Boáz: A hűséges megváltó cselekszik

Kora reggeli nyüzsgés kezdődött Betlehemben. A városkapu előtti nyílt téren, ahol a kereskedők és a földművesek gyülekeztek, a nap híreit és a város ügyeit beszélték meg. Ez a helyszín nem csupán a közösségi élet központja volt, hanem a bíráskodás és a törvénykezés hivatalos tere is (5Mózes 16:18; Zekariás 8:16). Ezen a reggelen egy tekintélyes, módos izraelita férfi, Boáz lépett a kapuhoz, hogy egy sorsfordító jogi ügy végére járjon.

Az előzmények és Boáz jóindulata

Az ügy gyökerei a korábbi éhség idejére nyúltak vissza, amikor Elimélek és felesége, Naomi két fiukkal Moáb földjére költöztek. A férfiak halála után Naomi özvegyen maradt menyeivel, majd a moábita Ruth-szal együtt visszatért Betlehembe az aratás kezdetén (Rut 1. fejezet). A szegényeknek járó tarlózási joggal élve Ruth éppen Boáz mezőjére vetődött kalászt szedegetni (Rut 2:1–3).

Boáz nemcsak szorgalmát vette észre a fiatal asszonynak, hanem megismerte Naomi iránti hűségét és azt az elszántságot is, amellyel Izrael Istenének szárnyai alá jött oltalmat keresni. Amikor Boáz így köszöntötte munkásait: „Az Úr legyen veletek!”, ők így válaszoltak: „Áldjon meg téged az Úr!” (Rut 2:4). Istenfélő emberként Boáz gondoskodott Ruth védelméről, ételéről és biztonságáról, kifejezve mély tiszteletét a hite és nemes jelleme iránt.

A megváltó jogi kötelezettsége és a szérűn tett ígéret

A Mózes törvényében rögzített elv alapján a legközelebbi rokonnak (héberül: góél) joga és kötelessége volt kiváltani a családi birtokot, valamint a sógorházasság (levirátus) intézménye révén utódot állítani az elhunytnak, hogy annak neve ne töröltessék ki Izraelből (5Mózes 25:5–10).

Amikor Ruth Naomi tanácsára kiment a szérűre, és tisztelettel megkérte Boázt a takaró kiterjesztésére – jelezve a megváltási kérést –, Boáz készséggel állt az ügy élére. Felismerte Ruth erényességét, mondván: „Az Úr áldottja vagy te, leányom! Utóbbi szereteteddel jobbat cselekedtél, mint az elsővel... Mert tudja népem egész kapuja, hogy derék asszony vagy.” (Rut 3:10–11). Jogkövető emberként rámutatott arra, hogy létezik nála egy közelebbi rokon is (Rut 3:12–13). Megígérte, hogy ha a közelebbi rokon nem él a jogával, ő maga fogja megváltani őt és Naomi örökségét.

Ítélet és döntés Betlehem kapujánál

Másnap reggel Boáz a városkapuba ült, és megszólította a legközelebbi rokont: „Jer csak, ülj ide atyafi!” (Rut 4:1). Elhívta a város tíz vénét is tanúnak. Boáz előterjesztette az ügyet: „Azt a darab szántóföldet, amely a mi atyánkfiáé, Eliméleké volt, eladja Naomi... Vedd meg az itt ülők előtt és népem vénei előtt!” (Rut 4:3–4).

A rokon kezdetben örömmel vállalta a birtok megvásárlását. Ám amikor Boáz nyilvánvalóvá tette, hogy a birtok megváltásával együtt jár a sógorházasság kötelezettsége is – azaz feleségül kell vennie a moábita Ruthot, hogy az elhunyt nevét fenntartsa –, a férfi visszalépett: „Nem válthatom meg magamnak, hogy el ne veszítsem a magam örökségét; váltsd meg te magadnak az én rokoni részemet!” (Rut 4:6).

A sarulehúzás szokása és az isteni áldás

A visszalépés jeleként az ókori izraelita jogszokásnak megfelelően a rokon levetette a saruját, és átadta Boáznak, ezzel nyilvánosan lemondva a megváltói jogról (Rut 4:7–8). Ekkor Boáz kijelentette a vének és a jelenlévő nép előtt, hogy megváltja Elimélek és fiai vagyonát, és feleségül veszi Ruthot, hogy utódot emeljen az elhunytnak (Rut 4:9–10).

A város vénei és a nép tanúskodtak és megáldották a döntést. Boáz és Ruth házasságát Isten megáldotta: fiuk született, Obed, aki által Boáz és Ruth bekerült a királyi és messiási nemzetségvonalba, Dávid király és Jézus Krisztus őseiként (Rut 4:14–17; Máté 1:5).

Tanulság a hívők számára

Boáz története a nemes jellemet, a törvény iránti alázatos tiszteletet és az önzetlen felebaráti szeretetet példázza. Megmutatja, hogy az igaz megváltó nem a saját önző érdekét keresi, hanem kész felelősséget és áldozatot vállalni mások megmentéséért és Isten akaratának betöltéséért.