Karácsonyfa – Mint szimbólum?
A karácsony ünnepéhez szinte elválaszthatatlanul hozzátartozik a karácsonyfa, amely a keresztény világban annyira meghonosodott, hogy Krisztus születésnapjának biztos és megváltozhatatlan elemévé vált. Mi lenne a karácsony karácsonyfa nélkül?! Vegyük el az ünnepből a fát az ajándékokkal, az ünnepi vacsorával és a szokásos felhajtással együtt, és nem marad más, mint ásító üresség. Az átlagkereszténynek csak akkor van „szép karácsonya”, ha az ünnepélyes fényben álló fa alatt átveheti ajándékait, és átadhatja magát az ünnep varázsának. Az már mellékes, hogy Jézus emberré lett, hogy mint Megváltó megszabadítsa az embereket a bűntől és a Sátán rabságából. Ennek a csodálatos igazságnak nem szabad megzavarnia a babiloni szentimentalizmusra hangolt keresztény ünnepet. Ha vége az ünneplésnek, folytatódnak a megszokott hétköznapok, és Krisztus továbbra sincs a trónon a hívők szívében. Ebből is nyilvánvaló, hogy a keresztény karácsony mennyire átvette a pogány ünnepek zűrzavarát.
A karácsonyfa pogány gyökerei a szerző szemszögéből
A karácsonyfa, amely az idők folyamán segített „megszépíteni” az ünnepet, a pogány Rómában és Egyiptomban egyaránt ismert volt: Egyiptomban a pálmafa, Rómában a fenyőfa képviselte ezt. A pálmafa Baál-Támárt (a pálmafa urát) jelképezte, a fenyőfa pedig Baál-Berithez (a szövetség urához) kapcsolódott. Adonisz (a napisten) anyja, a nagy közbenjáró istenség rejtélyes módon fává változott, és ebben az alakjában hozta elő isteni fiát. Ha az anya fa volt, a fiúnak ágnak kellett lennie. Az asszony magvát ráadásul Zero-Astának nevezték! A Zero a káldeusok nyelvén magot, az Asta pedig tüzet és asszonyt jelent. A Zero-Asta tehát azt jelenti: a tűz fia vagy magva. Amikor a karjában gyermekét tartó Szemiramiszt imádták, a gyermek a Zero-Asta nevet kapta.
Zero-Astának – akinek másik neve Ignigens, azaz a tűzből született volt – az „anyák éjszakáján” fatuskó alakjában be kellett mennie a tűzbe, ahonnan másnap mint Isten ága vagy fája jött elő, hogy isteni ajándékot adjon az embereknek. Miért kellett egy fatuskó alakjában a tűzbe mennie? Az isteni gyermek, aki a téli napfordulókor a nagy isten új megtestesüléseként született – miután ezt az istent darabokra aprították –, azzal a céllal jelent meg, hogy megbosszulja halálát gyilkosain. A nagy istent, akit ereje teljében öltek meg, hatalmas faként ábrázolták, amelyet megfosztottak minden ágától, és törzséből is alig hagytak csonkot. Aszklépiosz, a nagy kígyó azonban – a helyreállító élet jelképe – körbecsavarodott a fatönkön, és mellette egy teljesen másfajta fiatal fa nőtt ki a földből, amelyet ellenségei nem tudtak kivágni: ez volt a pálmafa, a győzelem jelképe.
A pogány Rómában egy másik fa állt a középpontban: a fenyőfa, amelynek másik neve Baál-Berit, a szövetség ura volt, utalva erejének állandó természetére, amely – bár ellenségei elpusztították – győzelmesen feltámadt. December 25-e a pogány Rómában annak a napnak az ünnepe volt, amikor a győzelmes isten újra megjelenik a földön. A Natalis invicti solis a legyőzhetetlen Nap születésnapja volt: a yul-fahasáb, a halott fatönk vagyis Nimród, akit napistenné nyilvánítottak, de ellenségei levágtak. A fenyőfa gyertyáival Nimród *redivivust* ábrázolja, azaz az új életre kelt Nimródot, az agyonvert és feltámadt istent!
A keresztény karácsony és a bibliai mérce
Mindebből láthatjuk, mennyire uralja a babiloni tanítás a kereszténységet, és még a hívő körök is hagyják magukat gyanútlanul mérgezni. A hívő ember természetesen azt vetheti ellene, hogy december 25-én, amikor meggyújtja a gyertyákat a karácsonyfán, Krisztus születésnapját ünnepli. Aki azonban őszinte, és az említett tényeket a Biblia tanításai szerint végiggondolja, annak le kell vonnia a következtetést, hogy a karácsonyfa idegen a keresztény hittől – egészen eltekintve attól, hogy az ajándékok és a világi felhajtás veszik át az uralmat. De szinte hallom az ellenvetést: „A bölcsek is ajándékokat hoztak napkeletről.” Valóban. De kinek hozták az ajándékokat? Nem magának Jézusnak adták át? A korai egyház ezt az ünnepet egyáltalán nem ismerte, és csak később, a pogány kultúrával való összefonódás révén vette át.
Aki bibliai értelemben akarja ünnepelni Krisztust, az szegényebb embertársaira gondoljon ajándékaival, hiszen amikor „megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” (Mt 25:40) – mondja Jézus. Ilyen módon akár egész évben ünnepelhetnénk Jézus lelkét az életünkben!
„Nem akarom elmulasztani a szép, hagyományos karácsonyt, hiszen gyermekkorom óta titokzatos varázslatot rejt magában, amitől sem gyermekeimet, sem magamat nem akarom megfosztani” – mondják sokan. Közben azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy a babiloni pogányok ezt a varázslatot éppen úgy ismerték, és ugyancsak átengedték magukat annak. A menny üzenete így hangzik: „Üdvözítő született ma nektek” (Lk 2:11). Mi köze ennek a csodálatos üzenetnek bármiféle varázshoz, ajándékokhoz és ünnepi külsőségekhez, amelyek a lényeget mellékessé teszik?! Nincs időnk karácsonykor Jézus Krisztusra gondolni, mert az előkészületek teljesen lekötik a hívőt is. Csak amikor hajlandók vagyunk a pogányságtól átvett hagyománnyal szakítani, ismerjük fel, hogy ezek a dolgok mennyire átjárják egész lényünket, sőt, mennyire foglyul ejtik még az újonnan született hívő embert is. Sokan továbbra is a pogány szaturnáliák példájára fogják ünnepelni a karácsonyt, számukra ez az ünnep üres és sivár lenne a megszokott hagyományok nélkül – s ez újabb bizonyíték arra, hogy a modern ember nehezen tud mit kezdeni a lényeggel.
Amikor Izráelt Isten kivezette Egyiptomból, a nép a pusztában aranyborjút készített – Egyiptom bálványimádásának jelképét –, és Jahve nevében imádta azt! Éppen így a karácsonyfa sem más, mint Nimród, az új életre kelt bálvány öntudatlan imádata Isten nevében!
Teljesen mondjunk le egymás megajándékozásáról? Azt hiszem, mindig szép dolog, ha a család tagjai ajándékokkal örvendeztetik meg egymást. Jézus elkötelezett követője azonban nem lesz hajlandó éppen az Úr emlékét – ráadásul egy történetileg hibás időpontban – a puszta ajándékozás és kereskedelmi ünnep napjává alacsonyítani.