A reformáció
A középkori egyház igazi tragédiája az volt, hogy nem haladt a korral, hiányoztak belőle a haladó gondolatok és a szellemi vezetés. Haladásellenes és hanyatló volt, s teljes egészében korrupt – állapítja meg The Story of the Reformation című könyv arról a hatalmas Római Katolikus Egyházról, amely az 5. századtól a 15. századig Európa legnagyobb részét uralta.
A 15. század végén létrehozott egyházközségeivel, kolostoraiival és zárdáival a római katolikus egyház volt egész Európa legnagyobb földbirtokosa: Franciaországban és Németországban a földterület felét, Svédországban és Angliában legkevesebb a kétötöd részét birtokolta. „Róma ragyogása az 1400-as évek végén és az 1500-as évek elején mérhetetlenül megnőtt, s a pápaság átmenetileg komoly politikai jelentőségre tett szert” – olvasható A History of Civilization című műben. Ennek a csillogásnak azonban ára volt, és fenntartásához a pápaságnak új bevételi források után kellett néznie. Will Durant történész beszámol néhány ilyen módszerről: minden egyházi személytől elvárták, hogy kinevezéséért cserébe az első évben jövedelmének felét (annata), majd évente a tizedét (dézsma) fizesse be a pápai kúriának. A galliumért (a fehér gyapjúból készült vállszalagért, ami az érseki hatalom jele volt) hatalmas összegeket kértek el, és ha egy főpap meghalt, a személyes vagyona a pápaságra szállt vissza. A kúria ráadásul minden ítéletért és kedvezményért ajándékot várt el.
Az évről évre befolyó hatalmas összeg súlyos korrupcióhoz vezetett. A korabeli mondás úgy tartotta: „Még egy pápa sem tudja megfogni a szurkot anélkül, hogy az ujját be ne piszkítaná.” A pápák sorából sokan kifejezetten világi életet éltek (mint például IV. Sixtus, VI. Sándor – a hírhedt Rodrigo Borgia – vagy II. Gyula, aki többet foglalkozott a háborúkkal és a művészettel, mint az egyházi feladatokkal). Erazmus humanista tudós 1518-ban nem alaptalanul írta: „A római kúria arcátlansága a tetőpontjára ért.”
A korrupció mélyén és a korai reformátorok
A morális válság nemcsak a pápaságot, hanem a papság egészét érintette. Angliában a paráznasággal vádolt bűnösök közel 23 százaléka pap volt, holott a papság a lakosságnak alig 2 százalékát tette ki. A keresztény szolgálat minden ága pénzbe került: a keresztelés, a gyónás, a házasság, sőt még a temetés is. Machiavelli olasz filozófus így fogalmazott: „Minél közelebb kerülnek az emberek a római egyházhoz, vallásuk fejéhez, annál kevésbé vallásosak.”
Mivel az egyház belső reformokra nem volt hajlandó, a hangok egyre erősödtek a Bibliához való visszatérésért:
- John Wycliffe (1330?–1384): Oxfordi teológiaprofesszor, akit a „reformáció hajnalcsillagának” is neveznek. Wycliffe ellenezte a pápai adókat, a gyónást, az átváltoztatás tantételét, és főként azt, hogy az egyház elhanyagolta a Biblia oktatását. Életének utolsó éveiben – barátai segítségével – elkészítette az első teljes angol nyelvű Bibliát. Követőit, a „szegény papokat” vagy lollardokat később eretnekeknek bélyegezték és kegyetlenül üldözték.
- Husz János (1369?–1415): Cseh pap és prágai egyetemi rektor, akire nagy hatást gyakorolt Wycliffe. Husz a papság romlottsága és a búcsúcédulák ellen prédikált. Kijelentette, hogy az igaz egyház feje Krisztus, nem pedig a pápa. A konstanzi zsinaton eretneknek bélyegették, és 1415-ben máglyán megégették.
- Girolamo Savonarola (1452–1498): Firenzei domonkos szerzetes, aki nyíltan ostorozta az egyház és az állam erkölcsi züllését. 1497-ben kiátkozták, majd 1498-ban megkínozták, felakasztották, holttestét pedig elégették.
