Hinduizmus

A hindu társadalom egyik vallási szokása, hogy reggelenként az emberek első dolga megfürödni egy közeli folyóban, esetleg otthon, ha nincs a környéken vízforrás, mert úgy hiszik, hogy ez megszenteli őket. Utána – még mielőtt megreggeliznének – elmennek a helyi templomba, és virág- vagy ételáldozatot mutatnak be. Sokan megmossák, majd piros és sárga púderrel díszítik a bálványokat. Szinte minden otthonban van egy sarok vagy külön szoba a család kedvenc istenének (például az elefántfejű Ganésának, az akadályok elhárítójának, vagy Krisnának, Rámának, Sivának és Durgának) a tiszteletére.

Vajon csupán az állatok tisztelete, a Gangeszben való fürdés és a kasztrendszer jellemzi a hinduizmust, amint azt Nyugaton gyakran leegyszerűsítve gondolják? A válasz az, hogy a hinduizmus ennél sokkal több. A hindu ember egészen másként fogja fel az életet: míg Nyugaton a történetet lineáris események egymásutánjaként tekintik, a hinduk szemében az élet egy önmagát ismétlő körforgás (szamszára).

A hinduizmus meghatározása és ősi gyökerei

A hinduizmust nehéz pontosan meghatározni, mivel nincs egységes dogmatikus tanítása, központi alapítója vagy vezető papsága; inkább a hitnézetek és intézmények egész rendszere, amely az ősi védikus iratok korától napjainkig alakult ki. A hinduk gyakran szanátana-dharmának, azaz „örök törvénynek” nevezik hitüket. Bár a panteonban milliók isten szerepel, az indiai filozófusok hangsúlyozzák, hogy a hinduizmus valójában egyetlen legfőbb isteni erőt (Brahman) tisztel, amelynek a különböző istenek csupán a megnyilvánulásai.

A hinduizmus gyökerei több mint 3500 évre nyúlnak vissza. Az északnyugatról érkező árják vándorlása és az Indus völgyében élők kultúrája (beleértve a termékenységi és lingakultuszt, valamint a Siva korai előképének tekintett jógázó istent) összeolvadt. A hinduk lélekvándorlásba, kármába és a halhatatlan lélek örök körforgásába vetett hite mélyen áthatja az indiai mindennapokat.

A hinduizmus szent iratai

A hindu szent iratok két fő csoportra oszthatók:

• Srúti („hallott”, közvetlen kinyilatkoztatás):
  • A védák: A legrégibb imák és himnuszok gyűjteménye (Rigvéda, Számavéda, Jadzsurvéda, Atharvavéda), amelyek i. e. 900 körül fejeződtek be.
  • A bráhmanák és upanisádok: Filozófiai értekezések, amelyek magyarázzák a kárma, a szamszára és a legfőbb létező (Brahman) tételét.
• Szmriti („emlékezés”, emberi szerzők művei):
  • Eposzok és puránák: A híres *Rámájana* (Ráma fejedelem története) és *Mahábhárata* (melynek része a népszerű *Bhagavad-gítá*).
  • Törvénykönyvek: Mint például a *Manuszmriti*, amely a vallási és társadalmi törvényeket, valamint a kasztrendszer alapjait rögzíti.

Tanítások és életmód: Ahimsza és a kasztrendszer

A hindu etika egyik alapköve az ahimsza (erőszakmentesség), amely tiltja minden élőlény bántalmazását – ez az oka a tehenek és más állatok tiszteletének. Ezzel párhuzamosan a hindu társadalmat évezredek óta a merev kasztrendszer (varna) határozza meg, amely a mitológiai ősatya, Purusa testrészeiből vezeti le az osztályokat:

• Brahmanok: A pofon/száj részből származó papok és tudósok.
• Ksatriják: A karokból származó harcosok és uralkodók.
• Vaisják: A combokból származó kereskedők és kézművesek.
• Sudrák: A lábakból származó szolgák és munkások.
• *(A kaszton kívüliek vagy érinthetetlenek / haridzsanák a társadalom legalsó rétegét képezik).*

A kárma törvénye (minden tettnek megvannak a következményei a jelen vagy egy újabb életben) miatt a hinduk gyakran beletörődnek sorsukba, hívén, hogy jelenlegi helyzetüket az előző érdemeik vagy bűneik határozták meg.

A hindu istenek és a Gangesz kultusza

A hindu panteon legfőbb alakjai a Trimurti (háromság) tagjai:

• Brahma: A teremtő (bár kevés templomot szenteltek neki).
• Visnu: A fenntartó és védelmező, akinek tíz fő megtestesülése (avatárája) van, köztük Ráma és Krisna.
• Siva: A romboló és megújító istene, akit gyakran a linga (phallikus jelkép) formájában imádnak.

A hindu mitológia kiemelt helyszíne a Gangesz (Ganga Má) folyó, amelyről azt hiszik, hogy az égből szállt le Siva hajfürtjein keresztül, vagy Visnu lábáról ered. A hívők szent meggyőződése, hogy a Gangesz vizében való megfürdés lemossa a bűnöket, és a halottak hamvainak a folyóba szórása örök boldogságot biztosít a léleknek.

A moksa és a bibliai összehasonlítás

A hindu hit legfőbb célja a moksa elérése: a lélek megszabadulása a szenvedéssel teli újraszületések (szamszára) körforgásából, és egyesülése a legfőbb isteni princípiummal (Brahmane). A halhatatlan lélek és a kárma tételén alapuló pokol- és újjászületési elméletek azonban éles ellentétben állnak a Bibliával, amely tanítása szerint maga az ember a lélek, és a halál után nincs tudatos szenvedés vagy vándorlás a Seolban (vö. Prédikátor 9:5, 6, 10). A Biblia az ember számára nem a fizikai test elhagyását, hanem egy örök, békés földi életet és feltámadást ígér (vö. 1Mózes 1:27–31; Jelenések 21:1–4).

Összegzés és a buddhizmus kialakulása

Bár a hinduizmus sok értékes vonást – mint a toleranciát és az élet tiszteletét – hirdet, a kasztrendszer igazságtalansága, a bálványimádat és a kárma determinizmusa miatt sokan elégedetlenek voltak. Ebből a szellemi elégedetlenségből született meg i. e. 560 körül a buddhizmus, amikor Sziddhárta Gautama új utat keresett az emberi szenvedés elkerülésére.