Hámán bukása: A gőg, a zsidógyűlölet és az isteni igazságszolgáltatás

„A romlás előtt gőg jár, és a bukás előtt felfuvalkodottság” (Példabeszédek 16:18). Ez a klasszikus ótestamentumi bölcsesség sehol sem nyilvánul meg szemléletesebben, mint Hámánnak, az agági Hammedáta fiának történetében. A Perzsa Birodalom fővezére és első embere volt I. Xerxész (Ahasvérus) uralkodása alatt (Eszter 3:1). Származását tekintve az amálekita királyi vonalhoz (Agág utódaihoz) tartozott – ahhoz a néphez, amely ősidők óta ellenségesen viseltetett Isten népével szemben (2Mózes 17:14; 1Sámuel 15:8). Hámán gőgje, közigazgatási hatalma és a zsidók elleni pusztító törekvései végül saját látványos és elkerülhetetlen bukásához vezettek.

1. A felfuvalkodott hatalmasság és a megingathatatlan hit összecsapása

Amikor Ahasvérus király Hámánt az összes főúr felé emelte, elrendelte, hogy a királyi kapuban ülő szolgák mind boruljanak le és hajtsanak térdet előtte (Eszter 3:1–2). A benjámini származású Márdokeus azonban határozottan megtagadta ezt a tiszteletadást, mivel hitelvei és Isten törvénye nem engedték meg, hogy egyetlen halandó előtt is vallásos jellegű hódolattal boruljon le.

Amikor Hámán észrevette, hogy Márdokeus nem hajt térdet előtte, mérhetetlen harag szállta meg (Eszter 3:5). Kevésnek tartotta, hogy egyetlen emberen álljon bosszút: miután megtudta Márdokeus származását, elhatározta, hogy a Perzsa Birodalom mind a 127 tartományában kiirtja a teljes zsidó népet.

2. Sorsvetés, hamis vádak és a megsemmisítő rendelet

Hámán babonás pogányként sorsot vetett (héberül púr), hogy meghatározza a népirtás legalkalmasabb napját (Eszter 3:7). A sorsvetés Adár hónap 13. napját jelölte ki.

Ezt követően Hámán a király elé lépett, s álszent módon politikai lázadással és törvényszegéssel vádolta meg a szétszórtságban élő zsidókat:

„Van egy nép, elszórva és elkülönítve a népek között, országod minden tartományában. Törvényeik különböznek minden más népétől, és a király törvényeit nem teljesítik; a királynak pedig nem illik úgy hagynia őket. Ha a királynak tetszik, írassék meg, hogy veszítsék el őket, és én tízezer talentum ezüstöt mérek a hivatalnokok kezébe, hogy a király kincstárába vigyék!” (Eszter 3:8–9).

Ahasvérus – anélkül, hogy átlátta volna a megfontolás mögött rejlő személyes gyűlöletet – átadta pecsétgyűrűjét Hámánnak, s szabad kezet adott neki. A birodalom minden szegletébe elküldték a rendeletet, hogy Adár hónap 13. napján öljenek meg és semmisítsenek meg minden zsidót, javaikat pedig rabolják el (Eszter 3:12–13).

3. A kevélység tetőpontja és a csúfos megaláztatás

Hámán elbizakodottan ünnepelte látszólagos sikerét. Amikor Eszter királyné kizárólag a királyt és őt hívta meg magánlakomájára, Hámán büszkesége a csúcsra hágott (Eszter 5:9–12). Ám amikor a hazavezető úton újra meglátta a kapuban álló Márdokeust, aki meg sem mozdult előtte, elborította a düh. Felesége, Szeres és barátai tanácsára felállíttatott egy ötven könyök (mintegy 22 méter) magas akasztófát, hogy másnap reggel engedélyt kérjen a királytól Márdokeus felakasztására (Eszter 5:14).

Az isteni gondviselés azonban közbelépett. Aznap éjjel a király nem tudott aludni, s felolvastatta a krónikákat, ráébredve, hogy Márdokeus semmilyen jutalmat nem kapott az ellene tervezett korábbi merénylet leleplezéséért (Eszter 6:1–3).

Amikor a korán érkező Hámán belépett az udvarba, Ahasvérus megkérdezte tőle: „Mit kell cselekedni azzal a férfival, akinek a király tisztességet kíván?” A kevély Hámán azt gondolta, hogy a király rá gondol, ezért királyi öltözéket, királyi lovat és uralkodói felvonulást javasolt (Eszter 6:6–9). Döbbenete és megaláztatása leírhatatlan volt, amikor a király megparancsolta neki: pontosan tegye meg mindezt a zsidó Márdokeussal! Hámán kénytelen volt maga vezetni Márdokeus lovát a város utcáin, hirdetve a királyi tisztességet (Eszter 6:10–11).

4. Az ítélet beteljesedése: Hámán bukása

A megszégyenült Hámánt azonnal Eszter második lakomájára kísérték. Ott a királyné leleplezte a zsidó nép elpusztítására szőtt ármányt, s nyíltan rámutatott a felelősre: „Az ellenség és a gyűlölő ez a gonosz Hámán!” (Eszter 7:6).

Amikor a király haragjában kiment a palotakertbe, Hámán kétségbeesésében Eszter fekvőhelyére borult, hogy életéért könyörögjön. A visszatérő király ezt a mozdulatot a királyné elleni erőszakként értelmezte. Harbona, az egyik udvarmester felhívta a figyelmet arra az akasztófára, amelyet Hámán készíttetett Márdokeusnak. A király ítélete rövid volt: „Akasszátok fel rá őt magát!” (Eszter 7:9–10).

Hámán pontosan abba a verembe esett bele, amelyet másnak ásott. Házát és vagyonát Eszter és Márdokeus kapták meg, a zsidó ellen-rendelet pedig felhatalmazta Isten népét a védekezésre. A kijelölt napon Hámán tíz fia is felakasztatott, s a zsidók győzelmet arattak ellenségeik felett (Eszter 9:6–14).

Tanulságok a hívő ember számára

Hámán tragikus életútja és látványos bukása örök tanulságokat hordoz valamennyi generáció számára:

1. A gőg és az önzés belső rombolása: Hámánnak megvolt minden gazdagsága és befolyása, mégis egyetlen ember alázatos meg nem hódolása tönkretette a nyugalmát. A kevélység vak és telhetetlen, s elkerülhetetlenül romlásba dönt.

2. Az isteni igazságszolgáltatás elve: Az ellenséges szándék és a mások ellen ásott verem végül a gonosztevő saját fejére hull vissza. Isten nem hagyja büntetlenül az ártatlanok elnyomását és a gyűlöletkeltést.

3. Isten népének védelme: Bár a világi hatalmak és intrikák hatalmasnak és legyőzhetetlennek tűnhetnek, Isten gondviselő keze megóvja azokat, akik Hozzá ragaszkodnak, s a leg kilátástalanabb helyzetet is képes szabadulásra fordítani.