Pál első levele a korinthusiakhoz (1. Korinthusi levél)

Második hittérítő útja során Pál tizennyolc hónapot töltött Görögországban, Korinthusban, ahol megalapította és megszervezte az első keresztény gyülekezetet a városban. Néhány évvel később, a harmadik utazása idején (Kr. u. 55 körül) Pál Efézusban tartózkodott, és innen írta meg első kanonizált levelét a korinthusiaknak. A levél részben a korinthusiak kérdéseire adott válasz, részben pedig válasz azokra a nyugtalanító hírekre, amelyek a gyülekezetből eljutottak hozzá (1Kor 1:11; 5:1; 7:1; 11:18; 16:17). Pál elsősorban a feszültségekkel és problémákkal foglalkozik, és csak a hetedik fejezettől tér rá a korinthusiak kérdéseire.

Pál első számú aggodalma a korinthusi gyülekezetben megjelent pártoskodás és szakadás volt. Egyesek embereket (Pált, Apollóst vagy Kéfást) állítottak a középpontba, ahelyett hogy Krisztusra tekintettek volna, elfelejtve, hogy a gyülekezet alapzata kizárólag Jézus Krisztus, és e világinál nagyobb isteni bölcsességre van szükségük (1Kor 1:10–3:23).

Pál ezután apostoli szolgálatáról és a megpróbáltatásokról ír. Az 5. fejezetben egy súlyos erkölcsi botrányt – egy vérfertőn esetét – tárgyal, intve a gyülekezetet, hogy a „kovászt” (a bűnt) távolítsák el maguk közül a tisztaság megőrzése érdekében. Ezt követően a korinthusiak közötti viták miatt fejezi ki nemtetszését: a hívők világi bíróságok elé vitték egymást, ahelyett hogy házon belül oldották volna meg a konfliktusaikat. Pál emlékezteti őket arra, hogy áron vétettek meg, ezért testükkel és lelkükkel Istent kell dicsőíteniük (1Kor 6:1–20).

A 7. fejezettől Pál a korinthusiak által felvetett kérdésekre válaszol: ír a házasságról, a cölibátusról és az özvegységről, majd részletesen tárgyalja a bálványáldozati ételek kérdését is. Bár egy bálvány önmagában semmi, és az étel nem szentségteleníti meg a hívőt, a szeretet és a gyengébb testvér megbotránkoztatásának elkerülése miatt Pál arra int, hogy inkább mondjanak le a szabadságukról, ha az másoknak hitbeli romlást okozna (1Kor 7:1–9:27).

Pál a pusztaságban vándorló Izrael példáján keresztül int a bűntől (bálványimádás, paráznaság), majd ismét megdorgálja a gyülekezetet az úrvacsora méltatlan megünneplése és a rendetlenség miatt (1Kor 10:1–11:34).

A 12–14. fejezetekben a szellemi ajándékokról ír, összehasonlítva a gyülekezet működését az emberi test tagjainak egységével; hangsúlyozza, hogy a nyelveken szólásnál értékesebb a prófétálás, de mind közül a legmagasabb rendű ajándék a szeretet. A 15. fejezetben a holtak feltámadását védi meg a kétkedőkkel szemben, hangsúlyozva Krisztus testben való feltámadásának valóságát. Végezetül a szegények támogatásáról, a gyűjtésekről, valamint Timóteus és Apollós várható látogatásáról ír (1Kor 16:1–24).