Az élet és az ember

Mi az, ami meglepi Istent, az ember magatartását illetőleg, és mi az, amit meg kell, tanuljunk: * Az a tény, hogy hamar megunják a gyerekkort, igyekeznek minél előbb felnőttek lenni, és amikor felnőttek arról álmodoznak, hogy jó lenne ismét gyerek lenni. * Az a tény, hogy a legtöbb ember arra használja fel élete első felét, hogy a másodikat nyomorúságossá tegye. * Az a tény, hogy elvesztik egészségüket pénzszerzés közben, majd elvesztik pénzüket keresvén az egészséget...
... olvasd tovább >>

Kereszténység

A kereszténység múltja - háborúi, inkvizíciója, keresztes hadjáratai és vallási képmutatása - nem használt a keresztényiségnek. A hithű muszlimok másokkal együtt a keresztényiség elutasítását a nyugati keresztény világ erkölcsi romlottságával és elfajultságával indokolják. Az úgynevezett keresztény nemzetek elvesztették erkölcsi iránytűjüket, s a hűtlenség, a kapzsiság és a féktelenség szikláin hajótörést szenvedtek.

Azt, hogy a korai keresztényiség irányadó mértékei különböztek a mai liberális erkölcsi kódextől, Elaine Pagels professzor szavai is bizonyítják, aki az Adam, Eve, and the Serpent című könyvében ezt írta: Az első négy évszázadban sok keresztény büszke volt arra, hogy szexuális téren bizonyos korlátozásoknak van alávetve. Elutasították a többnejűséget és gyakran a válást is, amely dolgokat a zsidó hagyomány megengedhetőnek tartott. A pogány kortársaik körében elfogadott házasságon kívüli szexuális kapcsolatokat szintén elvetették; ezek közé tartozott a prostitúció és a homoszexualitás is.

Felmerül tehát néhány jogos kérdés: Vajon a kereszténység története és mai erkölcsi állapota valóban Jézus Krisztus tanításait tükrözi vissza? Milyen ember volt Jézus? Segített-e az emberiségnek közelebb kerülni Istenhez? Tényleg ő volt a megígért Messiás, akiről a héber próféciák beszélnek?

Jézus - melyek az őt azonosító jegyek?

A mitológia a világ csaknem valamennyi nagy vallásában fontos szerepet játszik. Amikor azonban a judaizmus eredetét keressük, nem mítoszra bukkanunk, hanem történelmi valóságra: Ábrahámra, valamint az ő elődeire és leszármazottaira. A keresztényiség sem mítoszból alakult ki, és alapítója, Jézus sem mitikus személy, hanem történelmi személyiség.

Az általában Újszövetség néven ismeretes Keresztény Görög Iratok első verse így hangzik: Jézus Krisztus, Dávid fia és Ábrahám fia történetének könyve (Máté 1:1). Vajon Máté, az egykori zsidó adószedő, aki Jézus közvetlen tanítványa és életrajzírója volt, itt csupán üres kijelentést tett? Semmiképpen. A következő 15 versben megtalálható a leszármazási vonal Ábrahámtól egészen Jákobig, aki József atyja lett, ki férje volt Máriának, akitől született Jézus, kit Krisztusnak neveznek. Jézus tehát valóban Ábrahám, Júda és Dávid leszármazottja volt, s mint ilyen felmutatta az 1Mózes 3:15-ben megjövendölt mag és az Ábrahám magva három azonosító jegyét (1Mózes 22:18; 4910; 1Krónika 17:11).

A születési hely volt a messiási Mag egy további azonosító jegye. Hol született Jézus? Máté kijelentette, hogy Jézus Heródes király napjaiban a júdeai Betlehemben született (Máté 2:1). Az orvos Lukács megerősítette ezt, amikor beszámolójában Jézus jövőbeli nevelőapjáról így írt: József is felment Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveztek, mert ő is Dávid házából és családjából való volt, hogy bejegyeztesse magát Máriával, akit ahogy megígértek, neki adtak feleségül, és aki akkor állapotos volt (Lukács 2:4, 5).

