Jákob

Ábrahám, Izsák és Jákob Izrael nemzetének ősatyái voltak. Ábrahám Istent szemléltette; Izsák a megígért Magot, Krisztus Jézust; Jákob pedig Krisztus testének tagjait, vagyis azokat, akik a szent nemzetet alkotják (1Péter 2:9). „...két nemzetség van a te méhedben; és két nép válik ki a te belsődből, egyik nép a másik népnél erősebb lesz, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek.” (1Mózes 25:23) Ézsau és Jákob, a két ikergyermek teljesen eltérő temperamentummal rendelkezett, és két olyan nemzetté alakultak, amelyek a távoli jövőben olyan népeket árnyékoltak elő, amelyek között hatalmas és áthidalhatatlan szakadék feszült. Jákob élete és cselekedetei Isten szent nemzetét szemléltették.

Jákob Kr. e. 1860 körül született, amikor atyja, Izsák hatvan éves volt. Születése előtt Isten kijelentette a próféciát: „a nagyobbik szolgál majd a kisebbiknek.” Ez kivétel volt a szokásos rend alól, hiszen általában az elsőszülött fiú kapta meg a jogokat, a kétszeres örökséget és a család vezetését. Isten azonban előre ismerte azt az igaz ösvényt, amelyet a kisebbik, Jákob fog követni, ahogyan Ézsau gonoszságát is látta. Amikor az ügyes vadász, Ézsau kimerülten tért vissza a mezőről, Jákob egy tál ételért – egy jelentéktelen adag lencséért – megvásárolta tőle az elsőszülöttségi jogot, mivel Ézsau azt semmibe nem vette. Ezzel Isten próféciája beteljesülni látszott.

Jákob akkor vette át teljesen Ézsau helyét, amikor Rebeka segítségével elnyerte az atyai áldást, amely szokás szerint az elsőszülöttet illette. Izsák áldása így szólt Jákobhoz: „Népek szolgáljanak téged, és nemzetségek hajoljanak meg teelőtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg előtted a te anyádnak fiai.” (1Mózes 27:29) Később, amikor Ézsau is kérte az áldást, Izsák ezt válaszolta: „Íme, uraddá tettem őt, és minden atyjafiaként szolgául adtam neki.” (1Mózes 27:37) Így teljesedett be az isteni kijelentés: „a nagyobbik szolgál a kisebbiknek.”

Nem sokkal ezután Izsák Mezopotámiába küldte Jákobot Rebeka testvéréhez, Lábánhoz, hogy ott vegyen feleséget. Útközben Jákob álmot látott: „És láta álmot: Íme egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és íme az Istennek angyalai fel- és alájárnak vala azon. És íme az Úr áll vala azon.” (1Mózes 28:12–14) Ez a látomás a menny és a föld közötti kapcsolatot szemlélteti. Ebben az álomban Isten első alkalommal erősítette meg Jákobnak az ábrahámi ígéretet. Felébredve Jákob szövetséget kötött: ha Isten biztonságban visszavezeti atyja házához, akkor az Úr lesz az ő Istene.

Háránba érkezve Jákob Lábánnál talált otthonra. Mivel beleszeretett Lábán kisebbik leányába, Rákhelbe, így szólt: „Szolgállak téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért.” (1Mózes 29:14–18) A hét év leteltével azonban Lábán a nagyobbik leányát, Leát adta hozzá azzal az indokkal, hogy a kisebbik nem előzheti meg az elsőszülöttet, de beleegyezett, hogy Jákob további hét évet szolgáljon Rákhelért is. Jákob húsz évet töltött Lábánnál: tizennégy évet a feleségeiért, hat évet pedig a nyájakért dolgozott, miközben Lábán tízszer változtatta meg a bérét (1Mózes 31:41).

Lábán fiai irigykedni kezdtek Jákob meggazdagodására, és maga Lábán is ellene fordult. Ekkor Isten így szólt Jákobhoz: „Térj meg atyáid földjére, a te rokonságod közé, és veled leszek.” (1Mózes 31:1–3) Egy isteni angyal emlékeztette Jákobot a bételbeli fogadalmára, mire ő feleségeivel, gyermekeivel és minden vagyonával elindult Kánaán felé, dacára annak, hogy Ézsau korábban megfenyegette, hogy megöli (1Mózes 31:13; 27:41). Jákob a védelmet Istenre bízta.

Lábán üldözőbe vette, de békés megegyezéssel váltak el, kőoszlopot állítva szövetségük jeléül, amelyet Gálhednek (bizonyság halma) és Miczpának (őrtorony) neveztek el (1Mózes 31:44–49). Jákob a nyájakat és a családját előreküldte az Ézsaunak szánt ajándékokkal.

A Jabbok gázlójánál történt drámai eseményt így beszéli el az Írás: „Jákob pedig egyedül marada, és tusakodik vala ővele egy férfiú egész a hajnal feljöveteléig... És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákob: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. És monda néki: Mi a te neved? És ő mondá: Jákob. Amaz pedig monda: Nem Jákobnak mondatik ezután a te neved, hanem Izraelnek... És megáldá őt ott.” (1Mózes 32:24–29) Állhatatossága miatt Isten az *Izrael* nevet adta neki, aminek jelentése: *Istennel küzdő*, vagyis aki veszélyes időkben is bátran kitart Isten mellett. Jákobhoz hasonlóan a szellemi Izrael hűséges maradéka is szilárdan kitart Isten igazsága mellett a megaláztatások ellenére is, és elnyeri az isteni áldást.

Kánaánba visszatérve Jákob teljesítette fogadalmát: eltávolította a házából a hamis isteneket, és Béthelben oltárt épített az Úrnak (1Mózes 35:1–7). Isten megújította vele az ábrahámi szövetséget, megígérve, hogy nemzetek és királyok származnak majd ágyékából (1Mózes 35:9–12). Nem sokkal ezután Rákhel Benjámin születése közben meghalt.

Amikor Jákob hírét vette fia, József állítólagos halálának, keservesen gyászolt (1Mózes 37:35). Később, a hétéves éhínség idején, mikor megtudta, hogy József él és Egyiptom kormányzója, egész háznépével leköltözött Egyiptomba. Utolsó tizenhét évét ott töltve, száznegyvenhét éves korában halt meg (1Mózes 47:9, 28). Halála előtt megáldotta tizenkét fiát; a Júdára vonatkozó próféciája a Messiás eljövetelére mutatott (1Mózes 49:10). Kérésének megfelelően testét Kánaán földjén temették el (1Mózes 50:1–13).

„Azért így szól az Úr Isten: Most már hazahozom Jákobnak foglyait, és megkegyelmezek Izrael egész házának, és féltő szerelemre gyulladok szent nevemért.” (Ezékiel 39:25)