Az evolúció: miért nem helyes?

Mikor a tudósokat kérdezik, hogy mi az ember, nagyobb részük egyszerűen azt feleli, hogy az élet legújabb és legmagasabb rendű kibontakozása az evolúcióban, amely több millió évvel ezelőtt kezdődött a legparányibb élő sejtből, ami valahogyan magától jött létre. Ha azonban megfigyeljük a tudósok módszereit, és csupán a tényeket helyezzük mérlegre, akkor látni fogjuk, hogy az evolúció semmi konkrét bizonyítékot nem tud felmutatni. (Róma 3:4)

A hasonlóság és a rokonság nem egy és ugyanaz; mégis, az evolúció tanítóinak egyik kimagasló érve az, hogy a kettő azonos. De ezt is csak olyankor használják, amikor ezen vélemény alkalmas számukra. Előszednek fej- és testi csontvázakat a haltól kezdve az emberig, majd sorban kiállítják őket; és mivel mindegyik hasonlít kissé a mellette lévőhöz, ebből azt állítják, hogy a hasonlóság bizonyítja az evolúciót. A sorrendben az ember mellé a majom került, azaz eszerint mi a majmokból lettünk. Ez olyan, mintha sokféle alakú és nagyságú láncszemeket helyeznénk egymás mellé, és azt mondanánk, hogy ezek eredetileg egy láncot képeztek. Vagy pedig olyan, mint egy lépcsősor: mintha az ember volna a legfelső lépcsőfok, és minden lépcső, amely felvezet hozzá, csupán egy fejlődési szakasz lenne.

Az úgynevezett „hiányzó láncszemek” az ember és a majmok között már sokakat megcsaltak. Ezeknek a mélyebb kutatása azonban csodálkozással tölthet el némelyeket, mert semmi valós bizonyíték nincs erre nézve. A Piltdowni ember például egy emberi koponyarész és egy majomállkapocs mesterséges összetételéből állt. A Neander-völgyi emberről pedig ma már tudjuk, hogy nem az ember egy régebbi elődje. A föld rétegeiben találtak már olyan modern alakú embereket, amelyek régebbiek, mint a híres, úgynevezett hiányzó láncszemek. Hogyan lehetnének ezek ősei a modern embernek, ha a modern alakú ember náluk is előbb létezett?

Az evolúció elmélete szerint a földtani sziklákból kiolvasható jegyzetek bizonyítják az evolúciót, és a sziklák rétegeiben található kövületek rávilágítanak az élet fejlődésére. Mégis, számtalan olyan formájú élőlény él ma is, mint amilyet megkövesedve találtak; a kihalt formák pedig nem átfejlődés útján mentek át az egyik állati családból a másikba. Nincs tehát összekötő kapocs, amely bizonyítaná az átváltozást az egyik fajból a másikba. Maga Darwin is beismerte ezt *A fajok eredeté*-ben: „A földtani tudomány kétségtelenül nem tár fel semmi ilyen finom szervi kapcsolatot; és talán ez a legvilágosabb és legkomolyabb ellenvetés, amely felhozható az elmélet ellen.” A tény az, hogy az élet hirtelen jelenik meg megkövesedett állapotban, különböző formákban és származásban a sziklarétegek között. A megjelenés nem fokozatos, és nem kis különbségekkel növekvő, ahogyan azt az evolúció megkövetelné. Mélyen lent a sziklarétegek között nincsenek kövületek; élet ott még nem volt. Aztán az üres rétegek fölött hirtelen, nagy mennyiségben megjelennek a kövületek a sziklákban. Ez teremtést mutat, hirtelen megjelenéssel és változatossággal, nem pedig evolúciót.

A legkisebb bizonyíték sincs arra, hogy bármelyik nagyobb állatcsoport egy másikból származott volna. Mindegyik egy különálló állati összetétel; a csoportokon belüli tagok közelebbi rokonságban vannak kinézetben is, ennélfogva mindegyik egy teljesen külön teremtés. Az ember hirtelen jelent meg, és lényegében ugyanabban a formában, mint amilyenben ma is van. Mindegyik csoport, faj vagy család úgy néz ki, mintha hirtelen jött volna létre, és aligha akad példa olyan alakra, amely összekötné őket egy korábbi családdal. Mikor megtaláljuk őket, már teljesen megkülönböztetett formában vannak. Nemcsak hogy nem találunk átalakulásban lévő alakokat, de a valóságban általában lehetetlen az új csoportokat a régiekkel összekapcsolni. A madarakról is panaszosan megállapították, hogy egyetlen jellemvonásuk sem bizonyítja a korlátlan átalakulást.