Miért volt fontos, hogy Jézus nem Názáretben és nem is egy másik városban, hanem Betlehemben született? Azért, mert az i. e. VIII. században a héber próféta, Mikeás szájából a következő jövendölés hangzott el: És te, efratai Betlehem, bár túl kicsi vagy ahhoz, hogy ott légy Júda ezrei között, mégis belőled származik majd az, aki uralkodó lesz Izraelben, akinek származása az ősidőkből, a határtalan idők napjaiból való (Mikeás 5:2). Tehát Jézus Betlehemben történt születése további azonosító jegye volt annak, hogy ő a megígért Mag és Messiás (János 7:42).

Valójában Jézuson teljesült a Héber Iratok sok más próféciája is, ami azt bizonyítja, hogy ő a megígért Messiás valamennyi azonosító jegyét felmutatta. Magad is ellenőrizhetsz ezek közül néhányat a Bibliában. Most azonban vizsgáljuk meg röviden Jézus küldetését és szolgálatát!

Jézus élete mutatja az utat

A bibliai beszámolóból kiderül, hogy Jézus úgy nőtt fel, mint bármelyik zsidó fiatal abban a korban, eljárt a lakóhelyén levő zsinagógába és a jeruzsálemi templomba (Lukács 2:41-52). Nyilvános szolgálatát harmincéves korában kezdte meg. Először unokatestvéréhez, Jánoshoz ment, aki a zsidókat megbánásuk jeleként alámerítette a Jordánban. Lukács beszámolójában ezzel kapcsolatosan a következőket olvashatjuk: Amikor pedig az egész népet alámerítették, Jézust is alámerítették, és mialatt imádkozott, megnyílt az ég és a szent szellem testi alakban galambhoz hasonlóan leszállt rá és hang hallatszott az égből: Te vagy az én Fiam, a szeretett, én helyesellek téged (Lukács 3:21-23; János 1:32-34)

A meghatározott időben Jézus mint Isten felkent Fia megkezdte szolgálatát. Bejárta egész Galileát és Júdeát, s hirdette az Isten Királyságáról szóló hírt; közben csodákat vitt véghez, például betegeket gyógyított. Mindezt ingyen tette, nem törekedett gazdagságra; felmagasztalni sem akarta magát. Mert hiszen azt mondta: adni nagyobb boldogság, mint kapni. Ezenkívül megtanította a követőit arra, hogyan kell prédikálni (Máté 8:20; 10:7-13; Cselekedetek 20:35).

Ha Jézus küldetését és módszereit elemezzük, megállapíthatjuk, hogy az ő cselekvésmódja és a kereszténység sok prédikátorának módszerei között szembetűnő különbség van. Nem befolyásolta a tömegeket az érzelmek felkorbácsolásával és nem akart félelmet kelteni bennük a pokoltűz rémítő képével.

Jézus sokkal inkább az egyszerű logikára és a mindennapi életből vett példázatokra vagy szemléltetésekre támaszkodott, hogy elérje az emberek szívét és elméjét. A híres Hegyi beszéd a tanítási módszereinek kiemelkedő példája. Ehhez a prédikációhoz tartozik Jézus mintaimája is; ezen az imán keresztül világosan megmutatja, mi a legfőbb a keresztény számára: az első helyre tenni életében Isten nevének megszentelését(Máté 5:1-7:29; 13:3-53; Lukács 6:17-49).

Jézus a követőivel és más emberekkel való kapcsolata során kifejezésre juttatta szeretetét és együttérzését (Márk 6:30-34). Miközben az Isten országáról szóló üzenetet prédikálta, személy szerint is gyakorolta a szeretetet és az alázatosságot. Ezért mondhatta élete utolsó óráiban a tanítványainak: Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Abból tudja meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek (János 13:34, 35). A keresztényiség lényege tehát az alapelveken nyugvó, önfeláldozó szeretet (Máté 22:37-40). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kereszténynek még az ellenségeit is szeretnie kell, bár azok gonosz cselekedeteit gyűlöli (Lukács 6:27-31 ). Gondolkodjunk csak el egy kicsit ezen! Mennyivel másként nézne ki a világ, ha mindenki ilyen szeretetet nyilvánítana ki! (Róma 12:17-21; 13:8-10).

