Ábrahám

„Táré pedig hetven esztendős volt, amikor nemzette Abrámot, Náhórt és Háránt.” (1Mózes 11:26) Bár a bibliai sorrendben Ábrahám szerepel elsőként, ez nem jelenti azt, hogy ő született volna elsőként a fiak közül (a 70 éves kor valószínűleg a nemzedékalapítás kezdetét vagy az első fiú születését jelöli). A bibliai kronológiai adatokból – nevezetesen abból, hogy Táré 205 évesen halt meg Háránban (1Mózes 11:32), Ábrahám pedig 75 éves volt, amikor elhagyta Háránt apja halála után (1Mózes 12:4; Cselekedetek 7:4) – az következik, hogy Ábrahám akkor született, amikor Táré 130 éves volt. Ábrahám 352 évvel az özönvíz után, Sém leszármazottjaként látta meg a napvilágot a káldeai Úr városában. Ez a város a mezopotámiai völgy alsó részén, az Eufrátesz folyó nyugati partján feküdt; lakói bálványimádók voltak, égitesteket – főleg a holdat – imádták (5Mózes 4:19; 17:3). Apja is bálványimádó volt, és bálványokat készített. Az úr-beli káldeusok Nimródot istenítették, Ábrahám azonban az igaz Istenben hitt (Róma 10:17). Őt nevezik azok atyjának, „akik hisznek” (Róma 4:11, 16).

Mialatt még Úr városában tartózkodott, Isten elhívta őt onnan; elhagyta atyja házát, és elindult arra a földre, amelyet Isten mutatott neki. Ezt az ígéretet kapta: „Megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei.” (1Mózes 12:1–3; Cselekedetek 7:2–4) Elkísérte őt apja, unokaöccse, Lót, és a felesége, Sára, aki egyben a féltestvére is volt (1Mózes 11:31; 20:12). Hatalmas nyájaik és csordáik miatt – amelyekről gondot kellett viselniük az utazás során – a vándorok nem a sivatagon át vezető, rövidebb úton mentek Kánaán felé, amely Úrtól nyugatra feküdt, hanem átkeltek az Eufrátesz keleti partjára, és a folyó mentén észak felé utaztak, kihasználva a bőséges legelőket. Háránba, az Eufrátesz felső folyásához érkezve egy időre letáboroztak, és később itt halt meg Táré 205 éves korában. Ezt követően Ábrahám, Lót és Sára átkeltek az Eufráteszen, tovább utaztak délnyugati irányba, és elérték Kánaán földjét. Ábrahám ekkor 75 éves volt (1Mózes 11:32; 12:4; Cselekedetek 7:4). Ábrahám Kánaánban nem épített magának állandó hajlékot, hanem sátorban lakott (Zsidók 11:9).

A Kánaánt sújtó kegyetlen éhínség miatt Ábrahám és családja Lót kíséretében tovább utazott Egyiptomba. Végül onnan ismét visszatértek Kánaánba, és ott táboroztak le, ahol először, Bétel és Ai között. Ekkor már az utazók vagyona olyan nagyra nőtt, a nyájaik és csordáik annyira megszaporodtak, hogy a terület már nem volt elegendő ahhoz, hogy együtt maradjanak. Veszekedés tört ki Lót és Ábrahám pásztorai között, ezért Ábrahám a békesség érdekében a szétválást javasolta. Lót a Jordán jól öntözött alföldjét választotta. Ekkor Isten Ábrahámhoz fordult, és ígéretet tett neki, hogy az egész földet, amelyet a szemével lát, örökre az ő magvának adja, és hogy a leszármazottai olyan sokan lesznek, mint a tenger partján a föveny. Ezzel az ígérettel Isten arra mutatott előre, hogy ezt a földet Jézus Krisztus és Isten népe fogja örökölni. Amikor Lótot fogságba ejtették a pogány királyok, Ábrahám felfegyverezte a szolgáit, üldözőbe vette a támadókat, és kiszabadította az unokaöccsét. Az ütközetből való visszatérésekor találkozott Melkisédekkel, akit „a Magasságos Isten papjának” neveztek, és tizedet fizetett neki (1Mózes 14:8–20).

