Apostolok cselekedetei

Elsősorban Péter és Pál apostolok tettei vannak feljegyezve e könyvben. A Cselekedetek könyve világos képet ad a Krisztus által megígért Szent Szellem munkájáról. Ennek vezetésével az evangélium szétterjedt, és más nemzetek is részesültek belőle, bemutatva, hogy a legerőszakosabb üldöztetés sem tudta megtörni az evangélium terjedését. A Cselekedetek könyve feltárja azon körülményeket is, amelyek között Pál írta leveleit. A Cselekedeteket Lukács írta; ez megállapítható, ha összehasonlítjuk a Luk 1:1–4-et a Csel 1:1-gyel. Biztosította a folytonosságot evangéliuma és a Cselekedetek könyve között azzal, hogy a Cselekedetek bevezetésében megismételte evangéliumának záró eseményét, vagyis a mennybemenetelt (Luk 24:49–53; Csel 1:1–12). Beépítvén ezt az összekötő láncszemet, Lukács egy olyan eseménysorozatot mutat be, amely egy 28 éves időszak alatt zajlott le.

Miután sorsot húznak Júdás helyettesítésére, elérkezünk az első pünkösdhöz Krisztus mennybemenetelét követően! A megígért Szent Szellem kitöltetett, a prédikálás a felkentek ajkairól több nyelven folyik. Péter feláll, és egy kiemelkedő szónoklattal felhasználja az első kulcsot, amellyel felhatalmazást kapott a Királyság titkának megnyitására (Máté 16:19). Ekkor háromezer személy keresztelkedett meg! A tanítványok közössé tették minden javukat a bizonyságtevő munka érdekében, és Isten minden nap új személyeket adott a gyülekezethez (Csel 1:15–2:47; 4:31–5:11). A Szent Szellem ereje által a bizonyságtevő munka gyorsan haladt előre! A farizeusok és a szadduceusok kétségbe voltak esve; ők Jézust azért ölték meg, hogy ezt a munkát hallgatásra késztessék, és íme az eredmény: a tanítványok száma háromezerről ötezerre nőtt. A csodálatos gyógyítások növekedésével nőtt a papok gyűlölete is. A szadduceusok által bebörtönzött apostolokat angyal szabadította ki. A papi tanács fenyegetésére ők ezt válaszolták: „Isten előtt inkább kell-e emberekre hallgatnunk?”, majd folytatták a bizonyságtételt (Csel 3:1–4; 5:12–42).

Az üldöztetés tüze egyre nőtt, Istvánt megkövezték. A szétszóródott keresztények egyik helyről a másikra menvén hirdették az Igét. Az evangélista Filep úttörő munkát végzett Samáriában, utána pedig Péter és János látogatták meg az érdeklődőket. Majd egy váratlan fordulat történik: az ellenséges üldözéseket szító tárzusi Saul megtér Jézus Krisztus által, és apostoli szolgálatot kap. Saul Pál apostollá lesz, és Damaszkuszban prédikálva érzi annak az üldöztetésnek a tüzét, amelyet előzőleg ő szított. Megszabadulva a zsidók gyilkos terveitől – egy kosárban leeresztve éjszaka a vár falain kívül –, az új apostol a többi jeruzsálemi apostolhoz csatlakozik egy időre, mielőtt elmenne Cézáreába és Tarzusba (Csel 6:1–9; 9:31).

Ha Pál megtérése nyugtalanságot idézett elő, ez semmi sem volt ahhoz mérten, aminek ezután kellett következnie: a mennyek országa második kulcsának a használata Péter által. A pogányoknak való prédikálás révén Péter megnyitotta a mennyek országának kapuját előttük is. A Szent Szellem kitöltetett a cézáreai Kornéliusz századosra és rokonaira (Csel 10:1–48). Péter ezt elbeszélte az apostoloknak Jeruzsálemben (Csel 11:1–15). Így ért véget Dániel próféciájának hatvankilencedik hete, és érkeztünk el Kr. u. 36-hoz.

