A 2. Timóteushoz írt levél

Kr. u. 64-ben Rómát pusztító tűzvész sújtotta, és Néró császár a keresztényeket vádolta meg a katasztrófával, amivel kegyetlen üldözéshullám indult el: a hívőket vadállatok elé vetették, vagy fáklyákként égették meg a császári kertekben és a Vatikáni cirkuszban. Pál apostolt e borzalmas időszakban tartóztatták le újra, és hurcolták Rómába a második fogságára (Kr. u. 65 előtt). Első római fogságával ellentétben – amikor házi őrizetben még élvezett bizonyos szabadságot – most szigorú láncokban, köztörvényes bűnözőként tartották fogva, felkészülve földi pályafutása befejezésére. Mártírsága nem sokkal később, Kr. u. 65–66 körül következett be Rómában (2Tim 1:8, 16–18; 2:9; 4:6–8, 18).

Pál arra buzdítja fiatal munkatársát, Timóteust, hogy ne szégyellje az evangéliumot vagy a fogságban lévő apostolt, hiszen Isten nem a gyávaság, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. Krisztus eltörölte a halált, és életet hozott napvilágra az evangélium által. Pál arra kéri Timóteust, hogy a tőle hallott igazságokat bízza rá hűséges emberekre, akik másokat is tanítani fognak. Mint Krisztus jó katonája, bátran viselje el a szenvedéseket, és igyekezzen munkásként megállni Isten előtt, aki „helyesen fejtegeti az igazság beszédét” (2Tim 2:1–26).

A harmadik fejezetben a végső idők veszedelmeiről ír: az emberek önzőek, istentelenek és képmutatók lesznek. Ezzel szemben Pál Timóteus figyelmét a Szentírásra tereli, megfogalmazva a bibliai ihletettség egyik legfontosabb alapelvét: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2Tim 3:16–17)

A záró fejezetben Pál ünnepélyes parancsot ad: „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben...”, tudva, hogy az emberek egyre kevésbé szenvedik el az egészséges tanítást. A levél végén Pál megrendítően és győzelmesen összegezi életét: „A nemes harcot megharcoltam, a futást elvégeztem, a hitet megtartottam; ezenfelül el van téve számomra az igazság koronája...”, kifejezve teljes bizalmát az Úr örök országában (2Tim 4:1–22).