Izsák

Az Izsák név jelentése: nevetés. Izsák Ábrahám fia volt, akit szeretett feleségétől, Sárától kapott (1Mózes 17:1, 19). Sára kilencven, Ábrahám pedig száz éves volt, amikor Izsák megszületett. „És hitében erős lévén, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy száz esztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére.” (Róma 4:19) Izsák születése hatalmas örömet hozott az idős házaspárnak, különösen Sárának, aki addig gyermektelen volt: „Örömet szerzett az Isten énnékem; aki csak hallja, velem együtt örvendez.” (1Mózes 21:6) Ezzel Sára Isten ígéretébe vetett hite csodás jutalmat nyert (Zsidók 11:11).

Izsákot gúnyolta Ismáel, Ábrahám fia, akit az egyiptomi Hágár szült neki, vagyis a mostohatestvére. Sára szemtanúja volt Ismáel gúnyos incselkedéseinek, ezért arra kérte Ábrahámot, hogy űzze el a rabszolganőt és a fiát, nehogy Izsákkal együtt ők is örökösök legyenek. Isten helyeselte ezt, és arra utasította Ábrahámot, hogy hallgasson Sára szavára. Izsák gúnyolása egy fontos prófécia beteljesedésének a kezdetét is jelentette: „Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig...” (1Mózes 15:13, 14)

A legkiemelkedőbb prófétai esemény az volt, amikor Ábrahám Isten parancsára áldozatként vitte el Izsákot a Mória földjére. Mória hegye – amelynek jelentése: az Úr gondoskodik – az a hely volt, ahol később Salamon felépítette a templomot. Izsák fiatal kora ellenére sem tiltakozott feláldozása ellen, hanem szabad akaratból vetette alá magát az atyján keresztül kapott isteni utasításnak (1Mózes 22. fejezet). Abban a pillanatban, amikor Ábrahám felemelte a kést, az Úr angyala rászólt a mennyből, megállítva az áldozatot, amelyet egy kos helyettesített. Olyan volt ez, mintha Izsák a halálból tért volna vissza.

Izsák harmincéves volt, amikor édesanyja, Sára meghalt, majd három évvel később feleségül vette Rebekát (1Mózes 24:67; 25:20). Ábrahám a legmegbízhatóbb szolgáját küldte Mezopotámiába, Náhór városába, hogy fia számára a rokonságából válasszon feleséget, elkerülve a kánaáni nők közötti házasságot (1Mózes 24). Rebeka, Ábrahám testvérének, Náhórnak az unokája volt, és családjával együtt azonnal áldását adta a házasságra. Házasságuk után húsz évvel Isten meghallgatta az imájukat, és Rebeka ikreket – Ézsaut és Jákobot – fogant (1Mózes 25:21–26). Amikor Izsák megöregedett és a szeme meggyengült, Isten akarata szerint – ha akaratlanul is – Jákobra ruházta az elsőszülöttnek járó áldást (1Mózes 25:23).

Izsák szelíd és békés ember volt. A filiszteusok irigykedtek rá, és többször is arra kényszerítették, hogy új kutakat ásva költözködjön el. Ő maradt Ábrahám egyetlen örököse (1Mózes 25:5), és Isten megújította vele az atyjának tett ígéretet: „És megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait, és a te magodnak adom mindezeket a földeket; és megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei.” (1Mózes 26:4) Izsák sátrakban lakott, türelmetlenül várva Isten ígért városát (Zsidók 11:9, 10). Száznyolcvan éves korában halt meg Hebronban, és a Makpelá barlangjában temették el felesége, Rebeka és szülei mellé (1Mózes 35:27–29; 49:30, 31).

Izsák élete szembetűnő prófétai előképe volt Jézus Krisztusnak. Már a születése is isteni csoda és ígéret gyümölcse volt, amely nagy örömet hozott (Galátzia 4:28). Jézus Krisztus eljövetelét is évszázadokkal előre megjövendölték, és születésekor az angyalok így szóltak: „Íme, hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen. Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lukács 2:10, 11)

Ahogyan Ismáel gúnyolta Izsákot, úgy utasította el az ókori Izrael nemzete Jézus Krisztust mint a jog szerinti örököst; megcsúfolták, rágalmazták és megfeszítették (Márk 8:31; János 1:11). Ma is sokan gyűlölik azokat, akik hűségesen követik Krisztust (Galátzia 4:29; Jelenések 12:17).

Amikor Ábrahám felajánlotta Izsákot, Isten szemléltető módon előrevetítette, hogy elküldi egyszülött Fiát bűnért való áldozatul, majd a halottak közül is feltámasztja Őt (Zsidók 11:17–19). Halála után harmadnapra Jézus Krisztus feltámadt a sírból, amint Izsák is – jelképesen – visszatért a halálból. Izsákhoz hasonlóan Jézus is teljes alázattal vetette alá magát az Atya akaratának: „Mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!” (Lukács 22:42; Ézsaiás 53:7)