Az, amit Jézus tanított, lényegesen több, mint csupán erkölcstan, és mint a Konfucius vagy Lao-ce által tanított filozófia. Jézus nem tanította azt sem, amit Buddha: nevezetesen, hogy az ember a felismerés és a megvilágosodás útján saját maga elérheti önmaga megváltását. Istenre mutatott mint a kegyelem vagy megmentés forrására,amikor ezt mondta: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyetlen-nemzett Fiát adta, hogy mindaz, aki hitet gyakorol benne, el ne pusztuljon, hanem örökké tartó élete legyen. Mert Isten nem azért küldte el Fiát a világba, hogy az elítélje a világot, hanem, hogy a világ megmentésben részesüljön általa (János 3:16, 17).

Jézus szavai és tettei Atyjának szeretetét tükrözték vissza, így közelebb vitte az embereket Istenhez. Ezért is mondhatta ezt: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jön az Atyához, csak énáltalam ... Aki engem látott, látta az Atyát is. Hogyan mondhatod azt: 'Mutasd meg nekünk az Atyát?' Nem hiszed-e, hogy én az Atyával egységben vagyok és az Atya egységben van velem? Azok a dolgok, amelyeket mondok nektek, nem tőlem származó beszédek; hanem az Atya, aki velem egységben marad, végzi az ő munkáit ... Hallottátok, amikor azt mondtam nektek: Elmegyek és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek annak, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam(János 14:6-28). Igen, Jézus volt az út, az igazság és az élet, mert ő vezette vissza a zsidókat Atyjához, igaz Istenükhöz. Az emberiség Isten keresése tehát Jézussal hirtelen új lendületet nyert. Isten mérhetetlen szeretetében fényjelként és az igazság jeleként küldte a földre Jézust azzal a megbízással, hogy vezesse el az embereket az Atyához (János 1:9-14; 6:44; 8:31, 32).

Jézus szolgálata és példája alapján mondhatta Pál később Athénban a görögöknek: Es [Isten] egy emberből alkotta meg az emberek minden nemzetét, hogy lakozzanak a föld egész színén, és elren delte a meghatározott időket és az emberek tartózkodásának kijelölt határait, hogy keressék Istent, ha talán kitapo- gathatnák és tényleg megtalálnák őt, jóllehet a valóságban nincs messze egyikünktől sem. Mert őáltala élünk, mozgunk és létezünk (Cselekedetek 17:26-28). Igen, Isten megtalálható, ha az ember hajlandó erőfeszítést tenni keresése érdekében (Máté 7:7, 8). Isten és az ő szeretete megnyilvánult abban, ahogyan a földet megalkotta az élőlények látszólag végtelenül sok különböző fajtája élhet rajta, és minden ember - akár igazságos, akár igazságtalan - el van látva mindazzal, ami számára szükséges. Isten továbbá írott Szavát, a Bibliát is az emberiségnek adta, valamint elküldte Fiát váltságáldozatul. Ezenkívűl Isten biztosította azt a segítséget, ami a Hozzá vezető út megtalálásához szükséges (Máté 5:43-45; Cselekedetek 14:16, 17; Róma 3:23-26).

Természetesen a krisztusi szeretetnek nemcsak szavakban kell megnyilvánulnia, hanem - ami sokkal fontosabb - a cselekedetekben is meg kell mutatkoznia. Ezért írta Pál apostol: A szeretet hosszútűrő és kedves. A szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem viselkedik illetlenül, nem keresi a saját érdekeit, nem válik ingerültté, nem tartja számon a sérelmet, nem örül az igazságtalanságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elvisel, mindent elhisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha nem vall kudarcot (1Korinthus 13:4-8).