Az isteni ígéret ellenére Ábrahámnak 85 éves korában még nem volt gyermeke. Ezért a felesége, Sára felkínált Ábrahámnak egy egyiptomi rabszolganőt, Hágárt másodfeleségül, aki megszülte neki Ismáelt (1Mózes 16:16). De nem ő volt a megígért mag, mivel a rabszolga gyermeke volt, és nem a jogos feleségé. Amikor Ábrahám 99 éves lett, Isten megkötötte vele a körülmetélkedés szövetségét, megerősítette a korábban tett kijelentését – miszerint Ábrahám magva megszámlálhatatlan lesz –, és a nevét Abrámról Ábrahámra változtatta, ami azt jelenti: „sokaság atyja” (1Mózes 17:1–14). „Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az ő neve... Megáldom őt, hogy népekké legyen... a te feleséged, Sára szül néked fiat, és nevezed annak nevét Izsáknak, és megerősítem az én szövetségemet ővele örökkévaló szövetségül az ő magvának őutána.” (1Mózes 17:15, 16, 19)

Sára végül fiút szült, akit Izsáknak neveztek el (1Mózes 21:1–6; Zsidók 11:11, 12). Mivel Ismáel csúfolta Izsákot, Ismáelt és az anyját, Hágárt elűzték. Izsák kigúnyolásával megkezdődött Ábrahám magva nyomorgatásának négyszáz éves időszaka, amelyet Isten már korábban előre tudatott Ábrahámmal. Ez az időszak (amply az izraelitákra, Ábrahám leszármazottaira vonatkozott) az egyiptomi kivonulással fejeződött be (1Mózes 15:13, 14; 2Mózes 12:35, 36, 38). Idős szülei Izsákot az Úr útja és iránymutatásai szerint nevelték (1Mózes 18:19).

Amikor Izsák felnőtt, Isten próbára tette Ábrahámot, és ezáltal egy kiemelkedő prófétai képet alkotott (1Mózes 22). Isten azt kérte Ábrahámtól, hogy vegye a szeretett feleségétől született fiát, és áldozza fel égőáldozatként. Ábrahám ezáltal kétségtelenül hatalmas belső küzdelmet élt át: hiszen Sárának sok nemzet anyjává kellett lennie, és Izsák magvának kellett fennmaradnia. Bár mindezt emberileg nem érthette, Ábrahám nem tétovázott, hanem azonnal elindult Izsákkal a Mórija hegyéhez, ahogy Isten utasította. Izsák pedig hagyta magát az oltárhoz kötözni. Ábrahám már felemelte a kést, de ebben a sorsdöntő pillanatban az Úr angyala megállította a kezét. Ez olyan volt, mintha Izsák a halálból tért volna vissza. A közelben egy kos akadt fenn a szarvánál fogva a bozótban, és ez a kos helyettesítette Izsákot az oltáron mint áldozat.

Isten ezzel az eseménnyel előrevetítette az Ő egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak a feláldozását. Jézus, ahogyan Izsák is, csodálatos módon született meg emberként, és a feltámadás által valóságosan visszatért a halottak közül (János 3:16; Zsidók 11:17–19). Jézus Krisztus által fognak megáldatni „a föld összes nemzetei” (Cselekedetek 3:25, 26; Zsidók 5:9).

Sára 127 éves korában halt meg, és Makpelá barlangjában temették el, amelyet Ábrahám Efrontól vásárolt meg. Három évvel később Ábrahám elküldte a legidősebb és legmegbízhatóbb szolgáját a szülőföldjére, hogy fiának, Izsáknak feleséget hozzon a rokonai közül. A választott a mezopotámiai Rebeka lett, Ábrahám testvérének, Náhórnak az unokája. Sára halála után Ábrahámnak (korára való tekintettel csodálatos módon) Keturától még hat fia született, de az egyetlen jogos örököse Izsák maradt, a többi fiú csak ajándékokat kapott és elköltözött. A „nagyobb Ábrahám”, Isten, hasonlóképpen tette egyszülött Fiát, Jézus Krisztust is mindenek örökösévé (Zsidók 1:2; Róma 8:15).

Ábrahám 175 éves korában halt meg, és ugyanabba a Makpelá barlangjába temették el, ahová ő maga 38 évvel korábban eltemette Sárát.