Dániel könyve
A könyvben egyetlen kijelentés sem igazolja nyíltan, hogy Dániel – akinek a neve azt jelenti, hogy Isten a Bíró vagy Isten Bírája – írta volna ezt a könyvet, de sok esetben egyes számban beszél, és a Dániel 7:1-ben határozottan ki van jelentve, hogy ő volt az, aki megírta látomásainak némelyikét (Dán 7:2, 28; 8:2; 9:2; 12:5, 7, 8). A tanult Dániel két nyelven írta könyvét: egy részét héberül, a másikat arámiul. Az arámi rész a 2. fejezet 4. versétől a 7. fejezet 28. verséig tart.
Nehéz a könyv történeti keletkezésének pontos időpontját meghatározni, valamint összhangba hozni a látszólagos ellentmondást, amely fennáll a Jeremiás 25:1 és a Dániel 1:1–2 között. A történeti események fényében azonban nyilvánvaló, hogy a Jeremiás 25:1 egy ezt megelőző időre vonatkozik. A II. Királyok 24. és 25. fejezete bizonyítja, hogy a hódító Babilon két alkalommal vitt el foglyokat Jeruzsálemből és Júdából: Jojákhim uralkodása idején (Kr. e. 605-ben) és később, Sedékiás bukásakor, Jeruzsálem teljes eleste miatt (Kr. e. 586-ban). Az első fogság idején (Kr. e. 605-ben) csak a nemeseket és a legképzettebb júdabelieket hurcolták el; közöttük volt Dániel és három társa is, akik a tűzeszkemence próbája által lettek ismertek (Dán 1:1–7; II. Kir 24:10–16).
Dániel meghatározza az első fogság kezdetének idejét, amely Jojákhim uralkodásának harmadik-negyedik évében kezdődött, Kr. e. 605-ben (Dán 1:1): „Jojákim, Júda királya uralkodásának, aki adófizetője volt Babilonnak, harmadik évében feljött Nabukadnezár, Babilon királya Jeruzsálem ellen, és körülvette a várost.” Jojákhim egyiptomi rendelet alapján került a trónra, és évekig Egyiptom adófizetője volt. Amikor Babilon legyőzte Egyiptomot, Jojákhim a babiloni fennhatóság alá került, és három évig ezen uralom alatt maradt, ám a harmadik évben a zsidó király fellázadt (II. Kir 24:1). A harmadik esztendő, amelyben a babiloni királynak volt adófizetője, uralkodásának utolsó éve volt, mivel a babiloni sereg hamarosan visszatért a lázadó király ellen, és meghódította a várost. Kr. e. 605 jelöli meg az első fogság idejét, és ez Dániel könyve történetének a kiindulópontja. A könyv Círus uralkodásának harmadik évében, Kr. e. 536-ban fejeződik be.
A második fejezetben Dániel leírja, hogy három társával együtt hogyan őrizték meg magukat tisztán a királyi ételektől és italoktól, amiért Nabukadnezár tízszer bölcsebbnek tartotta őket a birodalom mágusainál és csillagjósainál. „Nabukadnezárnak volt egy álma uralkodása második évében.” Ezt a különleges, megzavaró álmot azonban elfelejtette, amikor felébredt. A káldeus bölcsek egyike sem tudta megmondani, mit álmodott, és azt sem, hogy mit jelent az. Dániel, miután három hű zsidó társával együtt imádkozott, Isten ereje által feltárta a királynak az álmot és annak jelentését. Az álom egy nagy, félelmetes szobrot ecsetelt, amely különböző fémekből állt, lábai pedig vas és agyag ötvözetéből voltak. Egy hegyről kéz érintése nélkül leváló kő megütötte a szobor lábát, mire a fémek és az agyag nyom nélkül eltűntek a szélben, a kő pedig nagy heggyé vált, amely betöltötte az egész földet. Miután Dániel megmagyarázta az álmot, Babilonban magas tisztséget kapott a kormányzatban. Az álom Nabukadnezár uralkodásának második évében keletkezett. Nabukadnezárt uralkodása idején Isten arra használta fel, hogy elpusztítsa a hűtlen Jeruzsálemet, véget vetve Izrael mint független teokratikus nemzet önállóságának. Az álom a birodalmak váltakozására mutatott.
A harmadik fejezetben Dura mezején egy hatalmas szobrot állítanak fel, amely előtt mindenkinek meg kell hajolnia a nemzeti zene felhangzásakor. Sidrák, Misák és Abednegó nem hajoltak meg a szobor előtt. Bár lehetőséget kaptak a megegyezésre, ők határozottan visszautasították azt. Nabukadnezár haragra lobbanva elrendelte, hogy a kemencét a szokásosnál hétszer jobban fűtsék fel, és vessék be a három hű zsidót. A hőség miatt a bedobók meghaltak, de a három zsidó sértetlenül járt a tűzben egy negyedik, az Isten Fiához hasonló alak kíséretében.
A negyedik fejezet Nabukadnezár terebélyes fáról szóló álmát mutatja be; ez a gyümölcsökkel teli, zöldellő fa menedéket és táplálékot nyújtott a mező állatainak. Egy mennyei hírnök kivágta a fát, de a törzsét vasláncokba verve meghagyta. Ennek hét időig kellett tartania. A Dániel által megfejtett álom beteljesedett Nabukadnezár királyon, de utalt egy nagyobb, végső beteljesedésre is.
Belsazár idejében történt eseményeket mutat be az 5., 7. és a 8. fejezet. Uralkodásának első évében írta le Dániel a négy fenevadról szóló látomását és annak magyarázatát (Dán 7:1–28). Belsazár uralkodásának harmadik esztendejében Dánielnek látomása volt a kosról és a kecskebakról, amelynek megfejtését Gábriel angyaltól kapta meg (Dán 8:1–27). Az ötödik fejezet Belsazár tiszteletlen lakomáját írja le, amely során egy emberi kéz titokzatos szavakat ír a falra. A káldeus jósok nem tudták megfejteni az írást, de Dániel kijelentette az üzenetet: mivel Belsazár Isten ellen lázadt és meggyalázta a szent edényeket, Isten megszámlálta napjait. A babiloni uralkodó megméretett és könnyűnek találtatott, királysága pedig megosztva a médeknek és a perzsáknak adatott át. Még azon az éjszakán beteljesedett az írás.
A 6., 9., 10., 11. és 12. fejezetek Dárius és Círus uralkodásának idején (Kr. e. 539–536) lezajlott eseményekről számolnak be. A 6. fejezet bemutatja, amikor néhány irigy vezető vádja nyomán Dánielt az oroszlánok vermébe vetik, ahonnan ő csodás módon megmenekül, míg vádlói vesztét a fenevadak okozzák. A 9. fejezetben (Kr. e. 539-ben) Dániel Jeremiás próféciáján elmélkedik Jeruzsálem pusztulásáról, amelynek ideje közeledett a lejárathoz. Miután Dániel alázatosan megvallja saját és népe bűneit, részese lesz a hetven hét dicsőséges próféciájának. Dániel háromhetes gyásza és böjtje után (Kr. e. 536-ban) angyali látogatásban részesül, amely a 11. és 12. fejezetben bemutatja az északi és déli király összetűzését. Az utolsó fejezetek a borzasztó pusztításról is szólnak (Dán 11:31; 12:11), utalva Círus perzsa király harmadik évére (Kr. e. 536-ra).