Egyháztörténelmi mérföldkövek és a bibliai tanítások

Az alábbi kronológiai felsorolás azt mutatja be, hogy a kereszténység története során milyen emberi hagyományok, dogmák és intézmények épültek be az egyházba az évszázadok folyamán, összevetve azokat a Szentírás (a Biblia) eredeti tanításaival:

• Kr. u. 49–50 körül – A körülmetélkedés kérdése: A jeruzsálemi zsinat hivatalosan tisztázta, hogy a pogány eredetű hívőknek nem kell a Mózesi törvény szerint körülmetélkedniük a megváltáshoz (vö. Apostolok Cselekedetei 15:28, 29).
• Kr. u. 110 körül – A „katolikus” kifejezés megjelenése: Antiochiai Ignác leveleiben jelenik meg először a „katolikus” (egyetemes) egyház elnevezés a helyi keresztény gyülekezetek összességére vonatkozóan, ami megalapozta a későbbi hierarchikus szervezetet.
• Kr. u. 120 körül – Szenteltvíz használata: A korai egyházi szokásokba bekerül a pogány rítusokból átvett szenteltvíz használata. Bibliai háttér: A Biblia semmilyen különleges szenteltvizet vagy tárgyat nem rendel el a hívők számára; a szellemi tisztulás Isten szavához és a Krisztus vérébe vetett hithez kötődik (vö. Efézus 5:26).
• Kr. u. 200 körül – Kisdedkeresztelés: Tertullianus feljegyzéseiben megjelenik a csecsemők keresztelésének gyakorlata, amely később államvallási szinten általánossá vált. Bibliai háttér: A Biblia kizárólag a személyes hiten és bűnbánaton alapuló, tudatos vízbe merítkezést (alámerítést) ismeri el (vö. Máté 28:19; Apostolok Cselekedetei 8:12).
• Kr. u. 224-től (III. század) – Halhatatlan lélek és Szentháromság tana: A görög-római filozófia (pl. Platón tanai) erős hatására a teológiában megszilárdul a halhatatlan lélek platonista koncepciója, a Nikaiai zsinat (325) pedig rögzíti a Szentháromság-dogmát. Bibliai háttér: A Biblia szerint az ember maga a lélek, a halál nem lélekvándorlás vagy tudatos túlélés, hanem a tudat megszűnése (Seol/sír), a feltámadás pedig egy jövőbeli isteni ajándék (vö. Prédikátor 9:5; Ezékiel 18:4; János 5:28, 29). A Szentháromságról szóló kifejezést vagy tant a Szentírás nem említi; Jézus világosan kijelentette, hogy az Atya nagyobb nála (vö. János 14:28; 1Korinthus 15:28).
• Kr. u. 321. március 7. – A vasárnap mint ünnep: Nagy Konstantin római császár rendeletben tezi a vasárnapot („a Nap tiszteletre méltó napját”) kötelező pihenőnapra, felváltva a bibliai szombatot. Bibliai háttér: A negyedik parancsolat a hetedik napot (szombatot) rendelte megünneplésre, és az újszövetségi keresztények sem kaptak isteni parancsot a nap megváltoztatására (vö. 2Mózes 20:8–11).
• Kr. u. 391 – A mise mint áldozat bevezetése: Ahogy a kereszténység államvallássá vált, az egyszerű emlékvacsorából (Úrvacsora) egyre pompásabb, áldozati jellegű szertartás, a mise lett. Bibliai háttér: Jézus Krisztus egyszer s mindenkorra áldozatul adta magát; a vacsora az ő emlékére történő szimbolikus megemlékezés, nem pedig ismétlődő vérontás nélküli áldozat (vö. Heberek 9:25–28).
• Kr. u. 503 – A tisztítótűz (purgatórium) tana: I. Gergely pápa tanításai nyomán körvonalazódik, majd a középkorban dogmatizálódik a purgatórium fogalma, ahová a bűnös lelkek kerülnek tisztulásra. Bibliai háttér: A Biblia sehol sem említi a tisztítótüzet; Júdás levele és János első levele egyaránt azt tanítja, hogy Jézus Krisztus vére tisztít meg minket minden bűntől már a jelenlegi életben, halál utáni közbenső tisztítóhely nincs (vö. 1János 1:7).
