Júda

„Júda! Téged magasztalnak atyádfiai, kezed ellenségeidnek nyakán lesz, és meghajolnak előtted atyádnak fiai. Oroszlánkölyök Júda; zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam! Lehevert, lenyugodott, mint a hím oroszlán, és mint nőstény oroszlán: ki veri őt fel? Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül, míg eljő Siló, és a népek néki engednek.” (1Mózes 49:8–10) Több mint harminchat évszázaddal ezelőtt hangzottak el ezek a prófétai jelentőségű szavak egy halálos ágyán fekvő pátriárka, Jákob ajkairól, Izrael nemzetének atyjától. Ezt a tizenkét fia közül a negyedikhez, Júdához intézte – akinek nevének jelentése: dicséret – egészen pontosan Kr. e. 1713 körül.

Amíg Jákob a két feleségéért és a jószágokért húsz évet szolgált Lábánnál, tizenegy gyermeke született, köztük Júda is, akit Lea szült. Akkor így szólt Lea: „Most már hálákat adok az Úrnak; azért nevezé nevét Júdának.” (1Mózes 29:35) Júda gyermekkorát Padan-Arámban töltötte, ifjúkorában pedig családjával együtt Kánaán felé utazott. Kilenc testvérével együtt Dóthánban őrizte a nyájakat, amikor meglátták a közeledő tizenegyedik testvérüket, a gyűlölt álomlátó Józsefet. Összeesküvést szőttek ellene: „Ímhol jő az álomlátó. Most hát jertek, öljük meg őt...” Rúben és Júda voltak az egyedüliek, akik nem egyeztek bele a gyilkosságba. Júda ekkor egy alternatív indítvánnyal állt elő: „Mi haszna, ha megöljük a mi atyánkfiát, és eltitkoljuk az ő vérét? Jertek, adjuk el őt...” Végül eladták húsz ezüstpénzért egy Egyiptomba tartó midianita és izmaelita karavánnak (1Mózes 37:18–28). Bár Júda nem akarta a halálát, csatlakozott az ártatlan testvér elleni bűnös összeesküvéshez, és Rúbennel együtt részt vett a tett elfedésében (Máté 15:14; Jelenések 18:4). Júda e cselekedete azt a réteget szemlélteti, amely egykor irigykedett és rosszul bánt Jézus Krisztus igaz követőivel, amiért azok hűségesen szolgálták Istent (1Mózes 37:5–11; Filippi 2:9–11).

Júda ezután feleségül vette a kánaáni Suáh leányát, akitől három fia született: Hér, Ónán és Séla. Mivel Hér gonosz volt az Úr előtt, meghalt. A családi szokás és törvény megkövetelte, hogy Ónán utódot tássaszon elhunyt bátyja özvegyének, Támárnak, de ő ezt elutasította, ami a pusztulásához vezetett. Séla még fiatal volt, így az ígéret nem teljesedett. Később Júda – anélkül, hogy tudta volna – kapcsolatba lépett Támárral (akit álarc mögött menyének hitt), és tőle két ikergyermeke született: Pérecz és Zerákh. Júda így a menyén keresztül a saját unokáinak/gyermekeinek az apja is lett egyben.

Isten csodálatos gondviselését mutatja, hogy Pérecz lett a láncszem abban a nemzetségi leszármazási vonalban, amely a Messiáshoz vezet. Tőle származott Dávid királyi háza, és rajta keresztül jött el később Jézus (Ruth 4:18–22; Máté 1:3). Támár mély tisztelettel viseltetett Isten iránt, és őszintén óhajtotta az Ő rendjének fenntartását; amikor lépett, Júda nevének fennmaradását akarta biztosítani az ígéret földjén. Júda végül elismerte igazságtalanságát, és ezt mondta Támárral kapcsolatban: „Igazabb ő nálamnál, mert bizony nem adtam őt feleségül az én fiamnak, Sélának.” (1Mózes 38. fejezet)

