Malakiás könyve

Isten parancsára Mózes kezdte meg a Héber Iratok írását a Teremtés könyvével; tizenegy évszázaddal később pedig Malakiás fejezte be a Héber Kánont az azonos nevű prófétai könyvvel. A Malakiás név a Malachijah rövidítése, ami azt jelenti: „Az Úr követe”. Mivel a könyv nem tartalmazza a próféta személyes történetét, a keletkezés pontos idejét a szövegbeli utalások alapján határozzák meg. Malakiás egy civil kormányzó meglétéről beszél (Mal 1:8), ami a fogság utáni perzsa időszakra utal. A templom már újjáépült, és a szertartások folynak. A felvázolt állapotok – a pogány feleségek elvétele (Mal 2:11–12; Neh 13:23–26), a tizedek elmaradása (Mal 3:8–10; Neh 13:10–12), a lévita papsággal kötött szövetség megszegése (Mal 2:4–8; Neh 13:11, 29) és a sabbat megszegése – pontosan megegyeznek azokkal a visszásságokkal, amelyekkel Nehémiás szembesült Perzsiából való visszatérésekor, így a könyv valószínűleg Nehémiás kormányzói idejének második szakaszában, Kr. e. 443 után keletkezett.

Malakiás üzenetének fő fókuszában a papság tisztátalan állapota és a küszöbön álló isteni ítélet áll. A próféta nyelvezete tiszta, közvetlen és leleplező. A papok megvetették az Úr asztalát azáltal, hogy sánta, beteg és vak állatokat áldoztak fel, és semmilyen szolgálatot sem voltak hajlandóak ingyen elvégezni (Mal 1:2–14). Megtörték a Lévi szövetségét azzal, hogy nem tanították a népnek a törvényt, részrehajlóak voltak, és elhagyták ifjúkori feleségeiket, hogy idegen asszonyokat vegyenek feleségül (Mal 2:1–17).

A harmadik fejezet a követ – a Szövetség Követének – eljövetelét jövendöli meg, aki megtisztítja a papságot, mint a tűz és a lúg, hogy az áldozatok kedvesek legyenek az Úr előtt (Mal 3:1–6). Az Úr felszólítja a népet a hűségre: ha befizetik a tizedet, az Úr bőséges áldást áraszt rájuk (Mal 3:7–18). A könyv záró fejezete (amelyet a klasszikus beosztás a 4. fejezetként kezel) bemutatja a gonoszok pusztulását és az igazak meggyógyulását, valamint felhívja a népet Mózes törvényének megtartására. Megjövendöli Illés próféta eljövetelét is az Úr nagy és félelmetes napja előtt, aki „az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz” (Mal 4:5–6).

Malakiás volt a keresztyén korszak előtti utolsó próféta. Azzal a felhívással zárja a Héber Iratokat, hogy a nép tartsa meg a Mózes törvényét, és várja a Messiás eljövetelét. A könyv hitelességét és kánoni rangját mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Újszövetség többször is hivatkozik rá (vö. Mal 3:1; 4:5–6 a Máté 11:10–15; Márk 1:2–3; Lukács 1:17; Róma 9:13 versekkel).