Luther Márton és a német reformáció
A protestáns reformáció kezdőpontjaként 1517. október 31. szolgál, amikor Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes és teológiaprofesszor a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezte híres 95 tézisét.
A kiváltó ok a bűnbocsátó levelek (búcsúcédulák) gátlástalan árusítása volt, amelyet John Tetzel szerzetes űzött Németországban. A korabeli mondás szerint: „Amint a pénz a ládikában megcsendül, a lélek kiszabadul a purgatóriumból.” Luther tézisei elítélték a pápai túlkapásokat, és hangsúlyozták, hogy a valódi bűnbánatot tartó kereszténynek nincs szüksége búcsúcédulákra.
A könyvnyomtatásnak köszönhetően Luther eszméi villámgyorsan elterjedtek. Miután megtagadta a visszavonást, V. Károly császár a wormsi birodalmi gyűlésen (1521) törvényen kívül helyezte. Luther a wartburgi várban rejtőzködve elvéezte élete egyik legjelentősebb munkáját: Erazmus görög szövege alapján **lefordította a Bibliát német nyelvre**, hatalmas kulturális alapot teremtve a nemzet számára.
A reformáció alapelvei három kulcsfogalomban sűrűsödtek össze:
- Sola fide (egyedül a hit által): A megigazulás a hit ajándéka, nem cselekedetek vagy pápai feloldozás eredménye.
- Sola gratia (egyedül kegyelemből): A bocsátás Isten ingyenes ajándéka.
- Sola scriptura (egyedül a Szentírás): Minden tantételt a Bibliával kell igazolni, nem pedig egyházi zsinatok vagy pápák kijelentéseivel.
További reformátorok és irányzatok
A reformáció hamarosan újabb irányzatokkal bővült egész Európában:
- Ulrich Zwingli (1484–1531): Svájci (zürichi) reformátor, aki még Luthernél is radikálisabban követelte a katolikus egyház összes külsőségi maradványának (képek, feszületek, liturgikus zene) eltávolítását. Az úrvacsora jelképes vagy szimbolikus értelmezésében elváltak az útjai Luthertől.
- Az anabaptisták: Elvetették a csecsemőkeresztelést (csak a hívők általi bemerítést fogadták el), szorgalmazták az egyház és az állam szétválasztását, és elutasították a fegyverfogást. Emiatt katolikusok és protestánsok egyaránt kegyetlenül üldözték őket.
- Kálvin János (1509–1564): Francia származású reformátor, aki Svájcban (Genfben) épített ki szigorú erkölcsi alapokon nyugvó teokratikus rendszert. Teológiájának alappillére Isten abszolút szuverenitása és az eleve elrendelés (predesztináció) tana volt. A kálvinizmus hatása megjelent Franciaországban (hugenották), Hollandiában, Skóciában (John Knox – presbiteriánusok) és Észak-Amerikában (puritánok).
- Az angliai reformáció: VIII. Henrik király politikai okokból (válási ügyei miatt) szakított Rómával, és 1534-ben az anglikán egyház fejévé nyilvánította magát. Angliában a reformáció inkább csak politikailag szakadt el a pápától, míg a hitnézetek és a hierarchia sok szempontból konzervatív maradt, ami később a puritánok és más szeparatista csoportok kiválásához vezetett.
A reformáció mérlege
A reformáció gyökeresen megváltoztatta a nyugati világot: felkeltette az egyéni szabadság iránti igényt, és elérhetővé tette a Bibliát a nép saját nyelvén. Ugyanakkor vallási szempontból komoly ellentmondásokat is hozott: a protestáns egyházak nagy része megtartotta az ősi katolikus hagyományokból származó nem bibliai dogmákat (mint például a háromságtant vagy a lélek halhatatlanságának tana). A felekezetekre szakadás és a belharcok sokakat eltávolítottak a hit útjától, így az igazság keskeny ösvényének keresése a reformáció után is kihívás maradt az emberiség számára (vö. Máté 7:13, 14).