A 12. fejezettől Pál apostol kerül előtérbe. Fel van jegyezve az egyház üldöztetése Heródes Agrippa által, Jakab megöletése, Péter bebörtönzése, majd csodás szabadulása és Heródes halála Isten keze által. Körülbelül ebben az időben Barnabás és Pál adományokkal térnek vissza Antiókhiából Jeruzsálembe a Júdeában élő testvérekhez (Csel 9:27, 30; 11:22–30). Antiókhiából Pál Barnabással és Márkkal megkezdi első misszionáriusi utazását. Az első állomás Szeleukián át a ciprusi Salamina, Páfus, valamint a pámfiliai Perge volt. Innen Márk János visszatért Jeruzsálembe, Pál és Barnabás pedig a pizidiai Antióchiáig mentek. Bejárták Galáciát és a szomszédos Ikóniumot, valamint Listrát, ahol a dühös zsidók megkövezték Pált, és mint halottat hurcolták ki a városból, majd Derbét. Derbéből elindultak, hogy végigjárják Listrát, Ikóniumot, Pizidiát, Antiókhiát, és Perge városába érkezve Attáliában való időzés után visszatértek indulási helyükre, a szíriai Antiókhiába. Így zárult Pál első missziós útja (Csel 13:1–14:28), ami kevéssel Kr. u. 44 előtt történt.

Az antióchiai hosszabb bizonyságtevő időszakot egy jeruzsálemi utazás szakította meg, hogy megoldjanak egy vitatárgyat a körülmetélkedéssel kapcsolatosan. Ezt követte Pál második utazása. Ismét útnak indult, mint a testvéreket látogató szolga, erősítvén a gyülekezeteket, de ez alkalommal Barnabás helyett Sírás kísérte őt (Csel 15:1–40). Pál és Sírás Szírián és Cilícián át meglátogatták Derbe és Listra városait, ahol utolérte őket Timóteus. Továbbmentek Frígia és Galácia vidékein. Elhagyván Ázsia római tartományait, a Lélek vezetésével átmentek Míziába, és Tróászba érkeztek. Ezzel az elbeszélés egyes szám első személyű többesre vált („mi”), jelezvén, hogy Lukács ott utolérte az utazókat (Csel 16:10). A Szent Szellem vezetésével Macedóniába mentek. Átszelvén az Égei-tengert, Szamothrákéba, majd Neápoliszba érkeztek, és eljutottak Filippibe, ahol lelkesítő tapasztalatok érték őket. Úgy tűnik, hogy Lukács ebben a városban maradt, miközben Pál két kísérőjével továbbment Amphipoliszba, Apollóniába, Thessalonikába, majd Bereába. Pál innét egyedül ment tovább Athénba és Korinthusba. Ez utóbbi városban utolérte őt Sírás és Timóteus, és Pál itt maradt prédikálni 18 hónapig, Kr. u. 50–51-ben. Korinthusi tartózkodása alatt írta meg első kanonizált leveleit, a thessalonikabeliekhez intézett két levelét. Elválva Sírástól és Timóteustól, Pál Efézusba ment, innen hajóra szállt Cézáreába, majd gyalog Jeruzsálembe. Végül visszatért a szíriai Antiókhiába, befejezve második nagy útját (Csel 15:41–18:22), amely magában foglalja a 49 és 51 közötti éveket. Körülbelül ebben az időben írta Pál a galatabeliekhez szóló levelét is.

Pál harmadik utazása egy nagyjából négyéves időszakot foglal magába (Kr. u. 52–56). Végigjárta szinte ugyanazt az útszakaszt, csakhogy most az ázsiai területekre fókuszált. Antiókhiából elindulva északnyugat felé, átment Galácián és Frígián, majd Efézusba érkezett, ahol körülbelül három évet töltött (Csel 20:31). Prédikálása itt ellenállásba ütközött, de Kis-Ázsia egész lakossága hallotta az Igét. Efézusi tartózkodásának végén (Kr. u. 55 körül) megírta első levelét a korinthusiaknak. Pál átment Macedóniába, megírta második levelét a korinthusi keresztényeknek, majd Görögországba utazott, ahol megírta a rómaiaknak szóló levelet. Átszelve Macedóniát, Tróászban ismét csatlakozott hozzá Lukács (Csel 20:5). Útitársai hajóra szálltak Asszusz felé, de Pál gyalog követte őket, majd találkozva velük, Mítiléné, Kíosz, Számosz, Trogillium, Milétosz, Kósz, Rodosz és Patara városain át a Földközi-tengert átszelve Türoszba hajóztak. Jeruzsálem felé menet Pál megállt Ptolemaiszban és Cézáreában, majd befejezte harmadik missziós útját Jeruzsálemben (Csel 18:23–21:15).

