág az istenné emelt fiút jelképezte.

Így kapta a babiloni istennő egyben az Ághordozó nevet is, és a testet öltött béke és szeretet szent szellemeként is tisztelték. A szíriai Hierapolis templomában állt Junó istennó egyik híres szobra, amelyhez a nép nagy tömegekben zarándokolt el. Az istennőt a szobor gazdag öltözékben ábrázolta, fején arany galambbal, és külön néven Szemeion-nak, Lakhely -nek hívták. Így az Istenek Anyjá-nak nevezett babiloni királynőt úgyszólván az egész világ tisztelte a perzsák, a szírek, Európa és Ázsia minden királya a legnagyobb hódolattal imádta. Tacitus Germania (IX) című könyvében bizonyítékkal is szolgál, hogy a babiloni istennőt a germánok földjén is imádták. És Caesar, amikor behatolt Britanniába, megállapította, hogy a papok ugyanezt az istenséget a druidák alatt szolgálták. Hérodotosz, a történetíró elmondja, hogy Egyiptomban ez az Ég Királynője volt minden istenség között a leghatalmasabb és a leginkább imádott isten . Ne csodálkozzunk, ha János, a pátmoszi látnok, a Titokról, a nagy Babilonról, vagyis egy asszonyról beszél, akinek részegítő aranypohár van a kezében. Fontos a következő összefüggés is: A Jelenések 17-ben egy asszonyról, a nagy Babilonról van szó. A 18. fejezet pedig egy várost említ, amely ugyanazt a nagy Babilon nevet viseli, mint az asszony. Világos, hogy az asszony és a város nem ugyanazt jelképezi, hiszen amit az Ige az asszonyról ír, nem vonatkozik egy városra, és amit a városról jegyez fel, nem mondható el az asszonyról. A Jelenések 17. fejezete leírja, hogyan öli meg a tíz király az asszonyt. A 18. fejezetben ellenben a föld királyai sírva gyászolják a város pusztulását, amelyet földrengés és tűz pusztított el, három és fél évvel az asszony meggyilkolása után. Különösen jelentősek a következ ő megállapítások: Isten először Pál apostolnak jelentette ki, hogy Krisztusnak menyaszszonya van (Ef 5,23-32), és másrészt Jánosnak jelentetett ki, hogy az Antikrisztusnak is lesz menyasszonya. Talán kicsit zavaró, hogy az Antikrisztus asszonya Babilon városának nevét viseli. János a Jelenésekben azonban megoldja a rejtélyt. Halleluja, mert uralkodik az úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsöítsük öt, mert eljött a Bárány menyegzöje, felkészült menyasszonya - olvashatjuk (Jel 19,6-7). A Jelenések 21,9-10 pedig ezt írja: Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét. Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely az Istentöl, a mennyből szállt alá. János az asszony helyett egy nagy várost, a mennyei Jeruzsálemet látta alászállni a mennyből. A város önmagában azonban még nem a menyasszony, az asszony. A város lakói miatt nevezik menyasszonynak. Ebből látszik, hogy a Titok, a Nagy Babilon, az Antikrisztus menyasszonya nem igazi város, hanem egy rendszer! Sőt, ahogyan Jézus Gyülekezete, Krisztus menyasszonya újonnan született emberekből áll, akik a Bárány vérében bűnbocsánatot kaptak, úgy Babilon Titka, az Antikrisztus menyasszonya is emberekből áll, akik a hazugságot követik és nem hajlandók a bűnbánatra.

Ha vesszük magunknak a fáradságot, hogy a katolikus egyház bizonyos dogmái (hittételek, tantételek) és intézményrendszerei eredetének utánanézzünk, mélyen megrendülünk ama tény miatt, hogy mennyire megnyilvánul bennük Babilon. A rózsafüzér sem a római egyház találmánya, s őt, nagyon régi, hiszen már Krisztus előtt szinte valamennyi pogány nemzet ismerte. A régi mexikóiak szent eszközként használták. A hindusztáni brahmanok szintén ismerték, és a hinduk szent könyvei ismételten hivatkoznak a rózsafüzérre. Tibetben és a buddhizmus több millió követőjénél szintén megtalálható. Görögország ázsiai területein is használták, ahogyan az efézusi artemisz istennő képe világosan mutatja. Róma tehát a rózsafüzért a pogányoktól babiloni vallási örökségként vette át. A szent szív eredete is Babilonban keresendő, ahogyan Egyiptom is, amely átvette Babilon rendszerét, világosan mutatja. A szív Ozirisz (Nimród) isten egyik szent jelképe volt, amikor újra megszületett. Ekkor Harpokratesz-ként, azaz isteni gyermekként jelent meg anyja, Izisz karjában. Ezt az istengyermeket gyakran ábrázolták kezében egy szívvel, vagyis egy szív alakú gyümölccsel, a perszeával. A római katolikus egyházban nagy teret kap az ereklyék tisztelete. Bárhol szenteljenek is fel egy templomot vagy kápolnát, az épületet egy ereklye avatja szentté. Az ereklyék imádatának babonáját többek között a régi görögöknél is megtalálhatjuk. A trójai Hektor földi maradványait értékes ereklyeként órizték Thébában. Pauzaniász elmondja, hogy Hektor csontjait az alábbi jóslat alapján hozták Trójából Thébába:

