Ádám

A teremtéskor Isten így szólt: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; [...] Teremté tehát az Isten az embert az Ő képére” (1Mózes 1:26, 27). Körülbelül 6000 évre visszamenőleg ez volt az emberi nem kezdete.

„És formálja vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelett vala az ő orrába életnek leheletét. Így lön az ember élő lélekké.” (1Mózes 2:7) Ádám volt a neve, aminek a jelentése: a vörös földből való ember. Ez az első ember tökéletesnek és „igen jónak” teremtetett, csodálatos tulajdonságokkal felruházva (1Korinthus 15:47; 1Mózes 1:31; 5Mózes 32:4).

Vajon módon volt ez az első ember Isten képére teremtve? Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy Ádám külső megjelenésében hasonlított Istenre, hiszen az Istent egyetlen ember sem látta és nem is láthatja élve. Akkor mire vonatkozik ez a hasonlatosság? Ádám a tökéletes feleségével, Évával együtt – akit Isten segítőtársként adott neki – az Éden kertjében lakott, hogy művelje és őrizze azt, valamint hogy uralkodjon a tenger halain, az ég madarain és a föld minden állatán. Isten ezt a tökéletes emberpárt azzal a megbízatással bízta meg, hogy töltsék be a földet igazságos utódokkal (1Mózes 1:28; 2:15). Ha Ádám alárendelte volna magát Teremtőjének, az összes utódával együtt örök, áldásos kapcsolatban maradt volna Istennel. Isten közvetlen közösséget vállalt Ádámmal, aki hűséges képviselőként felelős lett volna a föld feletti isteni rend fenntartásáért.

Ahhoz, hogy az ember e magas szintű feladatoknak eleget tegyen, értelemre, igazságosságra, szeretetre és önzetlenségre volt szüksége. Ezek a tulajdonságok tökéletesen megvannak Istenben (Zsoltárok 89:14; 62:12; 1János 4:8; Jób 12:9–13). Mivel az ember e tulajdonságok tökéletes tükröződéseként lett megteremtve, képes volt arra, hogy a rábízott isteni követelményeknek megfeleljen.

Ádám és felesége, Éva ártatlanságukban és tökéletességükben Isten földi családját alkották. Az ember teremtésekor birtokában volt a szabad akaratnak, így maga választhatta meg a viselkedési módját. Isten egy egyszerű próbával tette próbára Ádámot, hogy megvizsgálja: engedelmeskedik-e a Teremtőjének, és elismeri-e az Ő főségét.

A próba világos és egyszerű volt: „A jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél.” Ezen kívül az Úr bőségesen megáldotta őket a kert egyéb fáinak gyümölcsével. Ez a parancs semmiféle nélkülözést vagy nehézséget nem rótt rájuk, csupán az engedelmesség legegyszerűbb, de alapvető próbája volt.

A Kígyó mögött meghúzódó Sátán félrevezette Évát, és Ádám is szándékosan engedett a kísértésnek, csődöt mondva a próbán. Isten megszabta az engedetlenség büntetését: „amely napon eszel arról, bizony meghalsz.” Bár a tiltott gyümölcs elfogyasztása önmagában csekélységnek tűnhetett, a Teremtő szándékos megvetése és a parancs megszegése rendkívül súlyos bűn volt, amely elszakította az embert az Élet forrásától. Ádám nem tanúsított valódi megbánást, szándékosan vétkezett (1Timóteus 2:14; Ézsaiás 26:10).

A büntetést végre kellett hajtani, mert Isten tökéletesen igazságos, és nem hunyhat szemet a bűn felett (Malakiás 3:6). Ádám a bűn elkövetésének pillanatában azonnal szellemileg halottá vált (elveszítette a bűntelen, szoros közösséget Istennel), és elindult a fizikai leépülése is. Kiűzetett az Éden kertjéből a megátkozott földre, hogy arcának verítékével dolgozzon, mígnem a test elgyengülve végül visszatér a porba. Ahogy az 1Mózes 5:5 kijelenti: „És lőn Ádám egész életének ideje kilencszázharminc esztendő, és meghalt.” Az isteni ítélet ezzel beteljesedett: a bűn által a halál útjára lépett.

Ádám az engedetlenségével nemcsak önmagát taszította bűnbe, hanem az egész emberiségre rákényszerítette a bűn és a halál örökségét. Mivel elveszítette szellemi tökéletességét, utódainak már a bűnre hajlamos, halandó természetet adta tovább. „Annakokáért, miképpen egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek.” (Róma 5:12)

A Róma 5:18 azonban így folytatja: „Bizonyára azért, miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása.” Ádám, az első ember mindent elrontott, de az Utolsó Ádám, Jézus Krisztus az Ő tökéletes engedelmességével és váltságáldozatával megnyitotta az utat az örök életre mindazok számára, akik hisznek benne (1Korinthus 15:45). Isten hűséges ígéretei soha nem vallanak kudarcot (4Mózes 23:19).

Ádám bukása ma is intő példaként szolgál a Mindenható Isten iránti feltétlen engedelmesség és a Szentírás iránti tisztelet fontosságára. Az első ember által elveszített dicsőség helyett ma Krisztusban új teremtésként nyerhetünk kegyelmet, bűnbocsánatot és örök életet.