A pokol

Régi angol fordításokban a „pokol” szót használták a hely megnevezésére, a németeknél Hölle, a portugáloknál és spanyoloknál infierno, a franciáknál Enfer, míg a görögben hádész a neve. A régi Héber Szentírásban a seol szó az, amelyből ezek a szavak a különböző nyelveken fakadnak. Az egész Héber Szentírásban a seol szó 65-ször fordul elő. A King James Version az angol fordításban 31-szer fordítja úgy, hogy pokol, 31-szer, hogy sír, és mindössze 3-szor, hogy gödör.

Érdemes megvizsgálni a magyar elnevezés eredetét is: maga a **„pokol” szó** finnugor eredetű kifejezés, amelynek eredeti, régi jelentése „sötét, mély verem” vagy „börtön” volt. Ez a szó teljesen független a héber seol vagy a görög hádész szavak bibliai, eredeti jelentésétől, ám a középkori magyar bibliafordítások során ráragadt ezekre a fogalmakra, és idővel egybefonódott a tüzes alvilág képzetével.

A katolikus Douay-fordításban az angol fordítók a seol szót 63-szor fordították pokolnak, egyszer gödörnek (Jób 17:16), és egyszer halálnak (Hóseás 13:14). Ugyanez a Douay-fordítás pokolnak nevezi a Zsoltárok 93:17 és 113:17 verseit is, holott ott a seol szó nem is fordul elő; a velük párhuzamos helyeken (Zsoltár 94:17 és 115:17) a King James-fordítás csendességként fordítja. A Példabeszédek 2:18 és a Prédikátor 9:3 verseiben a Douay szintén pokolt használ, míg a King James halottakat mond. Az Ésaiás 7:11-ben a Douay pokol mélységének írja, amíg a King James egyszerűen csak mélységet. A Douay-fordítás magában foglalja az apokrif iratokat is, amelyekben a „pokol” szó 19-szer többször fordul elő, és ott a görög taphos (síremlék, temetési hely), a hádész és az abüsszosz (mélység) szavakból adódik át.

A különböző fordítók még az idegen nyelveken sem egységesek abban, hogy a héber seol szót és a vele egyértelmű görög hádész szót hogyan ültessék át. De az a tény, hogy a King James-fordítás egyetlen héber szót (*seol*) háromféleképpen is fordít, világosan mutatja, hogy a pokol, a sír és a gödör egy és ugyanazt jelenti. Mivel a pokol az emberiség közönséges sírját vagy a temetési sírgödröt jelenti, logikusan nem jelenthet egy tüzes kínzóhelyet, sem pedig olyan helyet, amely két elválasztott részből állna (ahol az egyik fél boldog, a másik pedig tüzes kínok között gyötrődik).

Honnan tudjuk biztosan, hogy a seol az emberiség közönséges sírját jelenti, nem pedig egy kínzóhelyet? A Szentírás maga ad magyarázatot. Az 1Mózes 37:35 és 42:38 versekben Jákob pátriárka, amikor elveszettnek hitt fiát, Józsefért siránkozott, ezt mondta a fiainak és leányainak, akik vigasztalni jöttek: „Sírva megyek fiamhoz a sírba [seol], ősz fejemet búba borítva bocsátanátok le a sírba [seol].” Ezekben a versekben az American Standard Version lefordítatlanul hagyta a szót, a King James sírnak írja, a Douay pedig pokolnak. Álljunk meg egy pillanatra: elhitte volna Jákob, hogy a fia, József egy kínzóhelyre ment, ahol örökké szenvedni fog, és ő maga is oda akart volna menni, hogy találkozzon vele? Nyilvánvalóan nem; ő csupán azt tudta, hogy szeretett fia meghalt, és a sírban van, ő maga pedig a halálba vágyódott.

