Az élet és az ember

Mi az, ami meglepi Istent, az ember magatartását illetőleg, és mi az, amit meg kell, tanuljunk: * Az a tény, hogy hamar megunják a gyerekkort, igyekeznek minél előbb felnőttek lenni, és amikor felnőttek arról álmodoznak, hogy jó lenne ismét gyerek lenni. * Az a tény, hogy a legtöbb ember arra használja fel élete első felét, hogy a másodikat nyomorúságossá tegye. * Az a tény, hogy elvesztik egészségüket pénzszerzés közben, majd elvesztik pénzüket keresvén az egészséget...
... olvasd tovább >>

Karácsony - egy pogány ünnep?

Először is arra a kérdésre kell választ találnunk, hogy miért december 25-én ünnepeljük Isten emberré lett Fiának születésnapját. A Bibliában egyetlen időpontot sem találunk, amely támpontot adna Krisztus születésnapjának megállapításához. Semmiképpen sem lehet azonban december 25! Az évnek ebben a szakában a nyájakat nem legeltették a Betlehem körüli mezőkön, ahhoz túlságosan hideg volt. Palesztina éghajlata természetesen más, mint a mienk, decembertől februárig azonban ott is hideg van. A nyájakat általában legkésőbb október végén behajtják a legelőkről, és istállóban telelnek át.

A népszámlálás miatt Krisztus születésekor minden asszonynak és minden gyermeknek abba a városba kellett mennie, amilyen illetőségű volt, bár sokaknak hosszú utat kellett megtenniük. A tél közepén azonban egy ilyen út túlságosan nehéz volt csecsemőkkel utazó asszonyok és gyermekek számára. Jézus nem születhetett a tél derekán. Születésekor a pásztorok a mezőn tartózkodtak, a nyájaikat őrizték, ami télen lehetetlen volt. És ha valaki úgy gondolná, hogy a tél az évnek ebben a szakában ezen a vidéken nem kemény, annak jussanak eszébe Jézus szavai: Imádkozzatok, hogy ne kelljen télen, sem szombaton menekülnötök!(Mt 24,20). Ha pedig a tél ilyen kellemetlen időszak a menekülésben, nem tételezhetjük fel, hogy a pásztorok nyájaikkal kint tartózkodtak a mezőn és, hogy asszonyok és gyerekek hosszú, fáradságos úton voltak.

Fontos az a tény is, hogy a 3. évszázadig a keresztyén egyházban nem ünnepelték a karácsonyt, ez a szokás csak a 4. évszázadban kezdett elterjedni. Krizosztómusz, Jézus bátor bizonyságtevője és mártírja írja 380-ban: Még tíz éve sincs, hogy megismertük ezt a napot (karácsonyt). Tertullianus egyházatya a 3. században ezt írja: A zsidóknak a Szent Szellem szemrehányást tesz ünnepeik miatt. Majd így folytatja: Szombatjaitokat újholdjaitokat és szertartásaitokat gyűlöli az én lelkem. Mi azonban, akiknek a szombatok, újholdak és az egykor Istennek tetsző napok semmit sem számítanak, szaturnáliákat (december 25-ét), Janus-ünnepeket (újév), téli napfordulókat és matronáliákat ünnepelünk.

Ajándékok áradata érkezik, és az újévi pénz csak úgy csörög, mindenütt a játékok és lakomák zaja hallatszik. A pogány hit mégiscsak jobban bánik híveivel, egyetlen keresztyén ünnepet sem vesz igénybe a maga számára. A pogányok nem ünnepelnének velünk keresztény ünnepeket, mert attól tartanának, hogy keresztyénnek tartanák őket. Mi azonban nem szégyelljük, ha bennünket pogányoknak neveznek. Miként történhetett, hogy a karácsony december 25-i megünneplése a keleti egyház tiltakozása ellenére bekövetkezhetett? A pogányok már jóval a keresztyénség megjelenése előtt megünnepelték ezt a napot, mégpedig a babiloni királynő fia születésének tiszteletére. A december 25-i karácsony eredetileg pogány ünnep volt. Egyiptomban Izisznek, az egyiptomi Ég Királynőjének fia a téli napforduló körül született. Annak a napnak a tulajdonképpeni neve, amelyen a karácsony nálunk meghonosult, a Yul-nap, ami bizonyítja babiloni eredetét. Yul a gyermek vagy kisgyermek káldeus neve. A pogány világban széltében-hosszában megülték ezt a születési ünnepet. Mindig azt hitték, hogy a december 25. ünnepe pusztán csillagászati jellegű. A Nap győzelmét jelképezte a legrövidebb nap (invictus sol = legyőzhetetlen Nap) fölött. Emellett azonban még egy sokkal jelentősebb háttérről van szó, mégpedig ahogy már korábban említettük Nimródnak, a nagy szabadítónak a születésnapjáról.

Babilonban a Napot, ahol az egyébként is az imádat tárgya volt, ezen az ünnepnapon főleg nem mint világító égitestet imádták, hanem mint testé lett istent. A babiloni vallás szerves részét képezte, hogy a Nap vagy Baál (Nimród) a nagy isten. A pogány Rómában Saturnus ünnepének nevezték. Az a mód is világosan mutatja eredetét, ahogyan a szaturnáliákat Rómában ünnepelték. Caligula, a hírhedt keresztyénüldöző elrendelte, hogy a szaturnáliákat öt napig kell tartaniuk. A féktelenség és kicsapongás napirenden volt. Ez idő alatt a rabszolgák szabadok voltak, uraik ellen mindent megengedhettek maguknak. A szaturnáliák nagy kicsapongásaikkal megfelelnek Bacchusz nagy ivászattal egybekötött ünnepének, amelyet Babilonban thebet (december) hónapjában tartottak. Szokásban volt írja Berosus, hogy az urak öt napon keresztül engedelmességgel tartoztak rabszolgáiknak; a házban az egyik rabszolga parancsolt, és bíborba öltözött, akár egy király.

Hogy a december 25-ét az egyház elismerte a karácsony ünnepének, annak első jelét 354-ben a Philokalianus-naptárban találjuk. Ezzel igazodik a római gyakorlathoz, amely december 25-ét már 336-ban az úr születésnapjaként állapította meg. A jeruzsálemi egyház ezzel szemben január 6-án ünnepelte Jézus születését és megkeresztelését. Jeruzsálem püspöke, Cirill, megkérdezte Juliust, Róma püspökét a pontos dátum felől. Julius válaszként egy számítást küldött el, amely december 25-e mellett szólt. A jeruzsálemi egyház azonban egészen 549-ig, vagy talán még tovább is ellenállt ennek a föltételezésnek, amikor is ragaszkodott a január 6-hoz. Az igazi oka Róma ragaszkodásának a december 25-höz az alkalmazkodás taktikájában rejlett, vagyis össze akarták olvasztani a szaturnáliák és brumáliák pogány ünnepét Jézus születésnapjának keresztyén ünnepével, éppen úgy, ahogy az a Madonnával és a gyermekkel stb. történt. Jézus születésnapját összekapcsolták december 25-ével, hogy a keresztyénné lett pogányokat ne fosszák meg régóta megszokott ünnepeiktől. A Kelet keresztyén igehirdetői tiltakoztak e nyilvánvaló felszínesség ellen, amellyel az úr születésnapját ünnepelték, míg a mezopotámiai keresztyének nyugati testvéreiket bálványimádással és napimádattal vádolták! A karácsony december 25-ei megünneplése azonban nemsokára a római egyház szerves része lett. Ezt az ünnepet még a reformáció sem tudta megtisztítani babiloni elemeitől.