János evangéliuma

János apostol az a kivételes tanítvány, akit Jézus Krisztus szeretett (Ján 13:23). János három levelet, a Jelenések könyvét és a negyedik evangéliumot írta. E műveket valószínűleg az I. század végén, a patmosi száműzetése után és az efézusi visszatérését követően fogalmazta meg, körülbelül Kr. u. 90 körül. Ezt a korai keletkezést igazolja egy fontos régészeti felfedezés is: a $P^{52}$-es jelű (Rylands-féle) papirusztöredék, amely a János evangéliumának egy részletét tartalmazza, és a II. század elejére (kb. Kr. u. 125–135-re) datálható. Ez is mutatja, hogy az evangélium másolatai már korán elterjedtek Efézustól egészen Egyiptomig.

Mikor János megírta Krisztus életéről szóló beszámolóját, a három szinoptikus evangélium (Máté, Márk és Lukács) már rég készen állt, és a hívők körében jól ismert volt. Emlékezéseik világosan bemutatták Jézus Krisztus nyilvános földi tevékenységét. Ez látszik János evangéliumának belső felépítésén is: nem ismétli meg szolgaian ugyanazokat a történeteket, amelyeket a szinoptikusok már leírtak. Nem annyira a már ismert események krónikája, hanem inkább azoknak a mély tanításoknak és beszédeknek a tárháza, amelyeket Jézus a tanítványai szűk körében mondott el, és amelyek a többi evangéliumban nem szerepelnek.

János evangéliuma pontosítja Jézus nyilvános földi szolgálatának időtartamát is. A megemlített húsvéti ünnepek száma – kezdve Jézus keresztségétől harmincéves korában – az a kulcs, amely segít megérteni a kronológiát. Máté, Márk és Lukács csak egyetlen húsvétot említ a keresztség után, azt, amelyet Jézus a megfeszítése előtt ünnepelt meg; ha ez lett volna az egyetlen, Jézus szolgálata csupán egy szűk, féléves időszakra korlátozódott volna. János azonban feljegyzi, hogy a Messiás földi szolgálata alatt összesen négy húsvét zajlott le (Ján 2:13; 5:1; 6:4; 12:1; 13:1).

A János 5:1 így szól: „Ezek után a zsidók ünnepe volt, és Jézus felment Jeruzsálembe.” Ez a második húsvét volt, amelynek alkalmával Jézus Jeruzsálembe ment; a harmadikon viszont – mint azt a János 7:1 megmagyarázza – nem vett részt, mivel a zsidók meg akarták ölni, és még nem jött el az ő órája. A kalászszedés eseménye, amelyről a szinoptikusok is beszámolnak, a János 5:1-ben említett ünnep után történt; ez a megérett búzaaratás ideje, amely a húsvét és a pünkösd közötti időszakra esik (Luk 6:1). Ez az időtartam tökéletesen egybehangzik Dániel próféciájával, amely szerint a Messiás a 70. hét felén kiirtatik, ami egyházi és történeti értelemben a három- és féléves kiterjedésű szolgálatra utal (Dán 9:27).

Csak János mutatja be azt a féléves időszakot, amely Jézus keresztségétől a galileai szolgálat kezdetéig telt el. Ebben az időszakban hívta el Jézus az első tanítványait, hajtotta végre első csodáját, ünnepelte meg az első húsvétot, űzte ki a kereskedőket a templomból, és beszélgetett Nikodémussal (Ján 1:35–3:36). Keresztelő János bebörtönzése után a samáriaiaknak is prédikált (Ján 4:1–42). Miután sok hónap telt el a galileai munkával, közeledett a második páska ünnep, amelyről János részletesen beszámol, kitöltve a szinoptikusok által hagyott hézagot (Ján 5:1).

János ezután rátér a galileai út második évére, amikor Jézus kiválasztja a tizenkét apostolt, elmondja a hegyi beszédet, és kiküldi a tanítványokat. Olyan eseményeket és beszédeket is rögzít – mint például az 5000 ember megvendégelését, a vízen járást, valamint a kapernaumi zsinagógában elhangzott beszédet az élet kenyeréről –, amelyek mély szellemi igazságokat tárnak fel (Ján 6:1–71).

A galileai szolgálat után a prédikálás kiterjedt Föníciára, Dekapolisra, majd Filippi Cézáreájának vidékére. Kr. u. 32-ben, a sátoros ünnep alkalmával Jézus ismét felment Jeruzsálembe. János részletesen leírja az ezen az ünnepen elhangzott tanításokat, majd átmenetileg átadja a szót Lukácsnak, hogy részletezze a Júdeában és Pereában végzett szolgálat egyes részeit (Ján 7:2–9:41). Később azonban visszatér a részletekhez: elmeséli Lázár feltámasztását, a nagytanács határozatát, és Jézus visszavonulását Efraim városába (Ján 11:1–54).

A könyv utolsó harmada a halál előtti napokra, a Kr. u. 33. évére fókuszál. János nem ismétli feleslegesen a szinoptikusok által már leírt eseményeket, hanem a legbensőségesebb pillanatokat örökíti meg. Csak ő számol be arról, hogy Jézus megmosta a tanítványok lábát (Ján 13:1–20), és csak nála olvashatjuk a Vigasztalóról, a Szentlélekről, a kölcsönös szeretetről szóló hosszas búcsúbeszédet, valamint a főpapi imát (Ján 14:1–17:26). Ezt követi a szenvedéstörténet, a Szanhedrin és Pilátus előtti per, a keresztre feszítés és a feltámadás leírása. János evangéliuma ezzel a mély mondatú zárással fejeződik be: Jézus sok egyéb dolgot is cselekvést vitt véghez, amelyeket ha egyenként megírnának, maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.