Thébaiak, akik Kadmusz városát lakjátok!
Ha új hazátokban kívántok lakni,
óriási gazdagsággal megáldva,
hozzátok el Hektor, Priamosz fiának
maradványait Ázsiából földetekre,
és tiszteljétek a hőst
Jupiter parancsa szerint.

A buddhista rendszer kezdettől fogva ismerte a csodatevő ereklyéket. Az ereklyetisztelet eredete újra csak Babilonra vezethető vissza, azoknak a szertartásoknak a részét képezik ugyanis, amelyek a babiloni rendszerben Nimród tragikus halálára emlékeztetnek. Nimródot - a legenda szerint - tizennégy részre vágták, és tizennégy vidékre küldték el testének részeit, hogy önistenítésével hasson mindazoknál, akik példáját akarták követni. Izisz (Ozirisz, azaz Nimród felesége) miután elkészítette papiruszhajóját, elindult, hogy férje szétszórt csontjait összegyűjtse. Kutatását siker koronázta. Valahányszor rátalált férje egy-egy csontjára, egyiptomi sírban temette el. Egyiptomot elárasztották a mártír isten sírjai, és sok lábról és koponyáról híresztelték, hogy eredeti, úgyhogy végül egy egész halottasházat meg lehetett volna tölteni Nimród földi maradványaival. Ezeket a maradványokat az egymással versengő temetkezési helyeken állították ki, hogy az ókori Egyiptom hívói tiszteljék és imádják azokat. Ezenkívül ezek az ereklyék megszentelték azt a helyet és földet, ahol el voltak temetve. Így a temetkezési helyek csodatevő zarándokhelyekké lettek, amelyeket a zarándokok gyakran fölkerestek. Sokatmondó az a tény is, hogy a római egyház feje Pontifex Maximus-nak, azaz főpapnak nevezi magát. Ez a megkérdőjelezhető cím önmagában még nem lenne feltűnő, ha nem ismeménk az eredetét. Amikor Attalosz, Pergamosz papja és királya Kr. e. 133-ban meghalt, a babiloni papság vezetését Rómára hagyományozta. Amikor az etruszkok Lydiából (Pergamosz vidéke) Itáliába jöttek, a babiloni vallást is magukkal hozták szertartásaival együtt. Egy pontifex-et neveztek ki, aki a papság feje volt. Később a rómaiak ezt a pontifexet polgári uralkodójuknak ismerték el. Julius Caesar az etruszkok rendje szerint Kr. e. 74-ben pontifex lett. Kr. e. 63-ban pedig babiloni rendtartás szerinti pontifex maximus. Ezzel örökölte Attalosz, Pergamosz pontifexének jogait és címeit, aki Rómát tette meg örökösének. Így lett az első római császár a babiloni papság feje, és Róma Babilon utódja. A római császárok egészen Kr. u. 376-ig gyakorolták a pontifex maximus hivatalát, amikor is Gratianus császár keresztyén okokból visszautasította ezt a címet. Ezután a római egyház püspökét, Damasust választották erre a tisztségre. Tizenkét évig volt püspök. Kr. u. 378-ban így lett a római egyház uralkodója a babiloni rendtartás szerinti egyházfő. Ezzel a Sátán Rómát és Babilont egy rendszerben egyesítette! Ne csodálkozzunk tehát, ha a római egyház 85-90 %-ban a babiloni misztériumok elemeibál áll. Aki nyitott szemmel jár a világban, láthatja, milyen nagy a babiloni istenné nyilvánított Szemiramisz befolyása. Ennek a rettenetes befolyásnak a protestáns egyházak is nagy mértékben engedtek, sőt még a hívek is leróják adójukat a nagy Babilonnak anélkül, hogy sejtenék azt.