• Kr. u. 609 körül – Pápai hódolat és lábcsókolás: IV. Bonifác pápa átveszi a pogány épületeket és a bizánci udvari szertartásokat; a pápák iránti tiszteletben megjelenik a királyi hódolat és a lábcsókolás. Bibliai háttér: Péter apostol visszautasította, hogy imádják vagy földre boruljanak előtte, mondván: „Kelj fel, én magam is ember vagyok” (Apostolok Cselekedetei 10:25, 26). Jézus pedig így intett: „Atyátknak ne hívjatok senkit se a földön” (vö. Máté 23:9).
• Kr. u. 787 – Képek és szobrok tisztelete: A II. nikaiai zsinat hivatalosan engedélyezi a szentképek és szobrok tiszteletét (megkülönböztetve a tiszteletet az imádattól). Bibliai háttér: A Tízparancsolat szigorúan tiltja a bálványok készítését és leborulást előttük: „Ne csinálj magadnak faragott képet... Ne borulj le előttük és ne tiszteld őket” (2Mózes 20:4, 5).
• Kr. u. 1015 körül – A papi cölibátus (nőtlenség): A nyugati egyházban fokozatosan bevezetik, majd kötelezővé teszik a papság számára a nősülést tiltó cölibátust. Bibliai háttér: Péter apostol és a többi apostol is nős ember volt (vö. 1Korinthus 9:5; Máté 8:14). Pál apostol úgy határozja meg a felvigyázót, mint akinek „legyen felesége”, és a házasság tiltását a hitehagyás jelének nevezi (vö. 1Timótheus 3:2; 4:1–3).
• Kr. u. XI–XII. század – Búcsúcédulák árusítása: A keresztes hadjáratok és építkezések finanszírozására elindul a bűnökért járó büntetés pénzért való „megváltása”, a búcsúcédulák rendszere. Bibliai háttér: Isten kegyelmét és a bűnök bocsánatát pénzen nem lehet megvásárolni; ez ingyen ajándék hit által (vö. Cselekedetek 8:20; Efézus 2:8, 9).
• Kr. u. 1204 / 1231 – Az inkvizíció felállítása: Létrejön a pápai inkvizíció intézménye az „eretnekek” felkutatására, kínzására és kivégzésére. Bibliai háttér: Jézus soha nem kényszerített senkit fegyverrel vagy erőszakkal a követésére; azt mondta: „Az én királyságom nem e világból való” (János 18:36).
• Kr. u. 1215 – Kötelező fülgyónás: A IV. Lateráni Zsinat előírja a hívők számára az évenkénti legalább egyszeri gyónást egy pap előtt. Bibliai háttér: A Biblia arra buzdít, hogy a bűneinket elsősorban Istennek valljuk meg, és egymásnak is tegyük ezt meg, de emberi közvetítő (papi gyóntatószék) általi kötelező feloldozást nem ír elő (vö. Zsoltárok 32:5; Jakab 5:16).
• Kr. u. 1456 – Háborús fegyverek megáldása: A papság elkezdi megáldani a háborús ágyúkat és a harci zászlókat. Bibliai háttér: Jézus így szólt Péterhez: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert mindazok, akik kardot fognak, kard által veszenek el” (Máté 26:52).
• Kr. u. 1534 – A reformáció kiátkozása: A katolikus egyház hivatalosan is elítéli és kiátkozza a bibliai alapokhoz (Sola Scriptura) visszatérő reformátorokat, miközben Angliában létrejön az önálló állami egyház.
• Kr. u. 1543 – A heliocentrikus világkép (Kopernikusz): Miklós Kopernikusz kiadja fő művét a napközpontú világképről, elindítva azt a hosszú tudományos-teológiai konfliktust, amelyben az egyház kezdetben bibliai fundamentalizmusra hivatkozva vetette el a tudományos tényeket.