Éva

Éva teremtéséről a Szent Biblia a következőket mondja: „És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt. Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közül, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett vala az emberből, asszonnyá, és vivé az emberhez. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett.” (1Mózes 2:18, 21–23)

Éva Ádám segítőtársának rendeltetett, hogy segítsen a kert művelésében, őrzésében, és hogy együtt teljesítsék a szaporodásra és a föld benépesítésére vonatkozó isteni megbízatást. Évának úgy kellett tekintenie Ádámra, mint a fejére, valamint mint az Isten és közte lévő kapcsolattartási csatornára, amint azt az apostol is kijelentette: „Az asszonynak feje pedig a férfiú.” (1Korinthus 11:3)

Ádám, mint Isten szóvivője, hűségesen tanította Évát Isten törvényére, különösen a jó és gonosz tudásának fáját illetően. Ezt bizonyítja az a válasz is, amelyet Éva adott a kígyó ravasz kérdésére: „De annak a fának a gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondta az Isten: Abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.” Ekkor Sátán, a hazugság atyja a kígyó száján keresztül kimondta az első hazugságot, nyíltan meghazudtolva Isten szavát: „Bizony nem haltok meg; hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” És amikor az asszony látta, hogy a fa jó eledelre, kedves a szemnek és kívánatos a bölcsességért, szakított a gyümölcséből, és evett (1Mózes 3:3–6).

Sátán úgy tüntette fel Istent, mint aki valami jótól tiltja el Évát, és meggyőzte őt arról, hogy Isten valójában tudatlanságban akarja tartani az embert. Lucifer ravaszul engedetlenséget és lázadást sugalmazott; Éva büszkesége és a vágya, hogy felmagasztalja magát, okozta a vesztét. Éva arra vágyott, hogy Ádámmal együtt olyan hatalmasak legyenek, „mint az Isten”, és olyasmivel akart rendelkezni, amit a Teremtő nem nekik szánt. Isten gondolatai azonban nem az ember gondolatai (1Mózes 3:5; Ézsaiás 55:8).

Sátán ellene mondott Istennek a „bizony nem haltok meg” kijelentésével. Ezzel a hazugsággal az volt a szándéka, hogy Isten szavát érvénytelenítse, és az ember számára a bűn következményeit eljelentéktelenítse. A vallásos történelemben a teremtmények önmaguk felmagasztalása gyakran a Teremtő dicsőségének kárára történt, elfeledve, hogy egyedül Isten a halhatatlan a teljes világegyetemben (1Timóteus 6:16).

Sátán a „gyengébb edényt”, Évát használta fel a bukáshoz, aki ezután Ádámot is megpróbálta behálózni. Csapdába esve Ádám nem próbálta meg bűnbánatra bírni a feleségét vagy Istennel megbékíteni, hanem önző módon követte őt a lázadásban, lemondva a teokratikus vezetésről. Sőt, amikor Isten felelősségre vonta, megpróbálta a hibát magára Istenre hárítani, mondván: „Az asszony, akit mellém adtál vala...” A Szentírás kijelenti, hogy Ádám nem csalattatott meg, mégis szándékosan követte Évát (1Timóteus 2:11–14).

Mielőtt az emberpárt kiűzték volna az Éden kertjéből, Isten próféciát mondott a kígyónak: „És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1Mózes 3:15) Éva kezdetben azt feltételezhette, hogy ő maga az az asszony, aki megszüli az ígért Magot, a Megváltót. Elsőszülöttje, Kain születésekor így kiáltott fel: „Nyertem férfit az Úrtól.” (1Mózes 4:1)

A prófécia azonban a megígért Magra, Jézus Krisztusra mutatott előre, aki végleg elpusztítja a Sátánt. Éva büntetése az engedetlenségért súlyos volt: „Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat.” (1Mózes 3:16) Gyermekei már a bűnös emberiség tagjaiként születtek, elidegenedve az édeni tökéletességtől. Bár Éva a kígyó ármánykodásának esett áldozatul, az isteni útmutatást elutasítva a saját útját választotta.

Éva története komoly figyelmeztetésül szolgál mindazok számára, akik a mai utolsó napokban élnek. Kinek hiszünk? Isten szavának, vagy a ma emberközpontú, anyagiakra és önmagunk dicsőítésére épülő világi tanításainak? (1Korinthus 10:11; 2Korinthus 6:17, 18; Jelenések 18:4)