Lukács evangéliuma

„Mivelhogy sokan kezdették rendszerint megírni azoknak a dolgoknak az elbeszélését, amelyek minálunk beteljesedtek, amint elénk adták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének, tettszék nékem is, ki mindennek elejétől fogva szorgalmasan végére jártam, hogy sorrendben írjak néked, kiváló Theofilus, hogy megtudhasd azoknak a dolgoknak a bizonyosságát, amelyekre taníttattál.” (Luk 1:1–4) Így kezdődik Lukács evangéliuma, amelyből értékes történelmi hátteret kapunk a Krisztus földi szolgálatáról szóló beszámolók megszületéséről. Lukács bevezetője a leghosszabb az evangéliumok között. Említi, hogy ő maga nem volt szemtanúja az eseményeknek, hanem a már létező írásos és szóbeli forrásokra támaszkodott. Bár birtokában lehetett Máté és Márk evangéliuma, a szinoptikus evangéliumok szerzői függetlenek voltak egymástól, mindannyiukat Isten Szelleme indította az ihletett beszámoló megírására.

Lukács írásának elsődleges célja az volt, hogy megerősítse Theofilus – valószínűleg pogány hátterű keresztény olvasó – hitét a már szóbeli úton tanult igazságok bizonyosságában. A Héber Iratokból kevesebbet idéz, mint Máté, és Jézus nemzetségi táblázatát Márián keresztül egészen Ádámig vezeti vissza, nem állva meg az ábrahámi ősnél, amivel az evangélium egyetemes, minden embernek szóló jellegét hangsúlyozza. Lukács gondosan összegyűjtötte és rendszerezte az anyagot, hogy „sorrendben” mutassa be az eseményeket.

A Cselekedetek 1:1–2 így kezdi a második könyvet: „Az első könyvet írtam, Theofilus, mindazokról, amiket kezdett Jézus cselekedni és tanítani...” Ez a „második könyv” az Apostolok Cselekedetei, amelyet szintén Theofilusnak ajánlott, és Kr. u. 61 előtt írt Rómában; az evangéliumot pedig nem sokkal azelőtt fejezte be ugyancsak ott. Lukács, a „szeretett orvos”, szoros szellemi és vándorlási kapcsolatban állt Pál apostollal, így evangéliumára – hasonlóan ahhoz, ahogy Márkra Péter hatott – Pál teológiai látásmódja is rányomta a bélyegét.

Lukács evangéliuma rendkívül gazdag, pontos és részletes történelmi elbeszélés. Tartalmazza a többi szinoptikus evangéliumban is szereplő események nagy részét, ugyanakkor számos olyan egyedi részletet is megőrzött, amelyek csak nála szerepelnek. Csak ő számol be Keresztelő János csodálatos születéséről, és Jézus születéstörténete is rendkívül részletes. Kiemelkedő az a feljegyzés, amikor a tizenkét éves Jézus a templomban a tanítókkal beszélget (Luk 2:41–50). Hatalmas jelentőségűek a júdeai és pereai szolgálatra vonatkozó egyedi feljegyzései is: Máté és Márk nem írja le azt a Kr. u. 32-ben, a sátoros ünnep és a templomszentelés ünnepe (megújulás ünnepe) idején zajló különleges júdeai szolgálatot, amikor a hetven tanítványt is elküldte Jézus.

A pereai és samáriai utazások részletei, valamint Jézus utolsó jeruzsálemi útjának eseményei szintén gazdagítják a művet. Lukács evangéliuma az Úr mennybemenetelének megható leírásával zárul (Luk 24:50–53), gyönyörű ívben átvezetve az olvasót a Cselekedetek könyvének eseményeibe.