Sokan vitáznak azon, hogy az élet önmagától kezdődött több millió évvel ezelőtt, és abból a kezdetből mára nagyon sokféle, bonyolult összetételű alak fejlődött ki. Ám a modern tudósok sem tudtak a semmiből életet teremteni. Darwin elmélete szerint az a szerv marad meg, amely a természetes kiválasztódás révén az életben maradásra a legalkalmasabb. De az új fejlődésnek már meg kell jelennie azelőtt, hogy az alkalmasság alapján kiválasztódhatna. A legalaposabb ellenvetés a természetes kiválasztódás elméletével szemben az, hogy az nem képes új tulajdonságokat létrehozni; csak a már létező tulajdonságok közül tud válogatni. A természetes kiválasztódás talán megmagyarázhatja a legalkalmasabb életben maradását, de nem tudja megmagyarázni a legalkalmasabb létrejöttét. Ezt úgy próbálják magyarázni, hogy a szervi módosulások mutációk (elváltozások) által jönnek létre, és a leszármazottak ezeket a változásokat öröklik. A mutációkra hivatkozva némelyek próbálják kikerülni az evolúció lassú menetét, és azt mondják, hogy a fejlődés nagy ugrásokkal történt, nem pedig lassú, fokozatos változással. Bár sok kísérletezést végeztek, és számtalan mutációt idéztek elő, új családokat nem sikerült létrehozni. Továbbá, ha a mutációk kismértékűek, akkor gyengítik a szervezetet, ha pedig nagyok, akkor halálosak. Mivel inkább ártanak, mint használnak, nem jelentenek felfelé ívelő fejlődést, hanem inkább hanyatlást. Semmilyen hasznos elváltozás nem jött még létre, és egy sem várható.

A szilárd tények azt bizonyítják, hogy sem a szerzett tulajdonságok, sem a természetes kiválasztódás, sem a mutáció (elváltozás) nem képes új családokat formálni. Habár az azonos nemzetségen belüli fajok között lehetséges a keveredés és az utódnemzés, a Teremtő öröklési törvénye biztosítja az isteni rendelet iránti engedelmességet, miszerint az élőlények csakis „az ő nemük szerint” szaporodnak. (1Mózes 1:11, 21, 24)

Az igaz tudomány bebizonyítja a Biblia első részében írottakat, és megerősíti az élet különböző nagy osztályainak megjelenési rendjét pontosan úgy, ahogy az az 1Mózes 1. fejezetében olvasható. A Bibliának ez az első könyve szintén megmutatja a családok (fajok) változhatatlanságát: hogy az élet a saját fajtáját hozza létre, amelyet a sziklarétegek leírásai (a fosszilis rekord) is megerősítenek. A földtani tudomány megmutatja, hogy a teljes életformák és a különböző családok hirtelen jelentek meg, ahogyan az egy teremtésnél történik. A bibliai igazságok összhangban vannak a tudomány felfedezéseivel: hogy az emberek minden fajtája eredetileg egyetlen pártól származott; a régészettudomány leletei bizonyítják, hogy a magas rendű civilizációk hirtelen jelentek meg; a nyelvészet tanulmányozása pedig kimutatja, hogy a legrégibb nyelvek a legbonyolultabbak, és semmi jelét nem mutatják annak, hogy állati röfögésekből vagy mormogásokból fejlődtek volna ki. Az, hogy az ember Isten képmására lett teremtve, tökéletes összhangban van az ember azon képességeivel, hogy tud gondolkodni, különbséget tud tenni helyes és helytelen között, van lelkiismerete, uralkodni tud az állatok fölött, és imádja a Teremtőjét. Röviden ez magyarázza meg azt az óriási válaszfalat, amely elválasztja az embert minden más állattól.

1Korinthus 3:19; Kolossé 2:8; 1Timótheus 4:7; 2Péter 3:16