A vallások

Függetlenül attól, hogy hol élsz, kétségtelenül megfigyelheted, hogy a vallás emberek millióinak életét befolyásolja – talán a tiedet is. Azokban az országokban, ahol a hinduizmust gyakorolják, gyakran látni púdzsát végző embereket; ez egy olyan szertartás, amelynek keretében a hívők kókuszdiót, virágokat és almát ajánlanak fel isteneiknek. Azután a pap tilakot tesz a homlokukra, azaz piros vagy sárga festékből egy pontot. A Gangesz folyónál milliók gyűlnek össze minden évben, hogy megtisztuljanak a vize által.

A katolikus országokban az emberek templomokban és katedrálisokban imádkoznak, feszülettel vagy rózsafüzérrel a kezükben. A rózsafüzér gyöngyszemei a Mária iránti odaadásból felajánlott imák számlálására szolgálnak. Az apácákat és a papokat sem nehéz felismerni, fekete öltözékük azonnal megkülönbözteti őket.

A protestáns országokban számtalan imaház és templom van. Vasárnaponként a gyülekezet tagjai általában felveszik a legszebb ruhájukat, és összegyűlnek ezeken a helyeken, hogy egyházi énekeket énekeljenek és prédikációkat hallgassanak. Lelkészeik gyakran fekete öltönyt és megkülönböztető papi gallért viselnek.

Az iszlám országokban a müezzinek hangját hallani, akik a minaretek erkélyéről naponta ötször hívják szertartásos imára (szalát) a hívőket. Az iszlám szent iratának a Koránt tekintik, amelyet hitük szerint Isten ihletett, és Gábriel angyalon keresztül adott át Mohamed prófétának az i. sz. 7. században.

Sok buddhista ország utcáin látni szerzeteseket, rendszerint sáfránysárga, fekete vagy piros öltözékben, ami a jámborság jele. A régi templomok a derűs Buddhát ábrázoló szobrokkal a buddhista hit ősiségét bizonyítják.

A családi oltárokkal és az ősöknek bemutatott áldozatokkal a sintoizmus – főként Japánban – a mindennapi élet szerves része. A japánok megengedhetőnek tartják, hogy akár a legvilágibb dolgokért is imádkozzanak, például egy iskolai vizsga sikeréért.

Mit mutat ez a sokféleség?

Mit mutat a vallásgyakorlatnak ez a világszerte tapasztalható sokfélesége? Azt, hogy az emberiségnek évezredek óta vannak szellemi igényei és vágyai. Az emberek próbák, terhek, kétségek és kérdések közepette élnek, beleértve azt az égető kérdést is, hogy miért kell meghalniuk. Istenükhöz vagy isteneikhez fordulnak áldást és megnyugvást keresve, s eközben vallásos érzéseiket sokféle módon fejezik ki. A vallások megpróbálnak választ keresni a nagy kérdésekre is: Miért vagyunk itt? Hogyan kellene élnünk? Mit tartogat a jövő az emberiség számára?

Másrészt viszont milliók vannak, akik semmilyen vallást nem gyakorolnak, és semmiféle istenben sem hisznek; ők az ateisták. Ismét mások, az agnosztikusok úgy hiszik, hogy Isten ismeretlen, és valószínűleg megismerhetetlen. Ez azonban nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy ők elvek vagy etikai alapok nélküli emberek lennének, mint ahogy azok sem feltétlenül rendelkeznek ilyenekkel, akik valamilyen hithez tartozónak vallják magukat. Ám ha valaki úgy fogja fel a vallást, mint bizonyos elvekhez, meggyőződésekhez való szigorú ragaszkodást és lojalitást, akkor valamilyen szinten a legtöbb ember „vallásos”, még az ateisták és az agnosztikusok is.

Egy olyan világban, amely az egyre gyorsabb közlekedési és kommunikációs eszközök révén mind kisebbé válik, a különböző vallások hatása világszerte érezhető. A különböző vallások tanulmányozása nem jelenti szükségszerűen azt, hogy valaki hűtlenné válik a saját hitéhez; a hitünk inkább növekedhet, ha látjuk, hogyan keresték más emberek a valóságot. A megismerés megértéshez vezet, a megértés pedig a más nézőpontú emberek iránti türelemhez.

Vajon a földrajz dönti el az igazságot?

Gondoltad vagy mondtad-e már: „Nekem megvan a magam vallása. Ez teljesen magánügy. Erről nem vitatkozom másokkal.” A vallás valóban nagyon is magánjellegű, hiszen szüleink és rokonaink úgyszólván születésünktől kezdve az elménkbe ültetik a saját vallási vagy etikai elképzeléseiket. Ezért általában a szüleink és nagyszüleink eszményeit követjük, a vallás pedig szinte családi hagyománnyá válik. Mi ennek a következménye? Az, hogy sok esetben a születési helyünk földrajzi véletlenszerűsége határozza meg, miben hiszünk.

