Pál levele az efézusiakhoz (Efézusi levél)

A Chester Beatty II. számú papiruszkódex, amely a III. század elején kelt, Pál apostol leveleinek gyűjteményét tartalmazza, és eközben magába foglalja az efézusiakhoz intézett levelet is. A bevezető versek Pált azonosítják a levél írójaként, hasonlóképpen az Eféz 3:1, 4:1 és 6:20 is. A levél írásának idejét és helyét illetően Rómára mutatnak a versek, amikor Pál fogolyként volt ott Kr. u. 59 és 61 között; a levél valószínűleg ezen időszak vége felé íródott. Bár a modern bibliai kritika egyes képviselői a szókincs, a stílus és a teológiai hangsúlyok eltérései (valamint a kolosséi levéllel való szoros párhuzam) miatt vitatják a közvetlen páli szerzőséget, a hagyományos nézet szerint Pál írta Rómából. Nagyon valószínű, hogy az Efézusba, Kolosséba és Filemonhoz szóló levelek szinte ugyanabban az időben keletkeztek, és Tikhikus, valamint Onesimusz kézbesítette őket (Eféz 6:21–22; Kol 4:7–9; Filem 10, 12).

Pál a köszöntés után Isten jóságáról beszél, aki Krisztus által a fiaivá fogadta a hívőket, és a Szent Szellem ajándékával pecsételi meg a mennyei örökség ígéretét. A hívők értelmi szemei megnyíltak, hogy meglássák a Krisztussal való uralkodás kiváltságát, aki mindenek fölé emeltetett – kivéve Istent, aki mindent alája vetett. Krisztus Jézus az egyház feje, amely az ő teste (Eféz 1:1–23). Istennek a pogányok iránti kegyelme különösen előtérbe kerül: ők egykor távol voltak Istentől és Izrael választott népétől a törvényszövetség miatt, de Jézus Krisztus a vérével eltávolította ezt a válaszfalat, így most a zsidók és a pogányok egyaránt békében közeledhetnek Istenhez (Eféz 2:1–21).

A levél második fele buzdít az egység, a szentség és a szeretet megőrzésére, a tisztátalan viselkedés és beszéd kerülésére, valamint arra, hogy a hívők bölcsen használják fel az idejüket Isten szolgálatára. Megemlíti a feleségek, férjek, gyermekek, szülők, szolgák és urak kötelezettségeit. Hangsúlyozza az Istenben való megerősödést és az istentiszteleti fegyverzet felvételét a gonoszság lelkei ellen. Ami magát Pált illeti, azért imádkozik, hogy mindig bátran tudja hirdetni az evangéliumot, még akkor is, ha ő maga „követ a láncokban” (azaz láncra vert nagykövet) (Eféz 4:1–6:24).