A zsidókhoz írt levél

Ki írta a Zsidókhoz írt levelet? Az ókori görög és ázsiai keresztények egyöntetűen Pál apostolnak tulajdonították. A kifejezésmód, a jelképes beszéd és a célzások szorosan rímelnek Pál többi levelére, és a megírás idején uralkodó állapotok (például az olaszországi tartózkodás és a fogság, valamint Timóteussal való kapcsolat) ugyancsak Pál életútjára illenek (Zsid 10:34; 13:24). Az 1931-ben felfedezett Chester Beatty-féle papiruszgyűjtemény (P46), amely a Kr. u. 3. század elejéről származik, a római levél után közvetlenül a zsidókhoz írt levelet tartalmazza Pál kódexében, igazolva, hogy a korai egyház Pált ismerte el szerzőként.

Pál ismételten hangsúlyozza, hogy a megváltás nem a mózesi törvény cselekedetei, hanem a Jézus Krisztusban való hit és a kegyelem által történik. A törvény csupán árnyéka volt a jövendő jónak, és amikor Krisztus eljött, betöltötte és lezárta azt, dicsőségesebb szövetséget hozva a helyébe.

Miért írt Pál a palesztinai zsidókeresztény gyülekezetnek? A Jeruzsálemben és környékén élők hatalmas nyomásnak és üldöztetésnek voltak kitéve a törvényhez ragaszkodó zsidók részéről, akik vissza akarták kényszeríteni őket a judaizmus szertartásaihoz. Pál erőteljes levele arra szolgált, hogy megelőzze ezt a veszélyes hitehagyást, megmagyarázva a törvényszövetség beteljesedését és az Újszövetség fenségét (Zsid 2:1; 4:11; 6:6; 10:23–26).

A levél Kr. u. 59–61 körül, Pál első római fogságának vége felé vagy azt követően íródott. Teológiai gerincét Krisztus felsőbbrendűsége adja: Jézus fenségesebb az angyaloknál, mert Ő a dicsőség visszapréslődése és Isten Fia. Nagyobb Mózisnál is, hiszen míg Mózes hűséges szolgálattevő volt a házban, Krisztus mint Fiú uralkodik felette. Jézus az Újszövetség irgalmas és hűséges Főpapja, aki nem állati áldozatok vérével, hanem a saját drága vérével ment be egyszer s mindenkorra a mennyei szentélybe, örök váltságot szerezve.

A szerző részletesen kifejti a Melkisédek rendje szerinti papságot, amely felülmúlja a mulandó lévita papságot. Krisztus egyetlen, tökéletes áldozata örökre eltörölte a bűnt, így nincs szükség további ismétlődő áldozatokra. A levél a 11. fejezetben a hit csodálatos csarnokával – a múlt hősöri példáival – bátorítja a hívőket a kitartásra, intve őket, hogy ne vessék meg az Úr fenyítését, hanem békességes gyümölcsöt teremjenek, és „vigyék a dicséret áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkak gyümölcsét” (Zsid 13:15).