Vajon mennek-e jó emberek a pokolba? Igen, ha a pokol alatt a bibliai poklot (*seol*) értjük. Ki ne hallott volna Jóbról és az ő példás hűségéről? Jób a szenvedései közepette – a Sátán és a félrevezető barátai nyomása alatt – ezt az imát mondta Istennek: „Ó, bár elrejtenél engemet a sírban [seol, AS; pokol, Dy], rejtegetnél addig, amíg elmúlik a te haragod, egy kijelölt időt adnál nekem, és azután megemlékeznél rólam!” (Jób 14:13). Ha a seol egy tüzes kínzóhely lenne, vajon kívánkozott volna oda Jób, hogy ott töltse idejét addig, amíg Isten meg nem emlékezik róla? Ez a kérdés a józan eszünkre apellál, nem a vak hiszékenységre. Nyilvánvaló, hogy Jób egyszerűen csak meg akart halni, hogy a szenvedései megszűnjenek a sírban. A Zsoltárok 139:8 is ezt erősíti meg: „Ha a pokolban [seol] vetem meg ágyamat, íme, te ott is jelen vagy.”

De hol van elhelyezve a pokol? A Catholic Encyclopedia (VII. kötet, a „Pokol” címszó alatt) ezt írja: „A Szent Irat olyan formán mutatja be, hogy a pokol bent a földben van, úgy írja le a poklot, mint egy mélységet, ahová a gonoszok alászállnak.” Nézzük meg azonban, mit mond a Biblia a pokol helyzetéről. Amikor Jónás prófétát elnyelte egy nagy hal, hogy megmeneküljön a vízbe fúladástól, így imádkozott a hal gyomrából: „Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték, és meghallgatott engem; a pokol [a sír, széljegyzet szerint] gyomrából kiálték, és meghallád az én szómat.” (Jónás 2:2). Hol volt Jónás? A hal gyomrában, amelyet Isten rendelt, hogy elnyelje őt. Az a szűk, sötét hely lett volna a próféta sírja, ha Isten nem parancsolja meg a halnak, hogy hányja ki Jónást a száraz földre. De amíg ott volt, a „pokolban” volt; Jónás olyan volt, mint egy halott a seolban, azaz a sírban. Egyszerűen fogalmazva: a pokol nincs a föld tüzes közepében, hiszen nem mélyebb, mint egy egyszerű sírgödör.

És mi a helyzet a csatatéren elesett katonákkal? Mennybe jutnak vagy pokolba? A helyes válasz az Ezékiel 32:27 versben olvasható: „Az erősek, akik elestek [a harcban] a körülmetéletlenek közül, hadifegyvereikkel együtt mentek le a pokolba. Az ő fegyvereiket a fejük alá tették, de az ő vétkük csontjaikon marad, mert félelmükre voltak a vitézeknek az élők földjén.” A háborúban meghalt katonák tehát a pokolba, azaz a seolba vagy sírba mennek, és a fegyvereik is ott nyugodnak velük a holtak földjén. Az Ámós 9:2 is ezt támasztja alá: „Ha a pokolba ásnak is be magukat, kezem onnan is kiragadja őket.”

A 4Mózes 16:32–33 azokról ír, akik Mózes ellen lázadtak fel: a föld „megnyitá az ő száját, és elnyelé őket... és mindaz, ami az övék, elevenen lementek mind a gödörbe” (a pokolba, Dy). Ez is azt bizonyítja, hogy a seol csupán azt a földrengés általi sírgödröt jelenti, ahová a lázadók alászálltak.

Van-e példa arra a Szentírásban, hogy valaki a pokolba került, de kiszabadult onnan? Igen, Jónás. A Biblia azonban egy még fontosabb példát mutat be Jézusról, aki szintén a pokolba ment, ott maradt három napig, majd a Mindenható Isten ereje által feltámasztatott. Hallgassuk meg Péter apostol szavait a Zsoltár 16:10 alapján: „Mert nem hagyod lelkemet a seolban [pokolban], nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson... Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, aminek mi mindnyájan tanúi vagyunk.” (Cselekedetek 2:31–32). A zsoltárban szereplő héber seol szót Péter a görög hádész szóval idézi, ami bizonyítja, hogy a két kifejezés teljesen egyértelmű. Az eredeti szó mindkét nyelven az emberiség közönséges sírját jelenti – azt az állapotot, ahol a halottak láthatatlanok. Ez volt az a hely, ahol az Isten Fia tartózkodott három napig, éppen úgy, mint Jónás.

