Filippibeliekhez irt levél

Pál volt az első, aki a Filippibelieknek az evangéliumot hirdette és az után még kétszer meglátogatta őket, hogy erősítse hitüket. A Filippibeliek elismerésképpen több alkalommal gondoskodtak Pál anyagi szükségleteiről. (Fil 4:15,16) Rómában való első bebörtönzése idején Pállal volt a Filippiből jött Epafróditus. Epafróditus azért lett a Filippibeliektől Pálhoz küldve, hogy elvigye azon dolgokat, amelyekre neki szüksége volt. (Fil 4:18). Egy hosszú betegség megakadályozta Epafróditusnak a Filippibe való visszatérését, de végül, amikor elindulhatott, magával vitte Pálnak a Filippibeli keresztyénekhez intézett levelét. (Fil 2:25-30). A levél nem tartalmaz egyetlen feddést, vagy bírálatot sem, melegséggel van megírva, buzdításokat tartalmaz a hűség megőrzésére. A levél Pál két éves bebörtönzésének időszaka alatt lett írva Kr. u. 60 előtt. A Filippi 1:7,13,14 és a 4:22 Rómát említi a bebörtönzés helyeként, ahol a Filippibeliekhez intézett levél írodott.

Pál apostol társul veszi magához Timótheust a levél megírásánál, Fil 1.1 és általánosan említést tesz a Filippibeliek iránti szeretetéről és imáiról, amelyekben kéri, hogy állandóan növekedjenek az ismeretben és az igazság megtermésében. Majd azon örömét fejezi ki, hogy még bilincsei is hozzájárulnak az evangélium üzenetének a hirdetéséhez: Azok az állapotok, amelyekben vagyok még inkább, elősegítették az evangélium előhaladását. Krisztus minden körülmények között hirdetve van, Pál reméli azt, hogy magasztalni tudja bátorsággal Jézus Krisztust, úgy élete, mint halála által. Reméli, hogy viszontlátja a Filippibelieket, kéri, hogy maradjanak szorosan egyesülten az evangélium hirdetésében és sose engedjék magukat legyőzetni az ellenség által. (Fil 1:2-30)

Pál azt tanácsolja, hogy ugyanaz az érzés legyen bennük, amely volt a Krisztusban, aki nem kívánt tiszteletet, hanem a földre jött mint ember és mint szolga és megalázta magát haláláig. Ezért Isten őt felmagasztalta és oly nevet adott Neki, amely által minden teremtmény térde meghajol, úgy mennyeieké, mint földieké és minden nyelv őt kell vallja. E szeretet alapján kéri Pál, hogy ne zúgolódjanak, hanem habozás nélkül tusakodjanak a bűn ellen, buzgósággal tárván fel az élet beszédét az emberek előtt. Pál azon reményét fejezi ki, hogy rövidesen elküldi Timótheust hozzájuk, és ő maga is eljön nemsokára, de addig is Epafróditusszal küldi levelével. (Fil 2:1-30) Figyelmezteti a hamis tanítók felől, akik a keresztyéneket vissza akarják vinni a régi törvényszövetség jármába és el akarják hitetni velük a test cselekedeteinek szükségességét. Ha valaki dicsekedhetne a hústesttel, akkor Pál lehetne az, de ő az ily dolgokat értéktelennek tartja és örömmel lemond ezekről, hogy megnyerhesse a Krisztust. Azt kívánja, hogy Krisztusban éljen és haljon meg, és ezáltal jusson feltámadásra. A mennyei elhívatásának az egyedüli reménységéről beszél és kéri a Filippibelieket, hogy legyenek ugyanazzal az érzülettel. A megigazulást krisztusban való hittel keressék és ne a cselekedeteik által, mert a haszontalan tettek szégyenbe hagyják. (Fil 3:1-21).

Buzdítással zárja levelét: Amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek, ezekről gondolkodjatok. Nekik azt kellett tenniük, amit hallottak, és tanultak az apostoltól. Mindent meg lehet tenni a Krisztusban, aki megerősít. Fil 4:1-23.