Nevek és fogalmak, szótár
Ábrahám
Ábrahám, (sokaság Atyja). Táré fia és Sém leszármazottja, akit az Ur kihívott a káldeabeli Úr városából, és Izráel népének ősatyjává tett (1Móz 12,1-6). Először unokaöccsével, Lóttat és Táréval, atyjával együtt a mezopotámiai Háránba (3) vándorolt. Atyja halála után Kánaánba (2) ment, majd rövid sikembeli (3) tartózkodás után Bételt (1) és a déli földet, Egyiptomot kereste fel (Negev). Éhínség kényszerítette őt erre.
Később visszatért Hebronba (1). Abban a reményben, hogy így ajándékozza meg őt az Ur a megígért fiúutóddal, egyiptomi szolgálóját, Hágárt ágyasává tette, aki Izmáelt {1) szülte neki (1 Móz 16).
Később felesége, Sára Izsákot szülte, az ígéret örökösét (1 Móz 15,4). 175 éves korában halt meg, Hebronban (1) temették el, Makpelá barlangjában (1Móz 25,7-10).
Absolon
Absolon (az Atyám békesség; a békesség, a barátság Atyja). Dávid harmadik fia, aki fellázadt atyja ellen, amiért is végül életével kellett fizetnie. Fivére, Amnon (1) megerőszakolta húgát, Támárt (2), efölötti haragjában orvul megölette Amnont és külföldre menekült (2Sám 13,22-39). Dávid később hazahívta, de nem volt hajlandó személyesen fogadni őt.
Absolon magát kiáltatta ki a trón örökösévé, és felkelést szervezett, de csatát vesztett, és Dávid hadvezére, Jóáb megölte {2Sám 18,6-17}. Dávid mélyen meggyászolta fia halálát. Absolon szép férfi volt, a nép kedvelte; sikerült neki Júda nagy részt megnyerni a maga számára.
Biblia
Az Ó és ójszövetség könyvei gyűjteményének a neve.
A szó a görög biblia könyvecskék szóból származik. Noha ez többesszámu szó, a latinban egyes számban használták, igy a könyvekből, a könyv lett, ez utal arra, hogy ezekben a könyvekben egység uralkodik. Az Ószövetség és Újszövetség megjelölést a II-ik századtól használják, hogy megkülömböztessék egymástól a zsidó és keresztény eredetű irásokat.
Az Ószövetség legnagyobb részét héber nyelven irták, csak néhány részletét arám nyelven (Ezsd 4,8-6,18, Jer 10,11, Dan 2,4-7,28). Az Újszövetsget néhány arameus szó kivételével görög nyelven irták.
A Bibliában 66 könyv van, 39 az Ószövetségben, és 27 az Újszövetségben. Csak ezeket a könyveket ihlette Isten szent szelleme. Az Ószövetség Római Katolikus kiadásában 45 könyv szerepel, s ezen felül Eszter és Dániel könyve ki van bővitve, ezeket apokrif-eknek nevezünk. Ezek részét képezték a görög nyelvű Ószövetségnek, a Septugintának.
Noha Biblia keletkezési ideje ezer évnél is hoszabb időszakot ölel át, feltünően sértetlen és hamisitatlan állapotban maradt ránk. A holt-tengernél nemrégen megtalált tekercsek, amelyek keletkezési ideje a Kr.e. 2 és 3-ik század, olyan szöveget tárnak elénk, amely csodállatos módón egyezik a ma használt héber szöveggel.
Az Újszövetség hiteles szövegének megállapitása mintegy 4700 görög kézirat állt rendelkezésre, mely keletkezési ideje Kr.u. 125-től egésszen a könyvnyomtatás feltalálásáig terjed. A jelenleg használt fejezetfelosztás 1228-ból, a versfelosztás 1551-ből való.
Jahve (Jehova)
Jahve (a Tetragrammaton: JHVH vagy YHWH) az ószövetségi Istent jelölő héber név; Izrael istenének megkülönböztető személyes neve. Általában csak úgy hivatkoznak rá, mint a Tetragrammaton ( görögül annyit tesz, a négybetűs szó).
A pontos kiejtése ma már ismeretlen, a zsidók, néhány kivételtől eltekintve, az írásukban csak a mássalhangzókat jelölik, a megfelelő magánhangzókat pedig szüleiktől hagyományozottan ejtik ki, de létezik több elfogadott ejtési variáns; ezek közül a legelterjedtebb a Jehova ( Károli Gáspár féle fordítás), de a Jahve hangsor talán helyesebb; valamint a Jah` és a Jahn rövidítések is közkedveltek (pl.: hallelujah, héberül annyit tesz: imádkozzunk az Úrhoz ). További restaurált kiejtések: Yahuweh, Yeho-ah, Yehou-ah, Yehua.