Luciferről így szól a prófécia a babiloni király kapcsán: „A pokol odalent megindul te miatta, hogy találkozzon veled érkezésedkor: miatta felriasztja a halottakat, és a föld minden fejedelmét; felemeli trónjáról a nemzetek minden királyait.” (Ésaiás 14:9). Ha az Ördög eleve ott lett volna, hogyan indult volna el a pokol, hogy eléibe menjen? Úgy, ahogyan a 15. vers prófétálja: „Mégis a pokolba taszíttatnál, a sírgödör mélységébe!” Itt a pokol a mélységre utal, ahová megkötözve vettetik ezer évre (Jelenések 20:1–3, 7).

Sokan hiszik, hogy akik a pokolba kerülnek, azok számára nincs remény a visszatérésre. De Jézus kijött a pokolból, és a Jelenések 20:13-ban ezt olvassuk: „A halál és a pokol kiadta a halottakat, akik benne voltak; és megítéltetnek mindnyájan a cselekedeteik szerint.” A következő, 14. vers pedig így szól: „A halál és a pokol [hádész] vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál.” Ez kifejezetten jelképes nyelvezet, hiszen a halált és a poklot mint elvont állapotokat nem lehet szószerint egy égő tóba vetni. Ahogy Pál apostol is mondja, maga a halál semmisül meg: „Elnyeletett a halál diadalmaskodással.” (1Korinthus 15:54–55). Ezt a képletes nyelvet a Biblia maga magyarázza meg: „Ez a második halál, a tűznek tava.” (Jelenések 20:14). A második halálból nincs megváltás vagy feltámadás. A 10. vers örömteli kijelentése szerint pedig az Ördög is végleg bevettetik a kénkővel égő tűz tavába, ami a végleges és megmásíthatatlan megsemmisülést jelenti.

A Márk 9:47–48-ban a King James fordítás így ír: „És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt: jobb neked egy szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a pokol tüzére: ahol az ő férgük meg nem hal, és a tűz el nem aluszik.” Sokan ebből a versből próbálják igazolni a tüzes, öntudatos kínzóhely létezését. Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk Jézus szavait, láthatjuk, hogy a szöveg a *férgekről* mondja, hogy nem halnak meg, nem pedig az emberi lélekről. Jézus nem állította, hogy ott élőlények szenvednének örökké a tűzben. Mire gondolt hát? Arra, hogy jobb az embernek lemondani bármiről – még egy olyan értékes dologról is, mint egy szem, kéz vagy láb –, semhogy ezekkel együtt pusztuljon el a Gyehennában. Itt a görög szöveg nem a hádész, hanem a gyehenna szót használja, ami a Héber Szentírásban a **Hinnom Völgyére** utal. Ez a völgy Jeruzsálem déli és nyugati falain kívül esett, és szemét-, illetve halottégetésre használták; az izraeliták ide dobták a városi hulladékot, a döglött állatokat és a kivégzett, megvetett bűnösök holttestét, hogy a tűz eméssze meg azokat. Élő teremtményeket természetesen nem dobtak be oda, mert az ellenkezett a zsidó törvénnyel. A tüzet folyamatosan égve tartották, amihez kénkövet is adtak. A Gyehenna így a teljes, visszavonhatatlan megsemmisülés, az örök büntetés (a törlés az életből) szimbólumává vált, nem pedig az örök kínzásé.

A Gyehenna úgy szerepel, mint egy „tűzzel és kénkövekkel égő tó” (Jelenések 21:8), míg a hádész csupán azt a halotti állapotot jelöli, amelyből van feltámadás. Ha Jézus szavait a Gyehennáról szószerinti tüzes kínzásnak tekintenénk, akkor kizárólag a szószerinti egylábú vagy egyszemű emberek nyerhetnének örök életet (vö. Máté 23:33, ahol a legtöbb fordítás szintén tévesen fordítja a Gyehennát pokolnak).

