Péter levelei

Péter első levele

A hagyomány azt állítja, hogy Péter apostol volt Róma első püspöke; ám amikor Pál apostol a rómaiaknak írt levélében (Kr. u. 55–56 körül) harmincöt embert köszönt név szerint, Pétert egyáltalán nem említi. Képtelenség lenne feltételezni, hogy Pál kifelejtette volna Róma püspökét, ha ekkor már ilyen tisztség létezett volna. Ugyanígy a Rómából írt későbbi leveleiben sem utal Péterre, noha számos más munkatársát köszönti.

Péter apostol szolgálata elsősorban a zsidósághoz szólt (Gal 2:7–9). A Biblia nem részletezi annyira az utazásait, mint Pálét, de az első levél záró verse megjelöli a helyet, ahonnan íródott: „Köszönt titeket a veletek együtt választott babiloni gyülekezet, és Márk, az én fiam.” (1Pét 5:13)

Sokan úgy vélik, hogy a „Babilon” kifejezés itt Róma rejtélyes, titkos megjelölése; ám egy ilyen levelezésben nem valószínű a rejtélyes kódolás, ráadásul Péter ismert volt a bátorságáról (Csel 4:13), míg Pál nyíltan megnevezte Rómát a Néró alatti üldözések idején is. Ha Péter Babilont írt, akkor a Mezopotámiában lévő, még mindig jelentős zsidó diaszpórával rendelkező ókori Babilonra utalt, ahogyan azt a történeti források (például Josephus Flavius) is igazolják.

Péter első levele valószínűleg Kr. u. 61 és 64 között íródott Babilóniában, miközben Márk apostol is vele szolgált. A levél Pontusz, Galátia, Kappadócia, Ázsia és Bitínia római tartományok gyülekezeteihez szólt, amelyek zsidó és pogány hívőkből tevődtek össze. Péter arra buzdítja a keresztényeket, hogy örüljenek a mennyben fenntartott örökségüknek még a próbák közepette is. Emlékeztet arra, hogy nem ezüstön vagy aranyon, hanem Krisztus drága vérén váltattak meg. A hívők élő kövekként épülnek fel szellemi házzá, Krisztusra, mint a sarokkőre támaszkodva. A levél gyakorlati útmutatást ad a feleségek és férjek kapcsolatához, a hatóságok iránti tisztelethez, valamint ahhoz, hogy a hívők jó cselekedetekkel és szelídséggel viseljék el az igazság miatti szenvedéseket, követve Krisztus tökéletes példáját (1Pét 1:1–5:14).

Péter második levele

Péter második levele valószínűleg röviddel az első után, Kr. u. 64 körül íródott. Ebben az időben Pál levelei már széles körben ismertek és elfogadottak voltak; Péter pedig nyíltan a Szent Írások rangjára emeli azokat (2Pét 3:15–16). A levél általános címzéssel az összes kereszténynek szól.

A levél témája mélyen gyakorlati és szellemi: arra buzdítja a hívőket, hogy az isteni természet részeseiként fejlesszék magukban a hitet, a tettre készséget, az ismeretet, az önuralmat, a türelmet, az istenfélelmet, a testvéri szeretetet és az önzetlen szeretetet. Péter emlékeztet a színelváltozás dicsőségére, és megerősíti, hogy a prófétai szó nem emberi akaratból, hanem a Szent Szellemtől indíttatva származott (2Pét 1:1–21).

A második fejezetben keményen figyelmeztet a hamis tanítókra és prófétákra, akik pusztulást hoznak magukra, és tisztátalan útjaikkal megfertőzik a gyülekezeteket. A harmadik fejezet az utolsó napok gúnyolódóival foglalkozik, akik kétségbe vonják Krisztus visszatérésének ígéretét. Péter emlékeztet az özönvíz történetére, és kijelenti, hogy az Úr napja úgy jön el, mint a tolvaj, amely után új ég és új föld jön létre, amelyben igazság lakozik (2Pét 3:1–18).