Húsvét

A karácsonyhoz hasonlóan a húsvétot is átszövik a babiloni elemek. Elsősorban a húsvét nem keresztény elnevezés; ez a szó a Bibliában nem fordul elő. A magyar bibliafordításokban azonban gyakran olvashatjuk: húsvét, húsvéti bárány, húsvét napja, a húsvét ideje. Az eredeti szövegben ehelyett mindig a páska, a páskaünnep, a páskabárány vagy a kovásztalan kenyér ünnepe áll, de sohasem húsvét! A magyar húsvét szó a nagyböjt végével függ össze: azt jelenti, hogy ekkor már szabad húst enni és fogyasztani. Az őskeresztény egyházban nagyon korán megünnepelték Krisztus halálát és feltámadását, csak nem húsvét, hanem páska néven.

A 40 napos böjt megtartásának semmilyen bibliai alapja nincs, amíg az első gyülekezet sértetlen maradt. A böjti időszakot, amelyet a római egyház átvett, közvetlenül a babiloni istennő imádóitól kölcsönözte. A böjtöt ebben a tavaszi időszakban a jezidik népcsoport, Kurdisztán pogány ördögimádói is megtartják, amit mestereiktől, a babiloniaktól vettek át.

A pogányok a böjtöt mint az évi nagy ünnepre való elengedhetetlen felkészülést tartották meg Tammuz (Nimród) halálának és feltámadásának emlékére. Az egyház azért vette át, hogy a pogányoknak a kereszténységet még ebben a tekintetben is elfogadhatóbbá tegye. Arnobius és az alexandriai egyházatyák ezt a pogány böjti időszakot úgy írják le, mint ami semmiben sem különbözik a keresztény egyház nagyböjtjétől, amelyet az egyház az erkölcstelen babiloni karneváli ünnepségekkel együtt vett át.

Nemcsak a böjtöt vették át Babilontól, hanem a húsvéti tojást és a kalácsot is. A húsvéti kalácsot az Ég Királynőjének, azaz Astarténak áldozták. Jeremiás próféta is utal erre a kalácsáldozatra: „A fiak fát szedegetnek, az apák tüzet gyújtanak, az asszonyok pedig tésztát gyúrnak, hogy áldozati süteményeket készítsenek az Ég Királynőjének, és italáldozatot mutassanak be más isteneknek, és ezzel bosszantsanak. Vajon nekem okoznak bosszúságot – így szól az Úr –, nem saját maguknak? Mert majd szégyen borítja arcukat! Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Lángoló haragom kiárad erre a szent helyre, emberre és állatra, a mezők fájára és a föld gyümölcsére. Égni fog, nem alszik ki!” (Jer 7:18–20).

A húsvéti tojás eredete szintén babiloni. Bacchusz (a kicsapongás istene, Nimród másik neve) misztériumjátékain az egyik éjszakai szertartás a tojás megszentelése volt. A hinduknak aranytojásuk volt, a japánok pedig ércből készült tojást ismertek. Kínában a szent ünnepeken színes és festett tojásokat használtak. Az ókori Egyiptomban és Görögországban az istentiszteletek alatt szintén tojásokat akasztottak fel a templomokban. A heliopoliszi templomban a tojást egy félholddal állították fel, egy másik tojást pedig kígyóval csavartak körül. Higinusz, a tudós író a Meséim-ben így ír: „Egy csodálatos nagyságú tojás – mondják – hullott alá az égből az Eufrátesz folyóba. A halak kigörgették a partra, ahol egy galamb ült rá, hogy kiköltse, és Vénusz jött elő belőle, a későbbi szír istennő, azaz Astarte!”

Így lett a tojás Astarte (Szemiramisz) szimbóluma! A tojás a bárkát jelentette, amelyben az özönvíz idején az emberi faj védelmet talált, mint a csirke a tojásban, mielőtt kikel. Ez a világtojás volt tehát az a tojás, amelybe az emberi faj be volt zárva. A tojás, amely a vízben úszott, az új világ elemeit tartalmazta, és a tojáson ülő galamb a babiloni tanítás szerint a szent szellemet jelképezte. A titokzatos tojást a babiloni istennőnek, Astarténak (Szemiramisznak) tulajdonították, akit a világ jótevőjének tekintettek. Astarte bálványimádó hívei azt tartották, hogy ő már az özönvíz előtti időkben is élt, és minden bántódás nélkül jutott át az özönvizen az új világba.

A hivatalos kereszténységben nem az Úr Jézus testi feltámadása, a bűn, a halál és az ördög fölötti győzelme áll a középpontban – bár a húsvétot minden évben megünneplik –, hanem a húsvéti tojás és más hagyományok. A Sátán gondoskodik róla, hogy az emberek figyelmét elterelje: karácsonykor eszköze a karácsonyfa minden varázslatos felhajtásával, húsvétkor pedig az azt megelőző nagyböjti időszak és a húsvéti tojás. Sok embernek szüksége van a nagy érzelmekre, mivel a keresztény ünnepek igazi tartalmával nem tud mit kezdeni, vagy mert Jézus Krisztust nem akarja befogadni mint személyes Szabadítót és Megváltót. Ha valakinek a szívében nem vetett horgonyt az emberré lett és feltámadott Megváltóban való hit, oda betér a pogány babona és birtokba veszi azt. Ezért figyelmeztet az Ige világosan: „És lélekben elvitt engem egy pusztába, és láttam egy asszonyt ülni egy skarlátvörös fenevadon, amely tele volt istenkáromló nevekkel, amelynek hét feje és tíz szarva volt, az asszony pedig bíborba és skarlátba volt öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve, kezében aranypohár, tele utálatossággal, és paráznaságának tisztátalanságaival, és a homlokára írva ez a titokzatos név: A nagy Babilon, a föld paráznáinak és undokságainak anyja” (Jel 17:3–5). Az, amit fentebb leírtunk, csak kis része a nagy Babilon paráznaságának, amely a jelenlegi korszak vége felé egyre nagyobb méreteket ölt, hiszen a nagy Babilon nemcsak a múlt jelensége, hanem a jelené és a jövőé is.

A The World Book Encyclopedia (6. kötet) így fogalmaz: „A húsvét ünnepe szorosan kapcsolódik a tavaszhoz. A tavasszal megjelenő, újonnan sarjadó élet azt az új életet jelképezi, amelyet a keresztények Jézus keresztre feszítése és feltámadása által kapnak. Az Easter szó valószínűleg a korai angol Eastre szóból származik. Egyes tudósok azt állítják, hogy Eastre a tavasz egy pogány istennőjének, egy tavaszi ünnepnek vagy magának az évszaknak a neve volt. Más tudósok azt tartják, hogy az Easter szó az ősi germán eostarun szóból származik, amely hajnalt jelent. A szó lehet a latin albae szó helytelen fordítása is, ami mind hajnalt, mind fehéret is jelent. A húsvét napját a fehér szín napjának tekintették, hiszen a gyülekezet újonnan megkeresztelt tagjai fehér ruhát viseltek a húsvéti alkalmakon.” Több keresztény gyülekezet a húsvétot sok európai országban páskának nevezi, amely a héber peszah szóból származik, ami páskaünnepet jelent.