Minden keresztény egyben evangélizátor is

Hegyi beszédében Jézus felhívta az emberek figyelmét arra, hogy szavaik és cselekedeteik által kötelességük világítani másoknak. Azt mondta: Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyen épített várost. Az emberek nem azért gyújtanak lámpát, hogy véka alá tegyék, hanem a lámpatartóba, az pedig világít mindazoknak, akik a házban vannak. Hasonlóképpen úgy ragyogjon a ti fényetek az emberek előtt, hogy lássák a jó cselekedeteiteket és dicsőítsék az Atyátokat, aki az egekben van (Máté 5:14-16). Jézus oktatásban részesítette tanítványait, hogy missziós útjaik során mint utazó prédikátorok képesek legyenek prédikálni és tanítani. S vajon milyen üzenetet kellett hirdetniük? Ugyanazt, amit Jézus hirdetett: nevezetesen, hogy Isten Királysága kormányozza majd a földet igazságosságban. Egy alkalommal Jézus ezzel kapcsolatosan a következőket mondta: Más városoknak is hirdetnem kell az Isten királyságának jó hírét, mert ezért küldettem (Lukács 4:43; 8:1; 10:1-12). És amikor arról beszélt, mi tartozik az utolsó napok jeléhez, ezt mondta: És a királyságnak ezt a jó hírét prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek; és akkor jön el a vég (Máté 24:3-14).

Mielőtt a feltámadt Jézus i. sz. 33-ban végleg felment az égbe, meghagyta tanítványainak: Minden hatalmat megkaptam égen és földön. Menjetek azért és tegyetek tanítványokká minden nemzetből embereket, alámerítve őket az Atya, a Fiú és a szent szellem nevében, megtanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok mindennap, a dolgok rendszere befejezéséig (Máté 28:18-20). Többek között ezért volt a keresztényiség alapításától kezdve olyan vallás, amely aktív hittérítő tevékenységével kiváltotta az akkoriban uralkodó, mitológiai alapú görög és római vallások követőinek haragját és féltékenységét. Ez érthetővé teszi, miért üldözték Pált Efézusban (Cselekedetek 19:23-40).

Az örökké tartó élet reménysége

A Jézus által hirdetett reménységet valószínűleg abból érthetjük meg legjobban, amit Jézus a barátja, Lázár halálakor mondott és tett. Hogyan tekintette Jézus az ó halálát? Amikor a tanítványaival útban volt Lázár háza felé, ezt mondta nekik: Barátunk, Lázár, alszik, de elmegyek, hogy felébresszem álmából (János 11:11). Jézus a halál állapotát, amelyben Lázár volt, az alváshoz hasonlította. Ha az ember mélyen alszik, nincs tudatánál. Ez összhangban van a Héber Iratok szavaival, amely a Prédikátor 9:7 ezt írja: Mert az élők tudatában vannak, hogy meg fognak halni; de ami a halottakat illeti, azok egyáltalán semminek sincsenek tudatában.

Noha Lázár már négy napja halott volt, Jézus mégsem beszélt arról, hogy Lázár lelke az égben, a pokolban vagy a tisztítótűzben lenne! Amikor Jézus megérkezett Betániába és találkozott Mártával, Lázár testvérével, így szólt hozzá: Fel fog támadni a testvéred. Vajon mit mondott erre Márta? Talán azt, hogy Lázár már az égben van? A válasza ez volt: Tudom, hogy fel fog támadni a feltámadáskor, az utolsó napon. Ebből világosan kiderül, hogy a zsidók reménysége akkoriban a feltámadás volt, az életbe való visszatérés itt a földön (János 11:23, 24, 38, 39).

Jézus így felelt: Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hitet gyakorol bennem, ha meghal is, életre kel; és aki él és hitet gyakorol bennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt? (János 11:25, 26). Bizonyítékul Jézus odament ahhoz a sírbolthoz, amelybe Lázárt temették, és a testvérei, Mária és Márta, valamint a szomszédok szeme láttára visszahozta őt az életbe. A bibliai beszámoló a továbbiakban így folytatódik: Sokan a zsidók közül, akik Máriához jöttek, és akik látták, amit Jézus tett, hittek őbenne ... A tömeg, amely vele volt, amikor Lázárt szólította, hogy jöjjön ki az emléksírból, és feltámasztotta a halottak közül, tanúskodott mellette (János 11:45; 12:17). Ők valamennyien a saját szemükkel látták a csodát, hittek benne és bizonyságot tettek annak igaz voltáról. Jézus vallási ellenfelei is minden bizonnyal elhitték, hogy ez az esemény megtörtént, mert a bibliai beszámoló szerint a főpap és a farizeusok azt tervezgették, hogy megölik Jézust, mivel ez az ember sok jelt visz véghez (János 11:30-53).

