Hitehagyás és az antikrisztus

„Szájával rontja meg a képmutató a felebarátját, de az igazak a tudomány által megszabadulnak.” (Példabeszédek 11:9). A hazug nyelv gyűlöli az általa megrontott embert, és a hízelkedő száj romlást szerez (Példabeszédek 26:28). A bolond csak bolondot beszél, és a szíve hamisságot forral, hogy istentelenséget cselekedjen, és tévelygést szóljon az Úr ellen, hogy az éhező lelkét éhen hagyja, és a szomjazó italát elvegye. A csalárdnak eszközei csalárdak; álnokságot tervel, hogy hazug beszéddel elveszítse az alázatosakat, még ha a szegény igazat szólna is (Ésaiás 32:6–7).

A hitehagyás eljövetelének jelei

„A Lélek pedig nyilvánosan mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén.” (1Timóteus 4:1). Pál apostol arra int, hogy senki se csapjon be minket semmiképpen, mert az Úr napja nem jön el addig, amíg be nem következik a hitehagyás (a szakadás), és meg nem jelenik a bűn embere, a veszedelem fia (2Thesszalonika 2:3).

Pál a milánói presbiterekhöz intézett beszédében így intett: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett. Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után gonosz farkasok jönnek ti közétek, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt, ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják.” (Cselekedetek 20:28–30).

Amint a régi időben is voltak hamis próféták a nép között, úgy a keresztény gyülekezetekben is fognak feltámadni hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket csempésznek be, és megtagadják az Urat, aki megváltotta őket (2Péter 2:1–3). Ezek a tanítók víztelen kútfők és széltől hányatott fellegek, akik szabadságot ígérnek másoknak, holott ők maguk a romlottság szolgái (2Péter 2:17–22).

A Krisztus tudományától való elfordulás

Az Úr ezt mondja: „Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek! És azt mondták: Nem megyünk!” (Jeremiás 6:16). Aki félrelép, és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak nincs Istene (2János 9). A belopózkodott hamis atyafiak azzal a céllal jöttek közénk, hogy kikémleljék a szabadságunkat, és szolgaságba taszítsanak minket (Galátzia 2:4).

Júdás apostol is leírja ezeket a személyeket, akik szennyfoltok a szeretetvendégségeken, zúgolódók, panaszolkodók, akik a saját kívánságaik szerint járnak, és haszonlesésből személyimádók (Júdás 12, 13, 16–19). Lesz idő, amikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük, és az igazságtól elfordítva fülüket a mesékhez fordulnak (2Timóteus 4:3–5).

Isten népe kettős gonoszságot követett el: elhagyták az élő vizek forrását, és repedezett, vizet nem tartó kutakat ástak maguknak (Jeremiás 2:13). Elfeledkeztek róluk, és a hiábavalónak áldoznak, elcsábultak az ősrégi nyomról (Jeremiás 18:15). Hiába bíznak olyan hazug beszédekben, hogy „Az Úr temploma, az Úr temploma ez”, ha közben nem igazítják meg cselekedeteiket (Jeremiás 7:4–5, 12; lásd még Ámósz 5:5; Hóseás 12:11; 1Királyok 12:28–29).

Az antikrisztus megjelenése és a történelmi beteljesedés

Jézus maga is megjövendölte: „Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek... és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.” (Máté 24:5, 11, 24).

János apostol tisztázza, hogy ki az antikrisztus: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket... Valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és ez az antikrisztus lelke...” (1János 4:1–3). Sőt, sok antikrisztus támadt, akik kiváltak a közösségből, mert nem voltak közülük valók (1János 2:18–22; 2János 7).

Pál apostol a 2Thesszalonika 2:1–12-ben részletesen leírja a „bűn emberének” (a törvénytaposónak) a megjelenését, aki fölébe emeli magát mindannak, amit Istennek neveznek, és a Sátán ereje által, hazugság jeleivel és csodáival munkálkodik azok között, akik elvesznek, mivel nem fogadták be az igazság szeretetét. Ez a titokzatos hatalom a Jelenések könyvében is megjelenik a fenevadat ülő parázna asszony képében (Jelenések 17:3, 8, 16, 18).

A történelmi beteljesedés aspektusa: Érdemes megvizsgálni, hogy a reformáció nagy alakjai – mint például Martin Luther, Kálvin János vagy William Tyndale – hogyan értelmezték ezeket a bibliai próféciákat. Ők az Antikrisztust nem csupán egy távoli jövőben érkező, elszigetelt, egyszemélyes politikai diktátorként látták, hanem egy évszázadokon átívelő, intézményesült vallási-politikai rendszerként (a pápai hatalomként), amely a kereszténységen belülről kiindulva emelkedett fel. E rendszer vezetői – az apostoli székre hivatkozva – a „templomban ülve” (Isten népe között) felmagasztalták magukat Isten fölé, emberi hagyományokkal, dogmákkal és a tiszta evangélium eltorzításával tévesztve meg a hívőket. Ez a történelmi-szimbolikus megközelítés tökéletesen egybeválik azzal a bibliai mintával, hogy a hitehagyás a belső elvilágiasodásból és a Szentírás igazságának elhagyásából fakad.

A végső figyelmeztetés

Nem elég csupán a névleges vallásosság vagy a külső cselekedetek. Jézus így figyelmeztet: „Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-e...? És akkor vallást teszek majd nekik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” (Máté 7:22–23).

Az igazak azonban megmaradnak a hűségben, elkerülik a hamis tanítók hálóját, és az Isten Igéjének tudománya által szabadulást nyernek.

Kiegészítés

Péld. 11:9, 26:28; Ésa. 32:6–7, 48:1, 59:15, 66:5
1Tim. 4:1; 2Thess. 2:1–12; Csel. 20:28–30, 4:19–20, 5:29
2Pét. 2:1–3, 10, 17–22; Jer. 6:16, 2:13, 18:15, 50:12, 7:4–5, 12, 25:29
2Ján. 9; Gal. 2:4; Júd. 8, 12–13, 16–19
Róm. 16:17–18; 2Tim. 4:3–5; Ámósz 5:5; Hós. 12:11, 4:6–7
1Kir. 12:28–29; Ezék. 34:18–22; Zsid. 6:4–6; Jer. 48:10
Mát. 7:22–23, 24:5, 11, 24, 48–51; 1Ján. 4:1–3, 2:18–22; 2Ján. 7
Zsolt. 27:12, 35:11–12, 36:2–5; Jel. 17:3, 8, 16, 18