Húsz év telt el József eladása óta, és beköszöntött a hét szűk esztendő első éve. Jákob így szólt fiaihoz: „Íme, én hallom, hogy Egyiptomban van gabona; menjetek le oda, és vegyetek onnan nekünk gabonát, hogy éljünk, és ne haljunk meg.” (1Mózes 42:2) A testvérek leutaztak Egyiptomba, de a legkisebb fiú, Benjamin atyjával maradt. József, aki ekkor már Egyiptom miniszterelnöke és élelmezési főfelügyelője volt, kémeknek nevezte őket, hogy kipróbálja a szívüket: vajon megváltozott-e a gyilkos, irigy magatartásuk? Követelték, hogy hozzák el hozzájuk a legkisebb testvérüket, Benjamint, Simeont pedig túszként visszatartották (1Mózes 42:14, 15).

Amikor a második utazás szükségessé vált, Jákob kezdetben hallani sem akart arról, hogy elvegyék tőle Benjamint. Júda ekkor bátran előtérbe lépett: „Bocsásd el azt a fiút énvelem, és mi azonnal felkelünk és elmegyünk, hogy éljünk, és meg ne haljunk sem mi, sem te, sem a mi gyermekeink. Én leszek kezes érette; az én kezemből kérd őt elő... mind éltig bűnös legyek előtted.” (1Mózes 43:8, 9) Jákob végül engedett Júda szavának, és Benjamin kíséretében elindult a második egyiptomi út.

Miután megérkeztek, József próbára tette őket: elrejttette aranypoharát Benjamin zsákjába. Amikor utolérték őket, és a kelyhet megtalálták Benjamin birtokában, a döntés megszületett: Benjamin rabszolgaságra ítéltetett, a többiek pedig hazatérhetnek Kánaánba.

Itt lett volna a tökéletes alkalom, hogy megszabaduljanak Benjamintól (aki atyjuk kedvence volt), ha ugyanolyan kegyetlenek lettek volna, mint egykor Józseffel. De nem éltek a lehetőséggel. Júda ekkor a testvérek szóvivőjeként egy rendkívül megható és nemes lelkű védőbeszédet tartott, amelynek a végén ezt mondta: „Hadd maradjon azért e gyermek helyébe a te szolgád az én uramnak szolgájául; e gyermek pedig menjen fel az ő bátyjaival.” (1Mózes 44:18–34) Ez a tett minden kétséget kizáróan bizonyította a szívük teljes megváltozását.

Júda ezen magatartása azt a hűséges réteget szemlélteti, amely korábban eltévedt vagy hibázott, de felismerve a bűnét, megtért szívvel az igazság mellé áll. Amiképpen Benjamint hamisan vádolták, úgy vádolják ma is igaztalanul Isten hűséges népét; a jóakaratú emberek azonban kiállnak mellettük, osztozva a próbáikban és az üldöztetésükben.

Meghatódva Júda önfeláldozó szavaitól, József felfedte kilétét a testvérei előtt: „És most ne bánkódjatok, és ne bosszankodjatok azon, hogy engem ide eladtatok; mert a ti megmaradásotokért küldött el engem Isten tielőttetek.” (1Mózes 45:5–8) Megparancsolta nekik, hogy hozzák le apjukat és egész családjukat Egyiptomba, a bőség földjére, és útközben ne háborogjanak (1Mózes 45:24). Ma Jézus Krisztus hívja egy életmentő, szellemi meghívással az embereket a bőségre, hogy merítsenek az Ő kegyelméből.

Amikor Jákob és egész háza megérkezett Egyiptomba, Fáraó a kiváló szolgálatra való tekintettel a jószágai gondviselőivé tette a testvéreket (1Mózes 47:11, 12). Júda nemzetsége lett a legkiemelkedőbb Izrael törzei között (Bírák 1:1–4; 1Krónika 5:2), beigazolva, hogy Jákob próféciája isteni ihletésű volt (Zsoltárok 78:68).

Ahogyan Júda Benjámint védelmezte, úgy tekint Jézus Krisztus is a „legkisebb testvéreivel” szembeni cselekedetekre (Máté 25:31–40). A prófétai üzenet ma is arra hív, hogy tartsunk ki Isten igazsága mellett, mert a hűség jutalma az örök élet Isten országában.