Hová ment Lázár az alatt a négy nap alatt, amíg halotti állapotban volt? Sehová. Nem volt tudatánál, mintha aludt volna a sírban, és a feltámadás várt reá. Jézus megáldotta őt a halálból történt csodálatos feltámasztás által. De János beszámolója szerint Lázár semmi olyasmit nem mondott, hogy a négy nap alatt az égben, a pokolban vagy a tisztítótűzben lett volna. Vajon miért nem? Egyszerűen azért, mert nem volt halhatatlan lelke, ami eljuthatott volna ilyen helyekre (Jób 36:14; Ezékiel 18:4).

Amikor tehát Jézus az örökké tartó életről beszélt, akkor arra az életre utalt, amelyet az átváltozott, halhatatlan szellemtestű társuralkodói nyernek el az égben, az ő Királyságában, vagy pedig arra az életre, amelyet az emberek élvezhetnek majd itt a paradicsomi földön (Lukács 23:43; János 17:3). Rendkívül áldásos lesz a föld számára, ha ígérete szerint Isten jelképes értelemben az engedelmes emberiséggel lakozik majd. Mindez természetesen attól függ, hogy Jézus valóban Isten küldöttje volt-e és elnyerte-e Isten tetszését (Lukács 22:28-30; Titus 1:1, 2; Jelenések 21:1-4).

Isten tetszése - valóság, és nem mítosz

Honnan tudjuk, hogy Jézus elnyerte Isten tetszését? Elsőként azt említhetjük, hogy Jézus alámerítkezésekor egy hang hallatszott az égből, amely ezt mondta: Ez az én Fiam, a szeretett, akit én helyeselek (Máté 3:17). Ez a helyeslés később más tanúk előtt megerősítést nyert. Péter, Jakab és János tanítványok, az egykori galileai halászok Jézussal együtt felmentek egy magas hegyre (valószínűleg a Hermon hegyére, ami 2814 m magas). Ott valami rendkívüli játszódott le a szemük előtt: És [Jézus] átváltozott előttük, és arca ragyogott, mint a nap, felsőruhája pedig csillogott, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és ővele beszélgettek ... Íme, beborította éket egy fényes felhő, s íme, hang szólalt meg a felhőből: 'Ez az én Fiam, a szeretett, akit én helyeselek; őt hallgassátok!' Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak és igen megijedtek (Máté 17:1-6; Lukács 9:28-36).

Ezek az Istentől származó hallható és látható bizonyítékok nagyon megerősítették Péter hitét, mert később ezt írta Nem, nem ravaszul kitalált hamis történetekkel [görögül: my'thais, mítoszok] ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és jelenlétét, hanem azzal, hogy szemtanúivá lettünk a felmagasztalásának. Mert tiszteletet és dicsőséget kapott Istentől, az Atyától, amikor ilyen szavakkal illette őt a magasztos dicsőség: Ez az én szeretett Fiam, akit én helyeselek. Igen, ezeket a szavakat hallottuk az égből, amikor vele voltunk a szent hegyen (2Péter 1:16-18). A zsidó tanítványok, Péter, Jakab és János valóban látták Jézus átváltozásának csodáját és hallották az egekből Isten hangját, aki a tetszését juttatta kifejezésre szavaival. Az ó hitük nem mitológián alapult , hanem valóságon, olyan tényeken, amiket ők maguk láttak és hallottak (Máté 17:9; Titus 1:13, 14).

Jézus halála és egy másik csoda

Jézust i. sz. 33-ban elfogták és a zsidó vallási vezetők bírósága elé állították. Hazug módon istenkáromlással vádolták azért, mert Isten Fiának nevezte magát (Máté 26:3, 4, 59-67). Mivel a zsidók feltehetőleg azt akarták, hogy a rómaiak végezzék ki őt, átadták a római hatóságnak, és ismét hamis vádakat hoztak fel ellene. Ezúttal azt állították: Jézus megtiltotta, hogy adót fizessenek a császárnak, és azt mondta, hogy ő maga is király (Márk 12:14-17; Lukács 23:1-11; János 18:28-31).