A beszámoló a tetőpontjára hág, amikor leírja Pál jeruzsálemi letartóztatását, pereit, a császárhoz való fellebbezését és a római útját. A jeruzsálemi templomban lázadás tör ki ellene, bizonyságot tesz a dühös sokaság előtt, a főpapok és a nagytanács elé kerül, majd egy ellene szőtt összeesküvés elől éjjel, katonai kísérettel Cézáreába szállítják Félix helytartó elé. Félix előtt Pál két éven keresztül védte magát. Fesztus hivatali létére lépve szintén kivizsgálta az ügyét, és a zsidóknak való átadatását Pál a császárhoz való fellebbezéssel hiúsította meg. Még Rómába indulása előtt Pál erőteljes védőbeszédet mondott Agrippa király előtt is (Csel 21:17–26:32).

A két utolsó fejezet egy hajótörés drámai történetét beszéli el. Pál fogolyként, Lukáccsal együtt utazik Itáliába Kr. u. 58 körül. Szidon és a cilíciai-pámfiliai vizek érintésével Mirába hajóznak, ahol átszállnak egy másik hajóra. A kedvezőtlen szelek miatt Kréta partjai mentén haladnak egy Szép Kikötő nevű helyig, ahol Pál óva int az utazás folytatásától, de a százados a hajóskapitányra hallgat. Két hét múlva a hajó zátonyra fut és elsüllyed Málta (Melita) szigeténél. Három hónap múlva egy alexandriai hajóval Szirakuzába, Regiumba, végül Puteoliba érkeznek, ahonnan gyalog folytatva utjukat Appii Forumon és Tres Tabernae-n át Pál megérkezik Rómába (Kr. u. 59 elején). A Cselekedetek könyve azzal zárul, hogy Pál saját bérelt lakásában, katonai őrizet alatt, akadálytalanul hirdette az Isten Igéjét legalább két éven keresztül (Csel 27:1–28:31). Pál ezen első római fogsága idején írta az efézusi, a filippi, a kolosséi és a Filemonnak szóló leveleit.

Hátra van még annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy mikor írta Lukács az Apostolok Cselekedeteit. Az általános vélemény szerint e kétéves időszak vége felé, Kr. u. 59 körül Rómában. Mivel a beszámoló eddig a pontig jut el, nem írhatta ezt korábban, és az a tény, hogy Pál ügyét és sorsát nyitva hagyva zárul, arra mutat, hogy nem sokkal ezután fejezte be a művet. Biztos az, hogy Lukácsot a Szent Szellem indíttatta e könyv megírására, amelynek igazságai és tapasztalatai nagymértékben hozzájárulnak a Biblia megértéséhez és értékeléséhez.

Noha Kr. u. 61–63-at is gyakran jelölik meg Pál első római fogságának idejeként, a legújabb történeti és régészeti adatok (például a delphoi felirat, amely Galliót Kr. u. 51–52-re datálja Korinthusban) alátámasztják a korábbi kronológiát. Pál második utazása Kr. u. 50 körül történt, és 51 végén tért vissza Antiókhiába (Csel 18:11–12). A harmadik utazását Kr. u. 52 körül kezdhette meg, majd négy év múlva, 56-ban tartóztatták le Jeruzsálemben. Cézáreai fogsága két évig tartott (Kr. u. 56–58), azután hajózott Rómába, ahol a telet útközben töltötte (Csel 24:27; 28:11), és 59-ben érkezett meg. Félix helytartó visszahívása és Fesztus megérkezése a történeti források (Josephus Flavius és a numizmatikai adatok) súlyozása alapján 58-ra tehető. Így Pál 56-os letartóztatása, a kétéves cézáreai fogság (56–58) és az 59-es római megérkezés, valamint a két év házi őrizet pontosan elvezet minket a Cselekedetek könyvében leírt időszak végéhez, Kr. u. 61 tavaszához.