Ábel

A Zsidók 11. fejezete egy hosszú feljegyzést tartalmaz olyan emberekről, akik az Istenbe vetett hitük által kitűntek, és az Isten iránti rendíthetetlen fedhetetlenségük miatt lettek megemlítve. Pál apostol úgy beszél róluk, mint a hit győzteseiről (Zsidók 12:1). Ezek az ókori emberek azt vallották, hogy csupán vándorok ezen a földön, és előretekintettek az Isten által megígért ország felé, ennek bizonyságát hordozva. A Zsidók 11:4 Ábelt, Ádám és Éva második fiát említi meg mint a hit győztesei közül az elsőt. Mózes első könyvének negyedik fejezetében mindössze hét rövid vers számol be az élettörténetéről.

„És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földművelő.” (1Mózes 4:2) Éjjel, amikor a juhait őrizte, Ábel megcsodálhatta a csillagokkal teli, határtalan égboltozatot, a nap folyamán pedig a föld szépségét hegyeivel és erdőivel. A teremtés látható dolgait figyelve Ábel értékelni tudta Isten fenségét, határtalan bölcsességét és hatalmát. Isten iránti tisztelete és hite megerősödött (Zsoltárok 19:1–4; Róma 1:20).

Hogyan mutatta be Ábel a hitét? Mózes első könyve a következőket mondja: „Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből. És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára. Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte.” (1Mózes 4:3–5) Csupán egy áldozat bemutatása önmagában nem volt elegendő, hiszen felajánlást Kain is vitt. Mi tette Ábel áldozatát kedvessé Isten előtt? A Zsidókhoz írt levél adja meg a választ: „Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain...” Ábel a nyáj elsőszülöttjeiből és azok kövérjéből, azaz a legjobból adott, méghozzá őszinte hitből és Isten iránti mély tiszteletből. Megalázkodott Isten előtt, és szívbéli hozzáállásával bizonyította ráutaltságát.

Bár a teremtéstörténet nem írja le, hogy Isten ekkor kifejezetten véráldozatot követelt volna, az Újszövetség és a keresztény teológia Ábel hittel bemutatott áldozatában a krisztusi váltságáldozat prófétai előképét látja. Az az áldozat a megígért Megváltóra, azaz a Magra mutatott előre (1Mózes 3:15). A Szentírás későbbi kinyilatkoztatása egyértelművé teszi a szellemi alapelvet: „csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat.” (Zsidók 9:22) Ábel hite ezt az isteni alapelvet tükrözte, és ezért volt kedves Isten előtt (Zsidók 11:6).

Kain ezzel szemben a saját maga által jónak látott módon közeledett Istenhez. Áldozata a föld terméséből állt, ám a szívéből hiányzott a hit és a valódi bűnbánat. Kain a maga felmagasztalását kereste, egy egyszerű hálaáldozatot hozva, ahelyett, hogy elismerte volna bűnös voltát. Ábel hite és Kain tévedése között tehát a szívbéli alázat és az Isten ígéreteire (a Megváltóra) való ráhagyatkozás volt a döntő különbség. „Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.” (Róma 6:23)

Kain dühös lett, és Isten ezt látva megkérdezte tőle: „Hiszen, ha jót cselekszel, emelt fővel járhatsz.” Kain azonban nem cselekedte a jót, ezért Isten figyelmeztette: „a bűn az ajtó előtt leselkedik.” (1Mózes 4:5–7) Kain a megpróbáltatásban nem volt alázatos és szelíd, visszautasította, hogy Isten hatalmas karja alatt megalázza magát. Bár láthatta volna Ábel hittel teli szolgálatának módját, amelyet Isten elfogadott, és elhagyhatta volna a puszta külsőségeket, ő ehelyett megölte a testvérét (1Mózes 4:8).

Később Kain egy hazugsággal próbálta leplezni a gyilkosságot, de Isten így felelt: „A te atyádfiának vére kiált énhozzám a földről.” (1Mózes 4:9–10) Ábel megőrizte fedhetetlenségét egészen a haláláig. Kiontott vére – még ha ő maga halott is – évszázadokon keresztül tovább beszél az igaz hit igazolására (Zsidók 11:4). Bár Kainnak fizikailag sikerült megölnie Ábelt, szellemi értelemben ő veszített, mivel nem sikerült Ábel hitét letörnie és reménységét elvennie. Isten Ábelt egy „jobb feltámadással” fogja megajándékozni (János 5:28, 29; Zsidók 11:35; Zsoltárok 45:17).

Később Jézus vére érvényesítette az újszövetséget és megszerezte a váltságdíjat, „mely jobb dolgokról beszél, mint Ábel vére.” (Zsidók 12:24) De amiképpen Ábel vére a földről kiáltott Istenhez, ugyanúgy kiált napjainkban is Isten hűséges vértanúinak vére (Jeremiás 2:34; Jelenések 6:9, 10; 17:6; 18:24).

Kainhoz és Ábelhez hasonlóan ma is választaniuk kell az embereknek az önkényes, formális vallásosság és az igaz, hittel teli imádat között. Bizonyítanunk kell, hogy hitünk és cselekedeteink a Szentíráson, és nem világi vagy pusztán emberi hagyományokon alapulnak. A cselekedetek – és nem a puszta beszédek – mutatják meg a valódi választást (Róma 6:16). Ábel választása helyes volt, és ezt a Biblia figyelmeztetésképpen jegyezte fel a számunkra. Hozzá hasonlóan minden bölcs embernek az Isten iránti hit és fedhetetlenség útját kell választania. Nem azt kell cselekednünk, ami önmagunk számára kényelmes, hanem meg kell ismernünk és szívből követnünk kell Isten akaratát, mert a hitünk csak így nyerhet érvényt az örök életre.