Miután Jézust egyik uralkodótól a másikig hurcolták, a római helytartó, Poncius Pilátus a vallási oldalról befolyásolt csőcselék nyomására a legkisebb ellenállás útját választotta és halálra ítélte Jézust. Így Jézus szégyenletes módon megfeszítetett, holttestét pedig egy sírboltba helyezték. Három napon belül azonban történt valami, ami Jézus mélységesen szomorú tanítványait örömmel töltötte el, hitüket megerősítette, és arra ösztönözte őket, hogy buzgón prédikálják a jó hírt (János 1916-22; Galata 3:13).

A vallási vezetők, akik arra gyanakodtak, hogy a tanítványok esetleg csaláshoz folyamodnak, a következő kéréssel fordultak Pilátushoz: Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében azt mondta: Három nap elteltével fel kell támasztatnom. Ezért parancsold meg, hogy a harmadik napig biztosítsák a sírt, nehogy a tanítványai valamikor is eljöjjenek és ellopják őt, és azt mondják a népnek: Feltámasztatott a halottak közül! és így az utolsó csalás rosszabb legyen az elsőnél. Pilátus ezt mondta nekik: Van őrségetek. Biztosítsátok ti magatok, ahogy tudjátok. Ezért elmentek és biztosították a sírt, lepecsételve azt a követ és őrséget állítva oda (Máté 27:62-66). Vajon mennyire bizonyult ez biztonságosnak?

A Jézus halálát követő harmadik napon három aszszony ment a sírbolthoz, hogy jó illatú olajjal kenjék meg a holttestet. S mit találtak ott? És a hét első napján nagyon korán, amikor felkelt a nap, odajöttek az emléksírhoz. És ezt mondták egymásnak: 'Ki fogja elgörgetni nekünk a követ az emléksír bejáratától?' De amikor feltekintettek, látták, hogy a kő el lett távolítva, noha igen nagy volt. Amikor bementek az emléksírba, láttak egy fiatal férfit fehér ruhába öltözötten ott ülni a jobb oldalon, és igen megdöbbentek. ő pedig így szólt hozzájuk: 'Ne legyetek ilyen megdöbbentek. A názáreti Jézust keresitek, akit oszlopra szegeztek. Feltámasztatott, nincsen itt. Nézzétek! Itt a hely, ahová letették. De menjetek, mondjátok el a tanítványainak és Péternek: O előttetek megy Galileába, ott meglátjátok őt, ahogyan elmondta nektek (Márk 16:1-7; Lukács 24:1-12). A vallási vezetők különleges őrsége ellenére Jézust feltámasztotta az Atyja. Vajon ez mítosz vagy történelmi tény?

Körülbelül 22 ével később az egykori keresztényüldöző, Pál az egyik levelében leírta és megmagyarázta, hogyan jutott el addig, hogy higgyen Krisztus feltámadásában: Mert elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam, hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint és eltemették; igen, hogy feltámasztatott a halálból a harmadik napon az Írások szerint, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután egy alkalommal megjelent mintegy ötszáz testvérnek, a legtöbbjük máig is életben van, némelyek azonban elaludtak a halálban. Majd megjelent Jakabnak, azután az összes apostolnak (1Korinthus 15:3-7). Igen, Pálnak valós alapja volt arra, hogy kockára tegye az életét a feltámasztott Jézus ügyéért, hiszen mintegy 500 szemtanú erősíthette meg Jézus feltámadásának tényét! (Róma 1:1-4). Pál tudta tehát, hogy Jézus feltámasztatott; volt azonban egy még nyomósabb oka is arra, hogy higgyen: Legutoljára pedig megjelent nekem is, mintegy koraszülöttnek (1Korinthus 15:8, 9; Cselekedetek 9:1-19).

