A Törvény (Tízparancsolat) és a Szombat

Eltörölt betű vagy szívbe írt valóság?

Amikor a Mózesi Törvényről és a Szombatról (Sabbath) olvasol a Bibliában, könnyen látszólagos ellentmondásokba ütközhetsz. Vajon Krisztus a kereszten végleg eltörölte a Tízparancsolatot, vagy csak egy magasabb, szellemi szintre emelte azt? Ha Pál apostol azt írja, hogy nem vagyunk a törvény alatt, akkor a Szombatnak sincs semmi jelentősége a keresztények számára? Vizsgáljuk meg a kérdést tisztán a bibliai logika mentén!

A Törvény áthelyezése: Kőtábláról a szívbe

Ahhoz, hogy megértsük, mi történt a Törvénnyel, látnunk kell a nagy isteni tervet. A Biblia nem arról beszél, hogy Isten meggondolta magát, és ami az Ószövetségben bűn volt, az az Újszövetségben már nem az. A változás nem a Törvény tartalmában, hanem a helyében történt.

„Íme, jönnek napok - mondja az Úr -, s új szövetségre lépek Izrael házával és Júda házával. Nem olyan szövetségre, mint amilyet atyáitokkal kötöttem... Ez lesz a szövetség... Elméjükbe vésem és szívükbe írom törvényemet. Istenük leszek és ők a népem lesznek.” (Jeremiás 31:31-33, Zsidók 8:9-12)

Jézus is egyértelművé tette, hogy nem megsemmisíteni jött a Törvényt: „Ne gondoljátok, hogy én azért jöttem, hogy a Törvényt elrontsam vagy a Prófétákat. Én jöttem, nem hogy elrontsam, hanem hogy betöltsem... amíg a menny és a föld elmúlik, de a legkisebb betűje vagy egyetlen pontocska el nem múlik a Törvényből, amíg minden be nem teljesedik.” (Máté 5:17-18)

A Hegyi Beszédben Jézus rámutatott, hogy a külső, betű szerinti megfelelés már nem elég. A törvényt Mózes idején elég volt tettekben betartani (pl. ne ölj, ne paráználkodj). Jézus rámutatott, hogy aki haragszik, már ölt, és aki gonosz kívánsággal néz valakire, már paráználkodott a szívében (Máté 5:21-28). A Törvény tehát nem megsemmisült, hanem sokkal mélyebbre, a hívő lelkiismeretébe költözött. Pál apostol ezért írhatja: „Megrontjuk-e tehát a törvényt a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük.” (Róma 3:31).

Ami valóban eltöröltetett és a keresztfára szegeztetett, az az áldozati (ceremoniális) és a lévitai papi rendszer, amely csak árnyéka volt Krisztus tökéletes váltságáldozatának, illetve a törvény betűje szerinti kárhoztatás (Efézus 2:15, 2Korinthus 3:7-9).

A Szombat eredete: Nem a zsidókkal kezdődött

Gyakori érv, hogy a Szombatot Isten csak a zsidóknak adta a Sínai-hegynél. A bibliai kronológia azonban mást mutat. A hetes ciklus és a hetedik nap megszentelése jóval Ábrahám és Mózes előtt, a teremtéskor történt:

„És a hetedik napon Isten elvégezte az ő munkáját, amelyet alkotott; És megáldotta Isten a hetedik napot és megszentelte azt, mert azon szűnt meg minden munkájától...” (1Mózes 2:2-3)

Ezért kezdi Isten a negyedik parancsolatot így: „Megemlékezzél a szombat napról, hogy megszenteljed azt.” (2Mózes 20:8). Csak arról lehet megemlékezni, ami már létezik. Jézus is ezt az egyetemes, egész emberiségre vonatkozó jellegét erősítette meg, amikor kijelentette: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért.” (Márk 2:27). Az eredeti görög szövegben itt az emberiség (anthróposz) szó szerepel, nem pedig a zsidó nép.

Az Úr napja: Szombat vagy Vasárnap?

A mai keresztény világ nagyrésze a vasárnapot ünnepli „Úr napjaként”, arra hivatkozva, hogy Jézus ezen a napon (a hét első napján) támadt fel. Ha azonban szigorúan a Bibliát nézzük, ez az elnevezés és gyakorlat sosem lett átruházva a vasárnapra.

Amikor János apostol azt írja a Jelenések könyvében, hogy „Lélekben valék az Úrnak napján...” (Jelenések 1:10), azt a bibliai kontextus alapján csakis egyetlen napra érthette. Jézus ugyanis egyértelműen kijelentette önmagáról: „...annak okáért az embernek Fia a szombatnak is Ura.” (Márk 2:28). A Biblia logikája szerint az „Úr napja” (Dominicus dies) kizárólag a Szombat, azaz a hét hetedik napja.

