Lót

A magukat szerető, pénzsóvárgó, gőgös, káromkodó, engedetlen, áruló, inkább a gyönyörnek, mint Istent szerető emberek többségben lesznek az utolsó napokban, hasonlóan Lót idejéhez (1Korinthus 10:11).

Lót Ábrahám unokaöccse volt. Amikor Ábrahám Isten parancsára elhagyta a káldeai Úr földjét, hogy Kánaánba menjen, Lót is elkísérte. Idővel a vagyonuk, a sátraik és a nyájaik annyira megsokasodtak, hogy a terület már nem volt elegendő az együtt maradásukhoz, ezért Ábrahám békés szétválást javasolt, és megengedte Lótnak, hogy válasszon magának területet. „Felemelé azért Lót az ő szemeit, és látta, hogy a Jordán egész melléke bővizű föld... És választotta Lót magának a Jordán egész mellékét... és sátoroz Sodomáig.” (1Mózes 13:10–12) Így lett Lót Sodoma lakosa. Amíg ott élt, kétszer is kiszabadult a veszedelemből. Az első alkalommal, amikor a négy király legyőzte a környék királyait (köztük Sodoma királyát), a győztesek elhurcolták Lótot is, de Ábrahám bátor akcióval kiszabadította a rokonát (1Mózes 14:1–16). Ebben a történetben Ábrahám Istent szemlélteti, míg Lót azoknak a hűséges embereknek a jelképe, akiket Isten megóv.

Lót második, még fontosabb megmenekülése akkor történt, amikor Isten tűz és kénköves eső által elpusztította Sodomát. „Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösök voltak az Úr előtt...” (1Mózes 13:13; 18:20) A Biblia feljegyez egy párbeszédet Ábrahám és Isten között, amelyben Ábrahám az igaz Lótra gondolva így könyörög: „Avagy elveszted-e az igazat is a gonosszal egybe?” Isten megígérte, hogy megkegyelmez a városnak, ha talál ott tíz igaz embert, de annyian sem akadtak (1Mózes 18:23–33).

Ezek az események mély prófétai jelentőséggel bírnak, amire Jézus is utalt: „De amely napon kiment Lót Sodomából, tűz és kénkő esett az égből, és mindenkit elvesztett: Ekképpen lesz azon a napon, melyen az embernek Fia megjelenik.” (Lukács 17:29, 30)

Isten két angyalt küldött Sodomába, akiket Lót tisztelettel fogadott és vendégül látott (Zsidók 13:2). Este azonban a város férfiai – öregek és fiatalok egyaránt – körbevették a házat, és követelték, hogy adja ki nekik a vendégeit. Lót hiába kérlelte őket, hogy ne kövessenek el ilyen gonoszságot; a tömeg ellene fordult. Az angyalok azonban visszahúzták Lótot a házba, és vaksággal verték meg a támadókat, megpecsételve Sodoma pusztulását.

Az angyalok felszólították Lótot, hogy mentse meg a családját: „Kelj fel, menj ki e helyből, mert elveszti az Úr e várost!” – de a vőinek úgy tűnt, mintha csak tréfálna (1Mózes 19:12–14). Azt az útmutatást kapták: „Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne vessz.” (1Mózes 19:17) Mivel Lót Czoár városába kérte a menedéket, az angyalok siettették, mondván, hogy amíg oda nem ér, nem tudják végrehajtani az ítéletet (1Mózes 19:22).

Amikor elhagyták a pusztulásra ítélt világot, szigorú parancsot kaptak: nem volt szabad visszatekinteniük. Jézus erre így utalt: „Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.” (Lukács 9:62) Lót felesége azonban visszanézett, és azonnal sóbálvánnyá vált. Jézus ezért így intett: „Emlékezzetek Lót feleségére!” (Lukács 17:31, 32)

Jézus Sodoma napjaihoz hasonlította a mi időnket is: „Hasonlóképpen, mint a Lót napjaiban is lett; ettek, ittak, vettek, adtak, ültettek, építettek; e képpen lesz azon a napon, melyen az embernek Fia megjelenik.” (Lukács 17:28–30) A mai világ éppígy megveti az isteni figyelmeztetéseket, ahogy a sodomabeliek is gúnyolták Lótot (2Péter 3:7, 10; 2Thesszalonika 1:7–9).

Lót korábban nyíltan felszólalt a sodomabeliek törvénytelensége ellen, amivel ezt a gúnyos választ váltotta ki: „Ez a egy maga nálunk a jövevény, és ő szabja a törvényt?” (1Mózes 19:9) A Lót név jelentése: takaró, völgy, rejtek. Lót azért menekült meg, mert igaz ember volt, akinek a lelke mélyen megsejteződött a környezet erkölcsi mocsara miatt: nap nap után nyögött és sóhajtott a gonoszok aljas tettei miatt (2Péter 2:7, 8).

Később Lót elhagyta Czoár városát, és a hegyekben, egy barlangban lakott a két lányával, akik bort adtak neki inni, és az utódnemzés reményében – rendkívüli körülmények között – vele háltak. Az így született gyermekektől származott Ammon és Moáb nemzete (1Mózes 19:30–38).