A Prédikátor könyve
A „Prédikátor” elnevezés a görög Septuaginta fordításból (az *Ekklesziasztész* szóból) származik. A héber Bibliában a könyvet Qoheleth-nek (kiejtése: koheleth) nevezik, az első versben szereplő megjelölés alapján, ami gyülekezetgyűjtőt, hírnököt vagy prédikátort jelent (Préd 1:1–2). Bár a könyv nem nevezi nevén Salamon királyt, a belső bizonyítékok egyértelműen rá mutatnak: a szerző Dávid fia, aki király volt Izrael felett Jeruzsálemben, és akinek a bölcsessége mindenkit felülmúlt (Préd 1:12–16; 12:9; vö. I. Kir 4:32).
A könyvet Salamon valószínűleg negyvenéves uralkodásának vége felé írta (Kr. e. 1037–997 között), még mielőtt az idegen feleségei hatására bálványimádatba süllyedt volna. A mű központi gondolata a világi törekvések hiábavalósága (*hebel*) az Isten nélküli életben, szembeállítva az ember mulandóságát a teremtett világ állandóságával. A Prédikátor rámutat, hogy az emberi hiúság, a gazdagság hajszolása és a bölcsesség öncélú keresése mind elillan a halál árnyékában, hacsak az ember nem az Teremtőjére tekint.
A könyv a következő alapigazságot hangsúlyozza: „Féld az Istent, és tartsd meg az ő parancsolatait, mert ez minden ember dolga” (Préd 12:13). A szerző realisztikusan ábrázolja az élet igazságtalanságait, a nyomorgatókat, a lustaság vagy a kapzsiság következményeit, ugyanakkor arra int, hogy az élet apró örömeit (az evést, az ivást és a tisztességes munkát) mint Isten ajándékát kell fogadni. A záró fejezet (Préd 12) gyönyörű költői képekkel – az öregség leírásával – buzdítja a fiatalokat: „Emlékezz meg a te Teremtődről ifjúságod napjaiban, am