A pontos kiejtés bizonyára azért tűnt el, mert ezt a hangsort szentnek tartották a zsidók, és csupán évente egyszer, a kiengesztelődés ünnepén lehetett kiejteni, akkor is csak a főpap élhetett vele; de a szertartást többször betiltotta a megszálló Római Birodalom , a templomot is lerombolták Titusz császársága idején. (Ma csak a Siratófal áll, amelyről azt tartják, hogy az eredeti templom egy falmaradványa.) A hétköznapokon helyette csupán az Elohim (isten(ek)), Hashem (a név) és az Adonáj (Úr) szót használták. A kereszténység is az Adonájt vette át, a Septuaginta fordításban a kyrios ( görögül : Úr) szóként jelent meg az istennév, de később a Dominus ( latinul : Úr) terjedt el. Számtalan más fordítása is megjelent, közkedvelt a Mindenható, Isten, Úr fordítás.
Körülbelül i.sz. 3. században a zsidók felhagytak a név használatával: Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd [a szádra]; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi. (2Mózes 20:7). Azonban a keresztények még lehetséges, hogy fontosnak találták kiejteni: És megismertettem ő velök a te nevedet [...] (János 17:26).
A mai judaizmus - egy másik teória szerint - úgy véli, hogy ez egy kimondhatatlan név, és helyette és bibliai rövidítései helyett is csak az Adonáj szót használják (eszerint a teória szerint azért nem ismert a kiejtés, mert sohasem tudták kiejteni).
A zsidó hagyomány szerint a JHVH értelme ez: aki előidézi, hogy legyen.
Gyakran megfigyelhető, hogy több igéből raknak össze egy tulajdonnevet; a Tetragrammaton összeilleszthető az Ő volt , Ő van , Ő lesz kifejezésekbol, ami azt fejezi ki, hogy Isten időtlen, örökkévaló. A 2Mózes 3:14-ben a Biblia istene így mutatkozik be: Vagyok a ki vagyok, amely az eredeti szöveg értelmében és szövegkörnyezetében olyan értelmet nyer, hogy azzá leszek, amivé akarok, mindenható vagyok, teremtek, előidézem, hogy legyen. A Zsoltárok 83:19-ben olvasható.
HaYaH = volt, HoWeH = van, YiH_YeH = lesz
A www.zsido.hu oldalon Raj Tamás rabbi válasza a Jehova névre:
A Jehova, mint említettem, téves olvasat. A négybetűs isteni név köré ugyanis jóval később, amikor a magánhangzó jelölés (a héber pontozás) a gyakorlatba jött, egy másik, helyette olvasandó szó (az 'Uram' jelentésű ADONÁJ) magánhangzóit írták. Aki ezt nem ismerte, tévesen összeolvasta a mássalhangzókat a mellette álló magánhangzókkal, így lett belőle Jehova, aminek semmi értelme nincs. Ez olyan, mintha az 'Isten' szó mássalhangzóit az 'Uram' magánhangzóival olvasná valaki össze. Mi lesz belőle? 'SUTAN'!
Jézus Krisztus
Jézus Józsué után kapta a nevét. A név eredeti héber formája ugyanis Jésua, ami az arámi nyelvben is használt rövidebb változata volt az Ószövetségben szereplő nagy zsidó vezető, Józsué nevének. Ez a zsidók között akkoriban igen gyakori személynév a hosszabb Jehósua alakban is szerepel az Ószövetségben. A név jelentése az Úr a Megváltó vagy szó szerint: Jahve megvált.
A Jésua név betű szerinti átírása volt a görög Jészúsz a Szeptuagintában. Ez terjedt el azután a kereszténységgel együtt az egyes nyelvekben, így a magyarban Jézus alakban.
A muzulmánok Jézust Isza néven ismerik.
Jézus apai neve ben Juszef azaz József fia lehetett. Jézust teljes arámi nevén tehát Jésua ben Juszefként ismerhették.
A keresztények sokszor Názáreti Jézus nak is hívják. Ez édesanyja, Mária szülővárosa.
A Krisztus jelentése pedig: messiás , azaz fölkent király.
Pátriárka
A pátriárka szó görög eredetű, a pater, apa és arkhón, főnök, vezető, uralkodó szavak összetétele. Eredetileg (a római jogban) a patriarcha az a férfi volt, aki a nagycsalád vezetőjeként korlátlan hatalommal rendelkezett az adott család fölött (pater familias). Az ilyen rangidős férfi vezette rendszert hívják patriarchátusnak.
A pátriárka az Ószövetségben: Ábrahám, Izsák és Jákob a zsidóság három pátriárkája és így a kor, amelyben éltek: a patriarchális kor másképpen a pátriárkák kora (1Móz. 11:27-12:4).