Mózes

Mózesről Isten Igéje úgy beszél, mint aki „igen szelíd vala minden embernél inkább, akik e föld színén vannak” (4Mózes 12:3). Mózes a zsidó nép számára egy rendkívül kritikus időben, Kr. e. 1595-ben született Egyiptomban, amikor a fáraó parancsba adta, hogy minden zsidó fiúgyermeket öljenek meg. Amrám, egy lévita férfi és felesége, Jókebéd egy kivételesen szép fiút szültek (Cselekedetek 7:20). Miután három hónapig rejtegették, egy sásból font kosárban a Nílus partjára rejtették, ahol a fáraó leánya rátalált. A hercegnő elhatározta, hogy megtartja a gyermeket, és gondozására egy zsidó dajkát – magát Jókebédet, Mózes édesanyját – fogadta fel, aki az Úr félelmében és útmutatása szerint nevelte a fiát.

Amikor a gyermek felnőtt, visszatért a fáraó leányához, aki saját fiaként tekintett rá, és a Mózes nevet adta neki, aminek jelentése: vízből kiemelt, megmentett. „És taníttatott Mózes az egyiptomiak minden bölcsességében; és hatalmas volt beszédben és cselekedetben. Mikor pedig a negyven esztendős kora betelt, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izrael fiait.” (Cselekedetek 7:22, 23) Látogatása szembesítette őt népének keserves elnyomásával. Mózes az Ábrahám Istenébe vetett hitében állhatatos maradt; a fényűző egyiptomi udvar csábításai nem távolították el a szívét az izraelitáktól. Amikor látta, hogy egy egyiptomi felvigyázó bántalmaz egy zsidót, Mózes védelmére kelt, és megölte az elnyomót. Ezzel sorsdöntő választás előtt állt: „Hit által tiltakozott Mózes, mikor felnövekedett, hogy a fáraó leánya fiának nevezzék; és inkább választotta az Isten népével való együttnyomorgást, semhogy a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét vegye; nagyobb gazdagságnak tartván Egyiptom kincseinél a Krisztus gyalázatát, mert a jutalom toborzására tekintett.” (Cselekedetek 11:22–26)

A történtek miatt a fáraó az életére tört, ezért Mózes Midián földjére menekült, ahol negyven esztendőt töltött. Feleségül vette Jethró leányát, Cipporát, akitől két fia született: Gerson és Eliézer. E negyven év folyamán értesülhetett a feddhetetlen Jób nehéz megpróbáltatásairól is, amelyet később Isten ihletésére papírra vetett. Eközben az izraeliták továbbra is nyomorogtak Egyiptomban, és a fáraó, aki Mózest kereste, meghalt, ám utóda sem volt különb (2Mózes 2:23). Az elnyomottak kiáltása feljutott Istenhez, aki megemlékezett az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak tett szövetségéről.

Mózes apósának nyáját legeltette a Hóreb (Sínai) hegy közelében, amikor az Úr angyala egy égő csipkebokorban megjelent neki, és megbízta a nép kiszabadításával (2Mózes 3:9, 10). Isten saját magát úgy fedte fel előttünk, mint az Én Vagyok, a szuverén Teremtő (2Mózes 3:14, 15). Mivel Mózes hivatkozott beszédhibájára, Isten Áront rendelte mellé szóvivőül, és Mózes a családjával együtt visszatért Egyiptomba (2Mózes 4:20; 18:1–5).

A fáraó azonban dacolt az isteni paranccsal, és Egyiptom földjét kilenc csapás sújtotta. Ezt követte a tizedik: Isten utasította Mózest a páskabárány feláldozására, amelynek vérével megkenniük az ajtófélfákat, hogy a pusztító angyal elkerülje a házaikat. Niszán hónap 14. éjszakáján, Kr. e. 1515-ben, 215 évi egyiptomi tartózkodás után mintegy hatszázezer férfi és a sokaság elhagyta Egyiptomot – ez jelölte meg a Törvényszövetség kezdetét.

A fáraó seregével utána eredt, de Isten kettéválasztotta a Vörös-tenger vizét, amely utat engedett Izraelnek, majd maga alá temette az egyiptomi sereget. A túlsó parton Mózes és a nép győzelmi éneket zendített (2Mózes 15:1–21). Három hónap múlva elértek a Sínai-hegyhez, ahol Isten átadta a Tízparancsolatot és a törvényeket.

A pusztai vándorlás negyven éve alatt voltak zúgolódások is; egyszer maga Áron és Miriám is lázadozott Mózes tekintélye ellen egy kúsita feleség miatt (4Mózes 12:1). A vándorlás végén, Moáb mezején, Mózes részletesen megújította a szövetséget a néppel, elénk tárva az engedelmesség áldásait és az engedetlenség következményeit (5Mózes 30:15–20).

Miután kinevezte utódját, Józsuét, és leírta a Mózes énekét, felment a Nébó hegyére, ahol Isten megmutatta neki az Ígéret Földjét. Mózes ott meghalt, és Isten maga temette el úgy, hogy senki sem ismerte a sírja helyét (5Mózes 34:1–7). Mózes volt a szerzője a Pentateuchusnak (a Biblia első öt könyvének), valamint Jób könyvének és a 90. zsoltárnak.

Isten Mózest prófétaként alkalmazta (5Mózes 34:10), aki előárnyékolta a nagyobb Szabadítót, Jézus Krisztust, amint azt Péter apostol is megerősíti az 5Mózes 18:15–19 alapján (Cselekedetek 3:20–23). Mózes és Jézus szelídsége örök példa a hatalmaskodó, erőszakos világi uralkodókkal szemben, hiszen a szelídek öröklik a földet (Zsoltárok 37:11; Máté 5:5).