A korai keresztények készek voltak mártírhalált halni a római arénákban. Hogy miért? Azért, mert tudták, hogy a hitük történelmi tényeken alapul, nem pedig mítoszokon. Tény volt ugyanis, hogy Jézus volt a próféciákban megígért Krisztus vagy Messiás; Isten küldte őt a földre, elnyerte Isten tetszését, mint Isten feddhetetlen Fia meghalt a kínoszlopon, és feltámasztatott a halálból (1Péter 1:3, 4).

Javasoljuk, olvasd el Pál korinthusiakhoz írott első levelének teljes 15. fejezetét, hogy megtudd, mit hitt Pál a feltámadással kapcsolatosan, és miért elengedhetetlen része az a krisztusi hitnek. Üzenetének lényegét a következő szavakkal foglalta össze: Mármost Krisztus feltámasztatott a halottak közül, azoknak első zsengéjeként, akik elaludtak a halálban. Mivel egy ember [Ádám] által van a halál, egy ember által van a halottak feltámadása is. Amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, ugyanúgy a Krisztusban mindnyájan életre kelnek (1Korinthus 15:20-22)

Krisztus Jézus feltámadása tehát idővel az egész emberiség hasznára válik majd. Jézus előtt pedig megnyitotta annak lehetőségét, hogy végül a fennmaradó messiási próféciákat is betöltse. A láthatatlan egekből gyakorolt igazságos uralma nemsokára kiterjed a megtisztított földre. Akkor megvalósul az, amit a Biblia új ég és új föld-ként ír le, ahol Isten letöröl szemükről minden könnyet, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. Az előbbi dolgok elmúltak (Jelenések 21:1-4).

Hitehagyás és üldözés várható

Röviddel Jézus halála és feltámadása után egy újabb csoda történt, ami hatalmas lendületet adott a korai keresztények prédikálómunkájának. Isten i. sz. 33 pünkösdjén kitöltötte az égből szent szellemét, vagyis hatékony erejét a Jeruzsálemben összegyűlt több mint 120 keresztényre. A következmény: És mint valami lángnyelvek váltak láthatóvá előttük és szétoszolva egy-egy leereszkedett mindegyikükre és ők mindnyájan beteltek szent szellemmel és kezdtek különféle nyelveken beszélni úgy, ahogy a szellem megadta nekik, hogy szóljanak (Cselekedetek 2:3, 4). Az idegen ajkú zsidók, akik abban az időben Jeruzsálemben tartózkodtak, csodálkoztak azon, hogy ezeket a képzetlennek vélt galileai zsidókat idegen nyelveken hallják beszélni. Mindezek hatására sokan hívővé lettek. Amikor az újonnan megtért zsidók visszatértek hazájukba, futótűzként terjedt a krisztusi üzenet (Cselekedetek 2:5-21).

De hamarosan viharfelhők gyülekezetek. A rómaiak bizalmatlanok voltak ezzel az új, látszólag ateista vallással szemben, amely nem ismert bálványokat. Néró császár kegyetlenűl üldözni kezdte a keresztényeket, és ez az üldözés az első három évszázadon keresztűl tartott. Sok keresztényt ítéltek arra, hogy arénában haljon meg. Így elégítették ki a császárok és a tömegek szadizmusát és vérszomját; ezek azért gyűltek össze, hogy megtekintsék, miként vetik a foglyokat a vadállatok elé.

Abban az időben volt még valami, ami nyugtalanságot keltett, s amit az apostolok meg is jövendöltek. Péter például ezt mondta: Voltak pedig Hamis próféták is a nép között, amiként köztetek is lesznek hamis tanítók. Éppen ők fognak feltűnés nélkül ártalmas szektákat bevezetni, és még a tulajdonost is megtagadják, aki megvásárolta őket, miáltal gyors pusztulást vonnak magukra (2Péter 2:1-3). Hitehagyás! Az igaz imádattól való eltérésről volt szó. Az emberek engedményeket tettek a római világ akkori vallási irányzataival szemben, amelyek át voltak itatva a görög filozófiával és gondolkodással. (Cselekedetek 20:30; 2Timótheus 2:16-18; 2Thessalonika 2:3).

Felhasznált irodalom: H.Glasenapp:Az öt világvallás; Az emberiség Isten keresése