Vajon ésszerű feltételezni, hogy az a vallás, amibe valaki beleszületik, szükségszerűen a teljes igazság? Aki Olaszországban vagy Dél-Amerikában jön a világra, valószínűleg katolikusként nő fel. Aki Indiában születik, az szinte automatikusan hindu lesz, vagy esetleg szikh. Egy pakisztáni családban született gyermek nyilvánvalóan muszlim lesz. Annak pedig, aki az elmúlt évtizedekben valamelyik szocialista diktatúrában született, sokszor nem volt más választása, mint ateistaként felnőni (Galata 1:13, 14; Cselekedetek 23:6).

Ha az emberek évezredeken át kizárólag azt az elvet követték volna, hogy „ami az őseimnek jó volt, az jó nekem is”, sokan még ma is primitív sámánizmust vagy termékenységi kultuszokat gyakorolnának.

A vallás gyümölcsei a történelemben

A világtörténelemnek mindenképpen arra kellene indítania bennünket, hogy megálljunk és elgondolkozzunk: Milyen szerepet játszott a vallás azokban a háborúkban, amelyek kimondhatatlanul sok szenvedést okoztak az emberiségnek? A keresztes hadjáratok, az inkvizíció, a közel-keleti és az észak-írországi konfliktusok – mindezek súlyos kérdéseket vetnek fel a vallási rendszerek erkölcsével kapcsolatban.

A névleges kereszténység országai sokszor képmutatásukról ismertek ezen a téren. A világháborúkban katolikus katolikust, protestáns protestánst gyilkolt politikai vezetőik parancsára, amit a papság többnyire elnézett vagy egyenesen támogatott. A Biblia azonban világosan szembeállítja a test cselekedeteit a Szellem gyümölcseivel: „A test cselekedetei... paráznaság, tisztátalanság, bálványimádás... ellenségeskedések, viszálykodás, féltékenység, haragkitörések... akik ilyen dolgokat gyakorolnak, nem öröklik Isten országát.” (Galata 5:19–21)

A Szellem gyümölcsei ezzel ellentétben a következők: „Szeretet, öröm, béke, hosszútűrés, kedvesség, jóság, hit, szelídség, önuralom.” Valamennyi igaz hitnek ezeket a békés gyümölcsöket kellene megteremnie (Galata 5:22, 23). Jézus Krisztus egyértelmű mércét állított fel: „Minden jó fa jó gyümölcsöt terem... Tehát valóban gyümölcseikről ismeritek fel azokat az embereket.” (Máté 7:17–20)

Miben más a Biblia üzenete a világvallásokhoz képest?

Sok ember ezzel a megjegyzéssel tér ki a téma elől: „Nekem megfelel a saját vallásom. Nem bántok senkit, és segítek másoknak.” De vajon elegendőek-e a saját ismérveink? Ha a vallás az ember viszonya a világegyetem Teremtőjéhez, akkor kizárólag a Teremtőnek van joga meghatározni, hogy mi elfogadható számára.

Ha mélyebben megvizsgáljuk, a bibliai hit két dologban radikálisan különbözik a világ összes többi vallásától:

1. Kegyelem a cselekedetek helyett: Minden ember alkotta vallás (legyen az hinduizmus, iszlám vagy buddhizmus) arra épül, hogy az ember a saját teljesítményével, szabályok betartásával vagy a karmája javításával próbál felérni Istenhez. A Biblia azonban azt tanítja, hogy az ember képtelen önmagát megváltani, ezért Isten hajolt le az emberhez Jézus Krisztusban. A megváltás Isten ingyenes ajándéka (kegyelme), amit nem lehet kiérdemelni, csak hittel elfogadni (Efézus 2:8-9).
2. Személyes kapcsolat a vallásos rutin helyett: Az igaz kereszténység lényege nem egy dogmarendszer vagy halott rituálék gépies ismétlése, hanem egy élő, személyes kapcsolat a Teremtővel (János 17:3).

Az isteni kinyilatkoztatás forrása

A Teremtőnek kinyilatkoztatást kellett adnia magáról, amely következetes, megbízható és mindenki számára hozzáférhető. A Biblia legősibb része régebbi a világ valamennyi más vallási írásánál. A Tóra (Mózes öt könyve) az i. e. 15. század környékéről származik. A hindu Rigvéda írásba foglalása ennél későbbi, a buddhista iratgyűjtemények az i. e. 5. századból, az iszlám Korán az i. sz. 7. századból, míg a Mormon könyve a 19. századból származik.

Minden vallás más választ ad a kérdéseinkre; de amikor a tiszta istentiszteletet keressük, végső soron arra a meggyőződésre kell jutnunk, amelyet Pál apostol is megfogalmazott: „A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a dolgok helyreigazítására...” (2Timóteus 3:16, 17). Ezért az egyetlen megbízható alapelvünk ez marad: „Isten legyen igaz, még ha minden ember hazug lenne is...” (Róma 3:4).