Ahol a Gyehenna szót használja a szöveg, ott minden esetben az örök pusztulásra utal. Figyeljük meg Jézus szavait a Máté 10:28-ban: „És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, de a lelket nem ölhetik meg; hanem attól féljetek inkább, aki a lelket is, meg a testet is elpusztíthatja a Gyehennában.” Mivel Isten elpusztíthatja mind a testet, mind a lelket a Gyehennában, ez egyértelműen bizonyítja, hogy a Gyehenna a teljes és végleges megsemmisülést jelenti, nem pedig az örökös gyötrődést. Ugyanez a jelentése az „örökké tartó tűznek” a juhok és kecskék példázatában is, ahol Jézus így határozza meg a kecskék sorsát: „Ezek elmennek az örökké tartó kivágatásra [görög: kolasis = büntetés/eltávolítás], az igazak pedig az örök életre.” (Máté 25:46). A kecskék büntetése tehát az, hogy örökre kivágattatnak az életből.

Felmerülhet a kérdés: mit mondjunk a gazdag emberről, akiről Jézus azt mondta, hogy a pokolba ment, és Lázárról, akit „az angyalok elvittek az Ábrahám kebelébe”? (Lukács 16:19–31). Ez egy példázat, egy jelképes kijelentés. Ésszerűtlen volna azt hinni, hogy valaki azért jut a pokolra, mert gazdag volt és jó ruhákat viselt, hiszen semmilyen morális vád nem éri a gazdag embert a történetben. Másrészről az is abszurd lenne, ha a mennybe jutás feltétele az lenne, hogy valaki koldus legyen, fekélyekkel borítva egy gazdag kapujában üljön, és a morzsákat egye. Hány olyan zsidó vagy ember él ma a földön, akinek a helyzete megfelelt volna Lázáréknak? Ráadásul, ha a gazdag ember egy szószerinti tüzes tóban sínylődne, hogyan küldhetett volna Ábrahám egy csepp vizet Lázár ujjának hegyén, hogy hűsítse a nyelvét? A példázatban a gazdag ember a képmutató vallási vezetőket jelképezi, akik elidegenedtek Istentől, míg Lázár a hűséges, alázatos osztályt ábrázolja, akik elnyerték Isten kegyelmét, és vigasztalásra leltek Isten Igéjében (vö. 1János 4:16).

Történelmi kitekintésként meg kell jegyeznünk, hogy a tüzes, örök kínzatásként értelmezett pokoltan **nem a Szentírásból ered**, hanem évszázadokkal Krisztus előtt a görög filozófiából (például Platón lélekvándorlási és túlvilági büntetésetörténeteiből, valamint a Tartarosz-mítoszokból) szivárgott be és gyökerezett meg a későbbi egyházi hagyományban, szorosan összefonódva az emberi lélek természetes halhatatlanságának a téveszméjével is (mivel az örök kínok elviseléséhez a léleknek állítólag elpusztíthatatlannak kellene lennie).

Összefoglalva: a Gyehenna azt a végleges állapotot mutatja, ahonnan nincs feltámadás vagy megmenekülés. Ezzel szemben a pokol, vagyis a seol és a hádész csupán az emberiség közönséges sírját jelenti, ahová mind a jók, mind a gonoszok elmennek, és pihennek a feltámadás reményére várva.

Kiegészítés

Jeremiás 10:23; Zsoltárok 143:1; János 4:24
Zsoltárok 65:2; Efézus 3:20; 1Királyok 8:22–54; Dániel 9:20–23; Jakab 5:17–18
Máté 6:7–8; János 17:9, 16:23; Efézus 6:18–19
1János 2:1; 1Timóteus 2:5; 1János 5:14; 1Péter 4:7, 3:12
Példabeszédek 15:8, 29, 28:9; Ésaiás 1:15; Jakab 4:3
János 14:6, 13–14; Jeremiás 7:16, 11:14; Példabeszédek 1:22–33