Hol történt a módosítás?
A pihenőnap vasárnapra történő áthelyezése nem bibliai, hanem történelmi és politikai esemény volt. Miután a korai egyház évszázadokon át tartotta a szombatot, Konstantin római császár Kr. u. 321-ben kiadott egy vasárnapi törvényt, amelyben megparancsolta, hogy a városokban élők pihenjenek meg a „Nap tiszteletreméltó napján” (dies Solis – a pogány napisten napja, amiből a Sunday is ered). Később, a Laodiceai Zsinat (Kr. u. 364 körül) egyházi törvénybe is iktatta ezt, kimondva, hogy a keresztényeknek vasárnap kell pihenniük, a szombati pihenést pedig egyenesen „judaizálásnak” bélyegezték.

A Szombat, mint a jövő (az 1000 éves birodalom) árnyékképe

Pál apostol a Kolossé 2:16-17-ben arról ír, hogy a szombatok és ünnepek „árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.” Bár a keresztény ember hit által már most megpihen Krisztusban a saját cselekedeteitől (Zsidók 4:3-10), a Szombat, mint árnyékkép, egy hatalmas jövőbeli eseményre is előremutat.

Milyen eljövendő valóságnak az árnyéka a heti Szombat? Ahogy a hetedik nap követte a hat munkanapot a teremtéskor, a bibliai tipológia szerint a történelem is egy nagy, évezredes „héten” halad át. A hetenkénti szombat az utolsó 1000 évet, a Millenniumot árnyékolja elő (Jelenések 20:1-6). Ezt az ezer évet Isten arra jelölte ki, hogy az Úr Jézus uralkodjon a Sátán beavatkozása nélkül, helyreállítva a földet.

Ez az oka annak, hogy Jézus szándékosan annyi gyógyítást vitt véghez szombati napokon! Kiszabadított embereket az Ördög kötelékéből, meggyógyította a vakot, felsegítette a nyomorékot. Amikor kritizálták érte, ezt mondta: „Ezt az Ábrahám leányát, kit a Sátán megkötözve tartott tizennyolc esztendeig, nem kellett-e feloldani a szombat napon?” (Lukács 13:16).

Ezek a szombati csodák mind prófétai előképek voltak. Megmutatták, milyen csodálatos mentési és helyreállítási munkát fog végezni Krisztus a nagy, 1000 éves Szombatnapon, amikor feloldozza az emberiséget a bűn és a halál átka alól, hogy az újra olyan tiszta és tökéletes legyen, mint amilyennek Isten a teremtés hatodik napjának végén látta.

Összegzés

Egy keresztény ember nincs a törvény betűjének szolgaságában (Galata 5:18). A megigazulás nem a parancsolatok görcsös, külsődleges megtartásán, hanem a Krisztusba vetett hiten alapul (Efézus 2:8).

Ezzel a változással csodálatos párhuzum rajzolódik ki a régi és az új szövetség között. Amikor Isten a Törvényt adta Izraelnek, megparancsolta nekik, hogy tartsák szavaimat a szívükön, és kössék azokat jel gyanánt a kezükre, valamint szolgáljanak homlokszalagul a szemeik között (5Mózes 11:18). A zsidók ezt szó szerint vették: kis bőrdobozkákba (tefilinbe) tặtték a törvény igéit, és azokat kötözték a fejükre és a kezükre. Ez azonban csak a fizikai, külső betű szerinti árnyéka volt annak, aminek az újszövetségben meg kellett valósulnia.

Az új szövetségben ez a fizikai cselekedet szellemi valósággá vált: ami korábban a fejükre volt kötve bőrbojtokban, az most Krisztus által beépült az elmébe, és ami a kezükre volt kötve, az átformálta a cselekedeteiket. Így lett betöltve a Törvény legmélyebb értelme.

Ugyanakkor a szívünkbe írt Törvény és a Szombat (mint az Úr valódi napja, és mint az eljövendő ezeréves nyugalom előképe) továbbra is csodálatos igazságként ragyog Isten Igéjében. Ahogy a hívő ember engedi, hogy a Szent Szellem vezesse őt, már nem azért nem öl, nem paráználkodik és nem azért tartja tiszteletben Isten teremtési rendjét, mert egy kőtábla vagy egy külső szalag erre kényszeríti, hanem azért, mert belülről, szeretetből formálódott át Isten képmására (2Korinthus 3:18).